Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kiss Ambrus: Az nem történhet meg, hogy azért nem működik a város, mert bénázás van

  • Kiss Ambrus, Budapest általános főpolgármester-helyettese a Mércének adta első interjúját.
  • Amiből kiderül: mögötte ugyan nem áll párt, de a főpolgármestertől jövő mandátuma erős.
  • Egy város irányítása, ahogy egy országé is, sok érdek harmonizációja által tud csak működni.
  • A kormánynak sem áll érdekében ellehetetleníteni Budapest életét.
  • Az ellenzéki pártok számára az egyetlen járható út az, ha együttműködnek.

Diószegi-Horváth Nóra: Régóta ismeri Karácsony Gergelyt?

Kiss Ambrus: Nem is tudom pontosan. Politikai elemzőként azért van az embernek érintkezése a politika világával, talán valamelyik tévéműsorban találkoztunk, és váltottunk néhány szót. Aztán az Új Egyenlőség egyik rendezvényén vendégünk is volt.

És akkor egyszer csak csörgött a telefon, és Karácsony megkereste egy ajánlattal?

Szeptember elején csörgött a telefon, és azzal keresett meg, hogy igyunk egy kávét. Aztán elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mi lenne, ha közösen dolgoznánk. És ez aztán fokozatosan alakult, hogy a közös munka valójában, formalizáltan mit jelentene, milyen területeket érintene.

És mit jelent pontosan?

Karácsony Gergelynek az a helyettese leszek, aki nem részterületeket felügyel. Az önkormányzat összehangolt működtetéséért lesz felelősségem, illetve a költségvetés előkészítése és végrehajtása lesz a feladatom. Mindez azt is jelenti, hogy igazgatási ügyekben a főpolgármester általános helyettese leszek. Ebbe sok minden beletartozik, például a már bejelentett Fővárosi Érdekegyeztető Tanács működtetése is, ami kifejezetten a szívügyem.

Miért pont ez?

Mert hiszek abban, hogy egy város irányítása, ahogy egy országé is, sok érdek harmonizációja által tud csak működni. És ez csak úgy lehetséges, hogy ha formalizáljuk a társadalmi párbeszéd intézményeit, ha transzparens módon tesszük mindezt, a szereplők világosan vesznek részt a munkában, és a nyilvánosság számára is egyértelmű, hogy mi folyik az egyeztetéseken.

Hogy nézne ez ki a gyakorlatban?

Amikor Karácsony Gergellyel beszélgettünk arról, hogy együtt dolgozzunk, volt egy olyan felvetésem, hogy több legyen ez az 5 év, mint egy város menedzselése. Mutassuk meg, hogyan lehet kormányozni egy ekkora várost, mutassuk meg azokat a magatartási mintákat, amelyek szerintünk kívánatosak a politika világában. Ilyen magatartásminta az is, hogy egyeztessünk, folytassuk le a társadalmi párbeszéd minden formáját, és ne csak a szakszervezetekkel és munkaadókkal, de a civil szervezetek bevonásával is alakítsuk ki a döntéseket. És amit Karácsony Gergely is elmondott: hogy a budapestiek bevonásával is.

Mennyire volt ez az előző városvezetés gyakorlatában benne?

Igazából az egy szűkebb fórumkör volt, ami a közszolgáltató vállalatokat érintette. Formálisan tehát volt, de nem működött hatékonyan és átláthatóan.

Miért nem?

Valószínűleg nem volt rá igény a főváros részéről. Nyilván a szakszervezeti oldalról lett volna rá igény. Mi ezért gondoltuk azt, hogy nem csak egy szűk kört vonunk be. A fővárosi cégek csak egy szelete a fővárosnak, ezért a tanács átfogó, stratégiai kérdésekben is megpróbálja bevonni a szakszervezeteket és munkáltatókat. Én kifejezetten hiszek abban, hogy jó, erős bérrendszer csak akkor tud kialakulni, ha erős szakszervezetek és erős munkáltatók erős megállapodásokat tudnak kötni.

