Kifejezetten rövid, és mindkét oldal által lényegében abszolvált vitán esett túl a brit kampány a december 12-i időközi választások előtt. Az ország legnagyobb kereskedelmi tévéjén mind Johnson, mind pedig Corbyn kapott olyan kérdést, amelyre nem tudott válaszolni, de Johnsont jobban sikerült megszorongatni.

Már-már közhelyes, amikor a brit újságírók azzal összegzik Jeremy Corbyn Labour-vezért, hogy noha békeidőben népszerűtlen, kampányidőszakban mindig jóval az elvárások fölé emelkedik.

Bár a Salfordban, Manchester egyik külvárosában megrendezett, immár hagyományos ITV-vita keretei (ennek az oldalnak az elődjén én írtam a 2015-ösről is, 2017-ben pedig Theresa May nem fogadta el ezt a meghívást, tehát akkor nem volt ebben a formában kétpárti vezetői vita) szokványosan nagyon szűkek, az azért alapvetően kiderült, hogy Boris Johnson programjával kapcsolatban sokkal több a homály és a kétség, míg Corbyn nyilvánvalóan továbbra sem akarna, viszont nyilván tudna válaszolni arra a kérdésre, hogy az EU-ban maradás vagy a kilépés pártján áll vajon.

A vita sajátossága a feszes, már-már erőltetett menet volt. A moderátor, Julie Etchingham, az ITV politikai újságírója kisebb faggatózásokat engedett csak a Boris Johnson és Jeremy Corbyn által kapott, keményebb közönségkérdésekre, majd ment is tovább az egész. Ez nem is csoda, a műsorra csupán egyetlen óra állt rendelkezésre.

Corbyn azonban mindezeket az adottságokat egyszerűen jobban használta ki, mint ellenfele. Mutatom is, miért:

„Mi a terve az Egyesült Államoknak az egészségügyi rendszerünkkel? El akarja nekik adni?”

Kérdezte Corbyn, kezében egy feketén kihúzott sorokkal teli dokumentumot lobogtatva. Erről előtte elmondta, közérdekű adatigénylés segítségével pártja kikérte a kormánytól az amerikai és brit kereskedelmi bizottságok tárgyalásának jegyzőkönyvét, ezt azonban a pártvezető szerint szinte teljesen titkosítva kapták csak meg.

Corbyn ezzel megerősítve érezte egyik legnagyobb kampányvádját, amely szerint a Tory párt nem csupán lezüllesztette és folyamatosan működésképtelenné tette a brit közegészségügyi rendszert (National Health Service – NHS), hanem most ki is szolgáltatná azt az amerikai gyógyszeripari nagyvállalatoknak. Johnson a vádat hazugságnak nevezte, és vehemensen tagadta, de nem tudta igazán megválaszolni, mik is a pontos terveik az amerikaiakkal a brexit után kötendő új, szabadkereskedelmi egyezmény keretében, és hogy miért van titkosítva az erről tartott, pár hónapos megbeszélés?

A jelenet mindenképpen a vita leghevesebb pontja volt, és a brit sajtó nem teljesen jobboldali része, Corbyn, sőt, Boris Johnson Facebook-oldala is ezt a momentumot emelte ki, Johnson kategorikus tagadását ismételve.

Az ok egyszerű. A hagyományos menetrendtől eltérően idén nem tavasszal vagy nyáron, hanem éppen télen tartják a választásokat. A brit társadalombiztosítás pedig ilyenkor szokott az összeomlás szélére kerülni, 2017 óta immár szinte minden évben. Noha magyar mércével nyilván bőven kiegyeznénk ennyi gondban is, az angolok egyik legfontosabb témája ilyenkor a „winter fuel crisis” a kórházakban, amely egyszerűen arról szól, hogy nincs elég fűtés arra, hogy megfelelő ütemben történjen a betegek ellátása, ráadásul az ápolók, és rezidens orvosok száma sem teszi ezt lehetővé, így a várólisták kényelmetlen mértékben duzzadnak fel az orvosi beavatkozásoknál.

Egy karácsony előtti szavazásnál pedig a közegészségügy helyzete még a brexitnél is fontosabb téma egy brit szavazó számára.

