Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az aktivista lelkész, aki életet lehelt a józsefvárosi gyülekezetbe

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egy évig kísérte kamera Bolba Márta józsefvárosi evangélikus lelkész munkáját, aki korábban önkormányzati képviselőnek indult, majd tüntetéseken mondott beszédet, de főként olyan közösséget épített Józsefváros közepén, amilyennek a szívünk mélyén az egész országot is látni szeretnénk. A pap-aktivista szerep helyett jelenleg leginkább az anyasággal elfoglalt Bolba Mártával és a róla filmet készítő Takács Máriával beszélgettünk egy évvel a forgatás befejezése, és egy hónappal a legutóbbi önkormányzati választások után.

Pénteken mutatják be szélesebb közönség előtt a 16. verzió filmfesztiválon Takács Mária dokumentumfilmjét Bolba Márta józsefvárosi evangélikus lelkészről, aki 2017-ben azzal került az országos sajtó reflektorfényébe, hogy a kerület Magdolnanegyed nevű városrészének önkormányzati képviselőjelöltjeként mérettette meg magát időközi választáson.

A lelkész és az aktivista megférnek egymás mellett

Ugyanakkor – ahogyan az a Mandák-ház lelkésze címet viselő alkotásból kiderül – Márta tevékenysége ennél jóval sokrétűbb. Ahogyan a Mérce kamerája előtt a rendező is elmondja, noha kezdetben az ő kíváncsiságát a politizáló lelkész alakja keltette fel, idővel kiderült, legalább ilyen fontos a kis józsefvárosi gyülekezet vezetőjének aprólékos és fáradhatatlan közösségszervező munkája, amellyel a szabadság és a nyitottság kicsi, ám annál erősebb gócpontját hozta létre kerületben – gyakorlatilag a nulláról építkezve.

Márta a gyülekezet építéséhez egyenként vette fel a kapcsolatot a kerületben aktív civil szervezetekkel, akiknek köszönhetően a Sopronból érkezett lelkész fokozatosan bevonódott a helyi közéletbe, a helyi politikába is. Noha, mint mondja, nem lehet kettéválasztani lelkészi, illetve aktivista énjét, de elsősorban nem is politikai, hanem teológiai keretezésben szólal meg, ez a keret pedig többek között az embertársi szeretetről és az emberi méltóságról szól.

 „Még ma is forgatnám ezt a filmet”

Ha az olyan praktikus szempontok, mint az állami támogatás feltételei nem kötötték volna meg a kezét, Takács Mária még ma sem hagyta volna abba a Mandák-ház lelkészének 2017-ben és 2018-ban zajlott forgatását, annyira megragadta a fantáziáját Márta közösségének világa. A lelkész szerint a film nagyon fontos eszköze annak, hogy párbeszéd alakuljon ki egyén és közösség témájában, de legalább ennyire lényeges, hogy az egyház mint autonóm, plurális közösség jelenik meg a filmben.

 „Egy puszta elitcsere még nem old meg semmit”

Ahogyan Márta élete és és tevékenysége sem tud elválni a politikától, úgy a Mandák-ház lelkésze is reflektál a körülbelül háromnegyed éves forgatási időszak főbb politikai eseményeire, így a 2018-as országgyűlési választásra is. Takács Mária beszél arról is, hogy véletően ez nem tetszhetett a Médiatanácsnak, amely megvonta az összes állami támogatás húsz százalékát jelentő utófinanszírozást. Amikor rendezőt és a főszereplőt a józsefvárosi civilek és ellenzéki pártok győzelmét hozó 2019-es önkormányzati választás utáni érzéseikről kérdeztük, azt mondták: a választás üzenete az, hogy

az új nyolcadik kerületi vezetésnek pontosan a filmben megvalósuló értékeket kell előtérbe helyeznie, azaz a közös terek, a bizalom és a kommunikáció fontosságát.