Nyilván nincsenek illúzióink a tekintetben, hogy Budapestről meg tudjuk váltani a világot, de szükség van arra, hogy megmutassuk, hogy be kell vonni a szervezeteket a társadalmi párbeszédbe.

Nem azt mondjuk, hogy mindent, amit a szakszervezetek mondanak, el kell fogadni, de azt gondoljuk, hogy jelenjenek meg ezek a kérések, vélemények, és ezeket harmonizáljuk a többi érdekkel.

Maguk az önkormányzati dolgozók is próbálták már a szakszervezet segítségével a saját helyzetüket artikulálni, de azt láttuk, hogy az önkormányzatok se voltak ebben partnerek. A főváros tud javítani a helyzeten?

Az önkormányzati dolgozók bérezése döntő részében az állami normatívából adódik össze. Ha a központi költségvetés nem ad elegendő forrást, egy forráshiányos településnek esélye sincs arra, hogy bért emeljen. Minél nagyobb egy település, annál inkább tud saját forrásból bérkiegészítéseket adni. De hozzáteszem, hogy ez megint csak egyenlőtlenségeket teremt az ország különböző részein. Ebből fakadóan viszont az adófizető befizeti az adóját keleten és nyugaton is, csakhogy ezért a pénzért eltérő minőségű szolgáltatásokat kaphat, mert az egyik részen munkaerőhiány alakul ki, míg a másikon csak kisebb lesz a munkaerőhiány, és a közigazgatási szolgáltatások színvonala nem egyenlő mértékű. A munkaerő-elvándorlás oda fog irányulni, ahol jobb lehetőségek vannak, azokon a területeken viszont a szolgáltatások meg romlanak, ahol az önkormányzat nem tudja kiegészíteni a béreket.

De azért a fővárosban jobb lesz a helyzet?

Hogy a fővárosi önkormányzat mennyit tud átcsoportosítani erre a célra, azt korai lenne még megjósolni, de azt látni kell, hogy jó szolgáltatásokat csak elégedett dolgozókkal lehet teremteni.

Az nem lehet, hogy a dolgozót költségelemnek tekintsük. A dolgozó nem költségelem, hanem szerves része az intézményrendszernek, akire szükség van, és ezért elengedhetetlen, hogy a munkakörülményei rendezettek legyenek.

Térjünk vissza oda, hogy a Budapest főpolgármestere utáni első ember lesz.

Igazgatási értelemben legalábbis.

Azért ez egy elég nagy váltás egy ember életében.

Igen, az. De én 2010 előtt a központi közigazgatásban dolgoztam, voltam két minisztérium kabinetfőnöke, és szakállamtitkárként is dolgoztam. Nem áll távol tőlem az igazgatás, én szeretem ezt a világot is.

Mit tanult 2010 előtt?

Láttam működő intézményrendszereket, hogy hogyan működik a kormányzat, nekem ez nagyon jó lehetőség volt a tanulásra. Aztán 2010-ben megalakítottuk a Policy Agendát, és ott is vittünk olyan projekteket, amik a jó kormányzásról szóltak, szóval nem szakadt meg a kapcsolatom ezzel a témával. Ami a nagy váltás, hogy mostantól megint nem elemzőként, hanem a cselekvői oldalról nézem majd ezt a történetet.

Viszont 2010 előtthöz képest változott a politikai kultúra.

Nehezen tudok mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy romlott-e a politikai kultúra, vagy sem. Mert nyilván mindig a pillanatot éljük meg borzasztóan tragikusnak, amiben éppen vagyunk, de ha visszagondolunk, már történtek hasonló dolgok, sőt, a közbeszéd sem most kezdett eldurvulni. A kétezres évek elején is az volt a sláger, hogy nem állnak szóba egymással a Parlament folyosóján a kormánypárti és ellenzéki politikusok. 2014-ben is rázta már meg szexvideó az önkormányzati világot – volt tüntetés is, aztán Gyenes Levente mégis polgármester lett. Szóval igen, persze, amit most látunk, az borzasztó és hihetetlen. Nyilván van olyan eleme, nem is egy, ami számomra sok, mert az én értékrendemet, ízlésvilágomat negatív értelemben meghaladja, de a minősítéssel önmagában nem jutnánk előre.