Boris Johnson itt nehéz terepen küzdött. Ő ugyanis hosszú-hosszú ideje az első Tory miniszterelnök, aki megszorítások, átszervezések és visszavágások helyett komoly beruházásokat ígért a nemzeti egészségügy talpraállítására, sokat emlegette például negyven kórház építésére vonatkozó ígéretét. Corbyn azonban kétszer is megfogta: egyszer a teljes sajtót bejáró közadat-igényléses húzásánál, és másodszorra akkor, amikor Johnsont azzal szembesítette: a 40 kórházból 20 csak felújítás, és 6 előre betervezett rekonfigurálás. Ekkor Johnson nem tudta megmondani, hogyan is van ez az ígéret a negyven kórházzal.

Ráadásul Donald Trump amerikai elnök szavait is idézhette: ő pár hónapja azzal hozta kínos helyzetbe Johnsont, hogy elkotyogta, tárgyalnak az NHS további, amerikaiak általi privatizációjáról, legalább is erre utalt az „NHS ügye abszolút ott lesz a tárgyalásokon” mondatával egy sajtótájékoztatón. Egy teljes privatizációt, főleg amerikai, profitelvű rendszert pedig a britek nagyon nagy része elutasítana, hiszen abban az alulfinanszírozott rendszer elkótyavetyélését látnák.

Ehhez jött most még a „titkosított” amerikai találkozóról Corbyn által megfogalmazott vád, együtt pedig valóban alkalmasak arra, hogy jó pár, Johnson által megválaszolatlan kérdést hagyjanak maguk után december 12-ig.

Corbyn ezenkívül a keretezéssel jól bemutathatta fontos politikai terveit az NHS talpra állításáról: míg szerinte a konzervatív Johnson-kormány csak eleve az NHS tröszjeiben lévő tartalékokat dobta át beruházásokba, addig a Munkáspárt új adórendszerével és a vagyonadóval nyert forrásaiból nagyszabású egészségügyi programfejlesztésbe és nagyberuházásokba kezd majd, hogy talpra állítsa a közegészségügyi rendszert.

„Színt vall végre, Corbyn úr?”

Hasonló, bár kevésbé meglepő sikert ért el a vita elején Boris Johnson is, amikor egyenesen az ellenzék vezérének szegezte az egyetlen és legfontosabb kérdést: ugyan árulja már el, hogy most a maradás vagy a kilépés mellett kampányolna egy új referendumon.

Corbyn pedig nem adott erre igen/nem választ: nem is tehette. Nemrégiben lezajlott pártkongresszusuk amellett döntött, hogy a brit Munkáspárt létrehoz egy elfogadható brexit-megegyezést Brüsszellel, és 6 hónappal Corbyn esetleges megválasztása után népszavazást ír ki erről a megegyezésről. Corbyn most azzal védekezett, csak a nép dönthet a kilépés végső formájáról, az új, megerősítő referendum pedig „egyszer és mindenkorra lezárja majd” az évek óta húzódó brexit-ügyet.

Johnson azonban sikeresen hozta kínos helyzetben Corbynt ezzel, hiszen köztudott, hogy miközben a munkáspárti vezető 2016-ban a brexit ellen kampányolt, aközben előtte teljes politikai karrierje alatt radikális baloldali, eurokritikus nézeteket vallott.

Ugyanakkor Corbyn itt valamennyire sikeresen parírozott azzal, hogy Johnsonnak szegezte, az általa és Michel Barnier EU-s főtárgyaló által aláírt megegyezés-tervezet „rosszabb, mint Theresa May megegyezése”, és mindez az ellenzék vezére szerint azt bizonyítja, hogy Johnson és a konzervatívok egyszerűen nem tudják a brexit ügyét megoldani.

Példaként idézte, hogy Johnson megegyezése lényegileg létrehozna az Ír-tengeren Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti vámhatárt, Johnson Belfastban az északírszövetségeseinek épp az ellenkezőjét mondta. A kormányfő – éppúgy mint az elmúlt hetekben – ezt a kérdést sem tudta tisztázni, most is csak valamiféle „nagyszerű kereskedelmi egyezményekről” habogott.

