Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ítélet született a csókolózó férfiakra baseballütővel rontó, homofób támadók ügyében

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ítélet született a két férfire baseball ütővel támadó homofób személyek ellen, derül ki a Háttér Társaság által szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből. Közösség tagja elleni erőszak bűntettének elkövetésében bűnösnek találta és elsőfokon két-két év próbára bocsátotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság azokat, akik 2013. augusztus 14-én éjszaka fenyegetően léptek fel egy dohánybolt előtt csókolózó férfiakkal szemben.

A pár tagjai azután kértek rendőri intézkedést, hogy két férfi baseball ütőnek látszó tárggyal fenyegette őket a hat évvel ezelőtti éjszakán.

A beszámolójukból egyértelműen kiderült, hogy a zaklatás szexuális irányultságuk miatt érte őket, ez pedig a jelenleg hatályos jogszabályok alapján gyűlölet-bűncselekménynek (közösség tagja elleni erőszaknak) minősül.

A hatóságok jelentős késéssel érkeztek ki a helyszínre, az elkövetők vádját fogták, valamint közölték a sértettekkel, hogy ne ragaszkodjanak büntetőeljárás indításához, mert „őket is be lehetne vinni közszeméremsértő viselkedésért”. A csókolózás egyébként nem minősül ilyen jellegű viselkedésnek. A Háttér Társaság információi szerint a helyszín alapos átvizsgálására sem került sor, ami a bizonyítás lefolytatását később jelentősen megnehezítette.

Az egyik sértett másnap megpróbált feljelentést tenni a rendőrségen, valamint a kiérkező hatósági személyek viselkedését miatt is panaszt tett volna, ám annak felvételét elutasították. A férfi ezek után fordult a Háttér Társasághoz, akiknek segítségével a Független Rendészeti Panasztestületig jutott az ügy. A testület 2014. júniusában hozott határozatában megállapította, hogy a rendőri fellépés a panaszos alapjogait súlyosan korlátozta, ugyanis:

  • a késedelmes helyszínre érkezése sértette a panaszos tisztességes eljáráshoz fűződő jogát,
  • a közszeméremsértésre hivatkozás sértette a panaszos tisztességes tájékoztatáshoz fűződő jogát,
  • a rendőrök fellépése részrehajló volt, amely sértette az egyenlő bánásmódot.

A kiérkezés elhúzódására, a panasz felvételének megtagadására, és a közszeméremsértésre hivatkozott panaszt az országos rendőrfőkapitány is megalapozottnak találta.

A panaszeljárással párhuzamosan a büntetőeljárás is megindult, amely most elsőfokú bírósági ítélettel zajlott le.

Az esettel kapcsolatban Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője elmondta:

„Fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek jogaikkal, és minden esetben forduljanak a rendőrséghez, ha hasonló támadás éri őket. Bár az LMBTQI emberek 16%-át érte már homofób vagy transzfób indíttatású erőszakos támadás, az áldozatoknak csupán töredéke tett feljelentést az ügyben. A Háttér Társaság jogi és lelki segítséget is nyújt ügyek elejétől a végéig, emellett idén elindította Hangosabb a gyűlöletnél kampányát is, melynek részeként online bejelentő-felületet hozott létre gyűlölet-bűncselekmények áldozatai számára, ami a hangosabbagyuloletnel.hu oldalon érhető el.”

Címlapkép: A bűncselekmény helyszíne. Fotó: Háttér Társaság