De ha túltesszük magunkat a közbeszéd durvulásán és a szexvideós botrányokon, akkor is azt látjuk, hogy a kormánypártok és az ellenzék közti szakadék iszonyatosan mély. Be lehet ezt még temetni? Van esély hatékony közös munkára?

Abban hiszek, hogy csak úgy, általában nagyon nehéz párbeszédet teremteni. Viszont konkrét ügyekben, közpolitikák terén lehet.

Mintha nem ebbe az irányba tartanánk…

Az igaz, hogy a politika fókusza a közpolitikák helyett áttevődött a szimbolikus, kommunikációs politikacsinálásba. Mintha a pillanatot akarná megélni, nem pedig távolabb akarna nézni.

Mint amikor Karácsony Gergely bebiciklizik a Városházára?

Nem. Ha csak egy nap érkezne meg így, akkor a pillanatot akarná megélni. De neki ez a viselkedéséből adódik, egy viselkedésmintát akar bevinni a Városházára, ami egy eszme kifejeződése a részéről, nem pedig egy kommunikációs attak.

És hogy jutunk el az ilyen viselkedésmintáktól a konkrét ügyekig, szakpolitikákig?

Karácsony Gergely például azt mondja, hogy a stadionok vagy a Liget-projekt ügyében a budapestiek véleményével a zsebében akar leülni tárgyalni a kormánnyal. Ami viszont fontos, hogy ne hagyjunk torzókat a városban.

Létrejöhet így párbeszéd a kormány és a főváros között?

Azt kell felmérni, hogy az ilyen prioritások tekintetében, mint az egészségügy vs. stadionok, milyen mértékben partner a kormány, és utána lehet közpolitikákról objektív módon tárgyalni. Nem csak általában kell beszélni arról, hogy akkor együttműködőek leszünk-e, mert az nem vezet sehova.

Azért a kormány meg tudja nehezíteni Budapest helyzetét, ha szeretné. Mennyire vagyunk kiszolgáltatva?

Mondok egy példát, ami egyébként a Tarlós-érára elég jellemző: szolidaritási hozzájárulás címén a központi költségvetés beszed pénzt az önkormányzatoktól, ahonnan elkerültek az oktatási intézmények. A hozzájárulás összege egy képlettel számolódik ki. Kivéve a fővárosban, ahová csak úgy be van írva egy összeg. Tavaly ez ötmilliárd forint volt, míg az idei évben, és jövőre már 10 milliárd. Én nem akarok tippeket adni, de ezt a 10 milliárdot bármikor felülírhatják. Vagy lehet változtatni az állami normatíván is, az iparűzési adó elosztásán is. Meg tudják tenni, jogalkotói hatáskörben.

De ha politikai szempontból nézem a helyzetet, nem lenne racionális a kormány részéről Budapest büntetése, mert akkor a Fidesz a saját szavazóival is szembemenne.

De mondok mást: azokkal a nemzetgazdasági szereplőkkel is szembemenne, akik a GDP egy részét összerakják, mert elüldözheti a már itt lévő befektetőket, vagy elriaszthat olyanokat is, akik Budapestre jönnének. Szóval ez sehogy nem éri meg.

Amikor felajánlották a főpolgármester-helyettesi pozíciót, voltak feltételei?

Nem nevezném őket feltételeknek. Én elmondtam, hogyan lehet ezt szerintem jól csinálni. Ennek az egyik eleme volt például az érdekegyeztetésre épülő intézményrendszer felállítása. Fontos volt számomra a koordináció, hogy legyen olyan erős mandátumom a hivatali döntéshozatali struktúrában, amivel képes leszek a különböző közpolitikai területek közti koordinációt elvégezni. Legyen rálátásom az egész rendszerre, ami nem azt jelenti, hogy beavatkoznék bármilyen területen, sőt, csak hogy például képesek legyünk látni, hogy hol van hiba a működésben.

Lett volna kizáró tényező?