Ő azonban a brexit témájában még így is otthonosabban mozgott, mint Corbyn. Kiemelte például: senki sem gondolta volna hivatalba lépésekor, hogy 3 hónap alatt új megegyezést köthet az EU-val, de ez sikerült, sőt, ez „konyhakész!” – (oven-ready!) ismételte el a nyilván a mirelit húsospiték, lasagnák és fagyasztott hasábburgonya között élő átlagpolgár kedvéért kampánya fordulatát a miniszterelnök. Ezzel arra utalt, hogy újraválasztása és egy konzervatív többségű parlament esetén a megegyezést a legrövidebb időn belül életbe tudná léptetni. Ehhez az kell, hogy a brexitet „blokkoló parlament” problémája elháruljon, közölte még. (Ennyi maradhatott Dominic Cummings „nép vs. parlament” stratégiájából, úgy tűnik.)

Amellett azonban már nem tudott érvelni, miért is jó ez a mirelit-megegyezés a briteknek, mi az, amit igazából ezzel nyerhetnének.

Antiszemitizmus, megbízhatóság, királyi botrány

A vita második felében a gondosan kiválogatott 200 stúdióvendég tehette fel az ITV által leggyakrabban kapott kérdéseket a két jelöltnek, minden kérdésre Corbynnak és Johnsonnak is válaszolnia kellett, egymás után.

A folytonosan mélyülő politikai válságba belefáradó britekre talán legjellemzőbb kérdés arra vonatkozott, ennyi politikai és személyes támadás, „sárdobálás” és 180 fokos fordulat után mégis hogyan lehetne bármelyikükben is megbízni?

Johnson válaszánál, hogy a politikában az igazság és a bizalom a legfontosabb értékek, a közönség egyszerűen kinevette a kormányfőt, akiről a brexit-kampány óta még az óvodások is tudják, ott miben hazudott és mikor, ezeket a dolgokat pedig lényegében ő is elismerte. Corbyn válasza szerint a valódi vezető meghallgatja az emberek véleményét, ezt teszi ő is, országjáró útja során, amely miatt most „tisztában van az emberek legnagyobb gondjaival.”

Azonban ezután ő is nevetség tárgya lett a stúdióban, amikor az ezt követő kérdező szerint Corbyn pártja „antiszemita” és emiatt a miniszterelnök-jelölt nem megbízható. Corbyn válaszának kezdetén – „elítéljük és határozottan kiszorítottuk az antiszemitizmust”, mondta – ezért ő is derültséggel kellett, hogy szembenézzen.

A vádakat a média éveken keresztül szegezte Corbynnak, akinek pártjában az Izrael-párti képviselők az őket ért, zsidógyűlölő zaklatásokra panaszkodtak, és az izraeli-palesztin konflikusban nyíltan vállalt palesztin-pártisága miatt, alaptalanul, magát Jeremy Corbynt is ezzel vádolták. Így tehát ez most sem hiányozhatott a média repertoárjából.

Brexit-ügyben Johnson másik vádját viszont Corbyn ütötte vissza egy mondattal. A miniszterelnök kampánya ugyanis azt kezdte el hangoztatni, Corbyn koalíciós megegyezésre készül a szeparatista Skót Nemzeti Párttal (SNP) és vezetőjével, Nicola Sturgeonnal, hogy amennyiben hatalomra segíti őt, Corbyn szavatol neki egy új skót függetlenségi referendumot. Corbyn erre úgy válaszolt:

„Teljes képtelenség. Nincs és nem is lesz ilyen megállapodás.”

A vita másik súlyos, és komoly pillanata ismét Corbynt hozta ki jobb helyzetbe: Etchingham megkérdezte ugyanis mindkét vezetőt András yorki herceg egyre duzzadó botrányáról. Kiderült ugyanis, hogy egy tanú Andrást azzal vádolja, többször is nem kívánt szexuális kapcsolatot létesített vele, amikor még kiskorú volt, ráadásul a hírhedt lánykereskedő amerikai milliárdos, a nemrég a börtönben meghalt Jeffrey Epstein „szerezte őt be” a hercegnek. András viszont tagadja, hogy ismerné a nőt, vagy hogy valaha ilyet művelt volna. Éppen ezért a kérdés arra vonatkozott, mi a véleményük a yorki herceg ügyéről.

Jeremy Corbyn itt azzal kezdte, hogy mielőtt erre válaszolna, elsősorban Epstein áldozataival kell kifejeznie szolidaritását, majd úgy folytatta, András hercegnek „súlyos kérdésekre kell válaszolnia” és „senki sem kerülheti el a törvény szigorát, még ő sem.”

