Az nem újdonság, hogy az olyan illetékes hatóságok, mint például az ügyészség vagy a gazdasági versenyhivatal mondjuk úgy, „másként reagálnak”  szabálytalanságok és visszaélések gyanúját megalapozó hírekre, állításokra, adatokra attól függően, hogy milyen „színű” az adott nagyvállalkozó, vagy jobban mondva, mennyire beágyazott a NER-be.

Végtelen irodalma van a független magyar sajtóban annak, hogy hányszor lehetett, sőt kellett volna ebben a kontextusban beavatkoznia a megfelelő szerveknek Mészáros Lőrinc, Tiborcz, Garancsi és a többiek karrierjébe az elmúlt évtizedben, azt viszont persze sokkal könnyebb összeszámolni, hogy ez ténylegesen mennyiszer történt meg.

És akkor ott van Bige László, „a műtrágyakirály” az egyik leggazdagabb magyar, Csányi Sándor riválisa, aki szálka – vagy inkább jókora husáng – a fél nagytőkés réteg szemében, és aki ellen gyakorlatilag több eljárás folyik amióta a NER-t NER-nek hívják, mint az összes többi oligarcha ellen együttvéve.

Ez a fajta kettős mérce azonban valamelyest új, még rémisztőbb megvilágításba helyeződik, amikor arról szólnak hírek, hogy esetleg nem az ügyészség vagy a gazdasági versenyhivatal, hanem mondjuk a katasztrófavédelem léphet fel szelektív erélyességgel.

Vegyük ismét Bige László példáját, akinek szolnoki műtrágyagyárát tavaly novemberben megszállta több száz rendőr és a katasztrófavédelem munkatársai. A rendőrség akkor azt közölte: a hulladékgazdálkodási törvény megsértése és más bűncselekmények miatt nyomoznak. Azóta is folyamatosan vizsgálják a céget, a szolnoki gyárban a rendőrök kilencszer, a katasztrófavédők tizenkétszer  voltak kint fél év alatt, és  Bige érdekeltségeivel szemben több másik ügyben is vizsgálódni kezdtek. A nagyvállalkozó május végén két napot őrizetben is töltött. Alig egy hónapja aztán bíróság mondta ki: hiába volt a nagy iparkodás, a katasztrófavédelem jogtalanul záratta be Bige gyárát.

Ezzel szemben itt van Mészáros Lőrinc visontai nagy kapacitású gabonafeldolgozója, amely idén kezdett üzemelni, és amely a Mátrai Erőmű Zrt. telephelyén lévő tározóba engedi ki a termelés során keletkezett szennyvizet, amelyről egyszer már a belügy is megerősítette, hogy halpusztulásért volt felelős. A gabonafeldolgozót az állam 6,2 milliárd forinttal támogatta, Orbán Viktor pedig személyesen avatta fel a létesítményt februárban.

Most olyan gáztól fuldokolnak a környékbeli emberek és az erőmű telephelyén dolgozók, amely az ominózus Őzse-völgyi víztározóban fejlődött.

A 444-hez eljutott beszámolók szerint volt, aki már november 8-án rosszul lett, de a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mobillaborjával csak november 16-án végeztek méréseket Visontán, miközben a falu polgármestere rendes tájékoztatást sem kapott. 

A katasztrófavédelem többszöri nyugalomra intő közleménye, miszerint „a felszabaduló gáz erőteljes szagú, de a lakosságra nézve nem jelent veszélyt” szöges ellentétben áll azzal, hogy – amint az Átlátszó rámutat – az erőműben kimutatott gáz rendkívül mérgezőnek számít, koncentrációtól függő mértékben súlyos egészségkárosodást vagy akár halált is okozhat.

Az ilyen ellentmondások a hivatalos közlések és sajtón keresztül nyilvánosságot kapó lakossági és dolgozói észlelések között több okból is érthető módon okozhatnak kollektív pánikot az emberek körében. Nem is kell feltétlenül visszamenni a mai magyar társadalom jelentős részének emlékezetében ma is élénken élő csernobili katasztrófáig, az ahhoz kapcsolódó hiányos, fals, ellentmondásos, szorongást okozó hivatalos kommunikációig, na meg persze a tényleges fizikai és lelki sokkig, ami a katasztrófa magyarországi mellékhatásaival járt.

De még csak nem is arról van szó, hogy nemrég a fiatalabb korosztály számára a popkultúra hordozórakétáján az HBO sorozata is elmagyarázta a 33 évvel ezelőtti események felelevenítésével, hogy fajsúlyos politikai érdekek hogyan tudják eltéríteni a felelős cselekvést és tájékoztatást egy válsághelyzetben.

(Nota bene nem sokára atomot is bíznak Mészárosra: a Mészáros és Mészáros fogja bővíteni a kiégett paksi fűtőelemek átmeneti tárolóját.)

Szóval mindemellett ott van a kilenc évvel ezelőtti kolontári vörösiszap-katasztrófa, amely tíz halottal és kétszáz sérülttel, felbecsülhetetlen anyagi és környezeti kárral, és egy máig tartó büntetőperrel eleven mementója az ipari veszélyeztetésnek. A 2010-es gátszakadás minden másnál közvetlenebb tapasztalattal szolgált a rendszerváltás utáni magyar társadalomnak arról, hogy mi történik akkor, amikor egy ipari szereplő felelőtlenül jár el, és megtéveszti a kontroll feladatával ellátott hatóságot. 

Ilyen előzményekkel és reflexekkel az emberek joggal aggódnak, hogy mi van akkor, ha Mészáros Lőrinc gyára többet engedhet meg magának, mint Bige Lászlóé.