Szakterületet nem akartam vinni, és pártdelegált sem akartam lenni, az furán is nézett volna ki. És ha ez a koordinációs szerepkör nincs, és az ehhez szükséges mandátumok nincsenek biztosítva, nem vállaltam volna el, mert az egy másfajta jellegű működés lett volna.

Mennyire tekinthető jelzésértékűnek, hogy a költségvetési ügyek az ön kezében lesznek?

Ez nem arról szól, hogy akkor úristen, valamelyik párt ledominálja a rendszert, inkább arról, hogy legyen, aki átlátja az egészet. Látnunk kell, hogyan működik a költségvetés, hol vannak lyukak, hogy 5 évre hogyan tervezzünk. Ha a költségvetést is csak egy szakterületnek vennénk, egy pártok által delegált főpolgármester-helyettesnél nem tudna igazán megvalósulni az igazgatási koordináció, ami kulcskérdés ebben a történetben.

Koalíciós önkormányzás lesz tehát Budapesten, amelyben elképzelésekben (akár gazdaságilag, akár prioritások tekintetében, stb.) egymástól eléggé különböző pártok ülnek majd. Milyen buktatói lehetnek ennek?

Optimista vagyok e tekintetben, nem keresem a buktatókat, mert a pártoknak az az érdekük, sőt, egyetlen lehetőségük, hogy megmutassák, hogyan lehet jól kormányozni egy önkormányzatban. És nem csak Budapesten, de azokban a kerületekben, megyei jogú városokban is, ahol az ellenzék nyert. Ők ezt együtt szerezték meg, ezért nincs is értelme annak a versenynek, ahol kihirdetnék, hogy akkor most melyik a legerősebb ellenzéki párt, mert ezt nem lehet eldönteni ez alapján a választás alapján.

Az ellenzéki szavazó nem egy párt mellé állt be, hanem amellé, hogy hogyan lehet alternatívát kínálni az orbáni rendszerrel szemben.

És ezt a pártok felismerték, tulajdonképpen a rabszolgatörvény ellenes tüntetés óta.

Kivéve az Európai Parlamenti választást.

Az EP választás a maga arányos, listás rendszerével természetes terepe az ellenzéki pártok versenyének, ezen nincs mit csodálkozni. Ráadásul a siker mércéje is más az EP választáson. Mi lett volna akkor, ha azt 51-49-re megnyeri a Fidesz egy egységes ellenzékkel szemben? Akkor most az lenne a téma, hogy lám-lám, még összefogással se lehet legyőzni őket. A választó még egy szoros EP eredmény mellett is csak azt látta volna, hogy tulajdonképpen alulmaradt az ellenzék. Egyébként a mostani választáson fontos, persze, hogy a megyei jogú városokban, Budapesten, egyes korábban fideszes kerületekben erős felhatalmazásokat szerzett az ellenzék, de azt sosem szabad elfelejteni, hogy a kistelepülések Magyarországán, a 20 ezer fő alatti települések Magyarországán továbbra sincsenek pozíciói. És a választók több mint fele ezeken a településeken él. És amikor a Fidesz nagyon magabiztos, a magabiztosságának épp emiatt van létjogosultsága.

Az ellenzéknek most az a feladata, hogy a jó önkormányzatokkal megmutassa, hogy kormányzásra képes, ebben a felállásban. Félreértése lenne a helyzetnek az ellenzéki pártok részéről, hogy ha ők most azt gondolnák, hogy lehet egyéni akciókat csinálni.

És nem is látom most annak bármi jelét, hogy ezt ők így gondolnák. Egymásra vannak utalva végtelenül.

Akkor mi az a tanulság, amit érdemes felírniuk az ellenzéki pártoknak?

Leginkább az, hogy ha nem acsarkodó képet mutatnak, máris szimpatikusabbak. Budapesten például az előválasztás két fordulója azért volt nagyon hasznos, mert az ellenzék itt tudott tematizálni, volt egy menetrendje, és ezt a választók értették, elfogadták, akceptálták. Cserébe viszont elég nagy az elvárás is velük szemben, hogy akkor most kormányozzatok, mutassátok meg.

És ebben külön helyes, hogy nem a konfrontációt választotta az új városvezetés a régivel szemben.