Johnson – mi mást is tehetett volna – tétován és gyorsan egyetértett Corbynnal. A helyzet azonban a királyi családdal hagyományosan jó viszonyt ápoló Toryknak kínosabb, mint az ifjabb korában még a királyság intézménye eltörlését is szorgalmazó Corbynnak.

Egy későbbi közönségkérdésből, amely arra vonatkozott, mi a véleménye a két jelöltnek a brit királyság intézményéről, már ki is derült a különbség: Johnson szerint a királyság intézménye „kritikán felül áll”, Corbyn szerint pedig „javítgatásra szorulna” a koronás fők hatalma.

Az egyetlen rövidebb, könnyed rész a végső kérdés volt, amikor a két jelöltet arról mit adnának egymásnak karácsonyra. Corbyn, itt is igen frappánsan Charles Dickens Karácsonyi ének című meséjének egy példányát hagyná Johnsonnak a fa alatt, mint Ebenezer Scrooge kései utódjának. Johnson replikája itt sem sikerült, először, igazi Scrooge-ként Brexit-megegyezése egy példányát ajánlotta volna fel Corbynnak, később helyesbített és saját készítésű lekvárokat adott volna neki, ezekre azonban a nagy lekvár- és zöldségszakértő hírében álló Corbyn mondta azt, gyanakodva fogadná el.

De mennyit számít mindez?

Jeremy Corbyn kampányát nemcsak az nehezíti, hogy a brexit miatt számos nagyvárosi bázistámogatója látszólag átpártolt az EU-ban maradás szavatolását ígérő, de igencsak jobboldali gazdaság- és társadalompolitikát ígérő Liberális Demokratákhoz, de saját párttársai szkepticizmusával, kritikáival is meg kell küzdenie. Ennek ellenére hívei váltig állítják, egy éles kampányhelyzetben Corbyn majd felülteljesít és „visszatornássza” a Munkáspártot a 40%-os régióba.

És valóban, Corbyn 5 év alatt az örök lázadó, Tony Benn-örökös radikális balos imidzs helyett immár klasszikus „normális” politikusnak hat öltönyében és gondosan nyírt szakállával. Ugyanakkor az éles, tényekről és benyomásokról is szóló élő vitában a valamikor a 2016-os brexit-kampányban brillírozó Boris Johnsonnal szemben összeszedettebbnek, egyenesebbnek tűnt. Johnson eközben mintha most nem igazán kapta volna meg a kommunikációs csapattól azt az egymondatost, amelyre örök, bohókás akcióhősként általában kampányait építi („Hiszem, hogy a szavazás napja egyben Britannia függetlenségi napja is lesz!” – közölte például a brexit-népszavazás előestéjén tartott vitában.) A „sütőkész mirelit-brexit” ehhez képest inkább rossz viccnek tűnt.

Ebből a vitáig nem sok látszott: miközben Johnson az „elintézzük a brexitet!” hívószóval, és egy, a Brexit párttal kötött megegyezéssel ismét 38-40% között áll a felmérésekben, addig Corbynék a liberálisokkal hadakozva a 28-30%-os régióban ragadtak.

A vita befejezése után hiába látták úgy a politikai újságírók, hogy Corbyn dominált, a YouGov által készített villám-felmérésben még Johnson volt a szimpatikusabb – talán a brexit-kérdések miatt.

Viszont szembeszökő módon csupán két százalék különbséggel. A megkérdezett reprezentatív minta 51%-a mondta azt, hogy a vitát a miniszterelnök megnyerte, de Corbynról 49% állította ugyanezt – ami a párt támogatottságát és a politikus népszerűségét is messze meghaladja. Ugyanakkor ugyanez a felmérés azt is kihozta, hogy a nézők szerint Corbyn egy kicsit jobb volt (67%) mint amennyire Boris volt jó (59%). Alapvetően azonban a megkérdezettek 58%-a közvetlenül a vége után a vitát egyszerűen „frusztrálónak” írta le.

Ez lehetséges, főleg ennyi választás után, annyi viszont így is bizonyos, hogy a tévéviták tényleg jót tesznek a Munkáspárt vezérének.