De ha egyszer a választók le akarták váltani a NER-világot, és ezért szavaztak az összefogó ellenzékre, akkor ez a konfrontációkerülés nem fura?

Azért van némi különbség: az ellenzék a politikai bandaháborúba nem áll bele. A NER jellegzetessége, hogy provokálja és tematizálja a konfliktusokat. A Fidesz az országos politikában konfliktusról konfliktusra megy, megválasztja az ellenfelet, és őt győzi le. Ha ugyanezt az eszköztárat venné elő például a főváros, vagy a kerületek, megyei jogú városok ellenzéki vezetése, akkor azt lehetne mondani, hogy ez pont ugyanaz, mint amit a Fidesz csinál, csak máshogy hívják.

Ha már az előbb beszéltünk szimbolikus politizálásról: Karácsony Gergely díszpolgári címet adna Budapest két előző főpolgármesterének. Két olyan főpolgármesterről beszélünk, akik közül Tarlós István tevékenységét elég élesen kritizálták a kampányban (és Orbán bábjaként hivatkoztak rá), Demszky Gábor pedig Demszky Gábor. Nem visszás ez egy kicsit?

Képkivágás Karácsony Gergely kampányvideójából. / Forrás: Karácsony Gergely Facebook-oldala

Szerintem ez a gesztus azt üzeni, hogy ha lefújták a mérkőzést, illik kezet fogni az ellenféllel. Nyilván a kampány az egy kiélezett helyzet volt. A díszpolgári cím arról szól, hogy a rendszerváltás utáni két főpolgármestert tünteti ki, amivel egyben le is zár egy 30 éves időszakot. Én nem akarom se túl-, se alulértékelni ezt a dolgot, szerintem ebben annyi van, hogy a főpolgármester akceptálja két hivatali elődjét, akiket legitim módon, demokratikusan választottak meg, és kétség nem fér ahhoz, hogy szerették a fővárost és tenni is akartak érte. Ez megint csak egy viselkedési minta.

Szóba került a kampány: azért jócskán felmerültek olyan ügyek, amikkel az ellenzéknek is foglalkoznia kell, akár a zuglói vagy a ferencvárosi parkolási botrány, vagy a kispesti ügy. Kerül tiszta víz a pohárba?

Van egy ilyen választói igény. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sem Kispesten, sem Zuglóban vagy Ferencvárosban nem vagyok pozícióban, és ezekben az ügyekben a fővárosnak nincs is szerepköre…

 … de lehet rájuk hatása?

A fővárosnak, mint önkormányzatnak nem kell ebbe beleavatkoznia, mert akkor mégis csak elvonna hatásköröket máshonnan. Azt látom, hogy ezek különböző problémák. Van, ahol az egyes pártoknak kell megoldania őket, és van, ahol a jelenlegi városvezetésnek. De legfőképp világosan kell beszélni a választókkal: azt is meg kell mondani, ha valahol csak morális problémák vannak, és azt is, ha jogiak is, és ennek megfelelő következményei kell hogy legyen az egyes ügyeknek.

Elkenni nem szabad ezeket a dolgokat, van ahol – a parkolás esetében például – közösen a kerületekkel lehet és kell is új szabályozást kialakítani, de az említett konkrét ügyekben a fővárosi önkormányzatnak nincs szerepe.

És akkor miben van?

A saját jövőbeli működésében, és az abból fakadó példaadásban mindenképpen. Ebben oly mértékben elkötelezett a főpolgármester, hogy az egyik helyettesének elég erős mandátuma lesz arra nézve, hogy az egész intézményrendszer megfelelő, transzparens módon működjön.

Önnek mi lesz az első dolga főpolgármester-helyettesként?

A Fővárosi Érdekegyeztető Tanács szervezése. És nyilván az elsők között van az is, hogy megnézzem, milyen közpolitikai ügyek vannak előkészületben, hogyan lehet őket menedzselni. Ez ugyan egy kevésbé látványos része a dolognak, bár számomra nagyon élvezetes, mert hiszek abban, hogy a közpolitika csinálás a politika magja.

Civilként dolgozik majd, pártpolitikusok között, akik mögött áll párt is. Nehéz dolga lesz, a sok érdek közt lavírozni?

Azt gondolom, hogy a többi helyettes kolléga onnantól, hogy megkapja a mandátumát, éppúgy a fővárosért kell, hogy dolgozzon. Ez egymásra utalt működést feltételez, nem pedig permanens koalíciós tárgyalásokat. Mögöttem valóban nem áll párt, de a főpolgármestertől jövő mandátumom erős. Nem is az fogja eldönteni az egyes szakmai vitákat, hogy ki mögött ki áll, hanem hogy hogy tudjuk harmonizálni az egyes szakpolitikák érdekeit. Kollégaként tekintek erre az együttműködésre, és nem egy formalizált viszonyrendszerként, ahová mindenki pártpreferenciákkal érkezik.

Elégedett a többi helyettes személyével?

Bármennyire is meglepő, a helyettesek nagy részét személyesen nem is ismerem. De azt gondolom, hogy minden főpolgármester-helyettes amellett, hogy politizál, amellett igazgatási feladatköre is van, és mindegy, hogy hogyan viselkedik politikusként, ha átlépi a Városháza küszöbét, másfajta munka fog következni. Nagyon kíváncsi vagyok rá, nagyon várom, és optimistán tekintek elébe.

Karácsony Gergely főpolgármester (k), Gy. Németh Erzsébet, a humán területekért (b), Tüttő Kata, a városüzemeltetésért (b2), Kiss Ambrus, a pénzügyekért és a városháza üzemeltetéséért (b3), Dorosz Dávid, a klímavédelemért (j2) és Kerpel-Fronius Gábor, az átláthatóságért, a részvételiségért, az innovációért és a fenntartható fejlődésért felelős (j) főpolgármester-helyettes, valamint Bárdonné dr. Benda Mónika aljegyző (j3) az új összetételű Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 5-én. (fotó: MTI/Balogh Zoltán)

És mi a garancia arra, hogy tényleg működik majd ez a koalíció?

A várost működtetni kell. Az nem történhet meg, hogy azért nem működik, mert bénázás van. Ennek a felelősségét mindenki érzi és érti. Emellett

tényleg egymásra vannak a pártok utalva, nincs az az illúzió, hogy valaki megnő és kihívója lesz a Fidesznek. Csak az a járható út, ha együttműködnek.

2022-ben viszont ez nem lesz elég, az országgyűlési választáson önállóan is kell pozíciót fogniuk, különben a fennmaradásuk kerül veszélybe.

Igen, de a jelenlegi tudásunk szerint nem nagyon látszik működőképes modellnek, hogy az ellenzéki pártok elkezdenek önállóan kalandorkodni. És akkor valaki 12-ről 14 százalékra növeli a támogatottságát? Az kevés lesz. Ezeket az erőket össze kell rakni. Ha valaki azt gondolja, hogy lehet más út, ugyanabba csalja bele magát, amibe más is belecsalta az EP-választáson – és ki is esett. Nem lehet többé primadonnaként viselkedni ebben a történetben.

NÉVJEGY: Kiss Ambrus 1979-ben született, az ELTE Jogtudományi Karán végzett. Dolgozott a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormánynak is: 2002-től a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban dolgozott, 2003. márciusától miniszteri tanácsadó volt a Miniszterelnöki Hivatalban. 2006. júliusától 2007. júliusáig a szociális és munkaügyi miniszter kabinetfőnöke, ezt követően 2009. áprilisáig a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kabinetfőnöke, majd 2010. áprilisáig társadalompolitikai szakállamtitkár volt a Miniszterelnöki Hivatalban. 2010 óta vezeti a Policy Agenda kutatóintézetet, több kötet szerkesztője, és publikációi jelentek meg főképpen társadalompolitikai témákban. 2016-ban jelent meg első könyve: Nem kell nemzeti minimum címmel. Főbb kutatási területei a társadalompolitikai folyamatok, a szakszervezeti mozgalmak és a munka világa intézményrendszere. Az Új Egyenlőség szerkesztője, írásai jelentek meg korábban a Mércén is.

Olvass tovább!