Alig több mint három nap alatt máris több tucat civil vesztette életét Erdogan legújabb háborújában. A nemzetközi közösség nagy része ugyan elítéli a török agressziót, Ankara azonban nem tágít, és mindenféleképpen végig akarja vinni tervét, amely a kurdok függetlenségi törekvésén és az állítólagos terrorizmus elleni harcon túl, még sok minden másról is szól.

A török kormánypárti média már augusztus óta napi szinten közli, hogy mi mindent terveznek majd csinálni Észak-Szíria kurdok lakta területeivel, amelyek megszállására végül múlt szerdán indították meg a hadműveleteket. 

A 480 kilométer hosszú és 30 kilométer széles török-szíriai határ szíriai oldalára eltervezett, úgynevezett „biztonsági zónában” a tervek szerint ötezer lakosú faluból száznegyven darabot, harmincezer lakosú városból pedig tízet alapítanak majd.

Minden faluban lesz majd két mecset, iskola viszont csak egy, a városokban viszont majd kórház is lesz, meg középiskola is, sőt ha minden igaz, mennek majd oda török cégek is olcsó munkaerőért. 

A grandiózus terv állítólag 2,4 milliárd dollárjába fog kerülni a török adófizetőknek, mindezen felül a katonai beavatkozást se fogja olcsón megúszni Törökország, főleg most, hogy az ország komoly gazdasági válsággal küzd.

Az adófizetők azonban nem nagyon adtak annak hangot, hogy bármi gondjuk lenne ezzel, különös módon a kurdokon kívül majdnem mindenki áldását adta Erdogan újabb háborújára.

Még a szekuláris CHP (Köztársasági Néppárt) elnöke, Kemal Kilicdaroglu is azért mondott el egy fohászt, hogy épségben visszatérjenek a török katonák Szíriából. Nem véletlen ez a nagy egyetértés, Erdogan nem is azon dolgozik, hogy megakadályozza egy lehetséges kurd állam függetlenné válását a térségben. Sokkal inkább egy komoly belpolitikai problémát akar így megoldani, mégpedig a szíriai menekültek ügyét.

Nem véletlen, hogy a kormány egy háborút is képes megkockáztatni a megoldás érdekében. Hiszen a tavaszi önkormányzati választásokon a kormánypárt nagy pofont kapott az ellenzéktől, az ország legfontosabb városai mind az ellenzék kezébe kerültek. Aminek két oka volt. Az egyik az, hogy sok nagyvárosban a kurdok nem indítottak saját jelöltet, így az ott élő kurdok a szekuláris jelöltekre szavaztak, a kormánypárt éppen ezért bukta az ország legnagyobb városait. A másik pedig a kormány menekültpolitikája. 

Történt ugyanis, hogy a az arab tavasz kezdetekor Erdogan arra számított, hogy a szomszédban zajló konfliktus legfeljebb pár hónapon belül véget ér, így megnyitotta országa kapuit a szíriai menekültek előtt.

A konfliktus azonban csak eszkalálódott, és Törökországban a szíriai menekültek száma csak növekedett. Erdogan persze kihasználta az alkalmat, végighaknizta a muszlim világ felét, és mindenhol arról beszélt, hogy senki nem tart el annyi menekültet, mint Ankara, ilyenkor persze azt mindig elfelejtette megemlíteni, hogy mennyi támogatást is kapnak nyugati országoktól ezen cél érdekében. 

Amíg a török gazdaság szárnyalt, addig nem is nagyon volt ebből különösebb gond, viszont pár éve, mikor beütött a válság, nagyot változott a menekültek megítélése a törökök szemében.

Válságos helyzetben amúgy is gyakori az idegengyűlölet felerősödése, a menekültek pedig egyik napról a másikra bűnbakká váltak, internetes hírportálok olyan híreket kezdtek terjeszteni, melyek szerint a menekültek felvételi vizsga nélkül jutnak be az török egyetemekre, ingyen kapnak kertes házakat az államtól, nem kell biztosítást fizetniük a kocsijukra. Sőt, mindenféle adótól mentesek, ingyenesen vásárolhatnak az IKEA áruházaiban, ingyenes számukra  a lombikbébi program és mindenféle plasztikai sebészet.

Tavaly nyáron a török líra egyetlen nap alatt értékének 20%-at vesztette el, Erdogan pedig sajátos megoldást talált a problémára: január elsejével 26%-kal megemelte a minimálbért. Ez sem véletlen: a török lakosság 52%-a él minimálbérből, és túlnyomó részük Erdogant támogatja. A legtöbb munkaadó azonban nem volt képes egy ilyen mértékű béremelést véghez vinni, így sok helyen egyszerűen lecserélték a bejelentett török munkásokat be nem jelentett menekültekre, akiknek a minimálbér töredékét fizetik csak. Ez pedig csak olaj volt a tűzre.

Az igazán nagy gondot az okozta, hogy Erdogan mögött a kezdetek óta egy elég komoly fake news-gyár áll, így nem véletlen, hogy szavazói is könnyen elhisznek bármit, amit az interneten olvasnak. Az utóbbi években pedig a szíriai menekültekről szóló álhírek elárasztották egész Törökországot, mindenért őket tették felelősségre, sőt, a helyzet odáig fajult, hogy mára sok török egyszerűen minden külföldit szíriainak tekint, a kazah bevándorlóktól a katari és kuvaiti turistákig mindenkit, szőke, kék szemű kelet-európai létemre még tőlem is rendszeresen megkérdezik, hogy mikor tervezek hazamenni Szíriába.

A helyzetet csak bonyolította, hogy az utóbbi években Törökország egyre népszerűbb célponttá vált az Arab-öböl államaiból érkező turisták számára. Tavaly pedig, amikor a török líra összeomlott, a kormány annak érdekében, hogy minél több valuta kerüljön az országba, török állampolgárságot kezdett osztani azoknak, akik legalább kettőszáz-ötvenezer dollár értékben ingatlant vásárolnak az országban. 

A legtöbb érdeklődő persze az öböl térségből érkezett, akik pár hónap alatt fel is vásárolták a Boszporusz partján található villáknak és palotáknak több mint felét. Ez volt a pont, ahol sokan végképp elvesztették a fonalat, és egyre többen kezdték azt hinni, hogy a török állam olyan komoly pénzeket oszt szét a szíriai menekültek között, hogy azok luxusingatlanokat tudnak venni maguknak. 

A fentiek következményeként  az elmúlt két évben az ország legkülönbözőbb pontjain több tucatszor játszódott le ugyanaz a forgatókönyv: a közösségi médián megjelenik egy bejegyzés, miszerint egy menekült megerőszakolt egy törököt, ennek következtében a törökök egyből az utcára csődülnek, szíriai menekülteket vernek össze, lakásaikra dobnak molotov-koktélokat, felgyújtják a boltjaikat, megrongálják járműveiket. Majd másnapra kiderül, hogy egyébként az elkövető török volt, vagy az, hogy nem is történt nemi erőszak.

Legutóbb szeptember közepén Adanában történt ilyesmi, mint kiderült, akkor is török volt az elkövető. A menekültellenesség olyan mélyen beitta magát a társadalomba, hogy azt elképzelni se lehet: az egyik legmegrázóbb esemény az Isztambul melletti Yalova tartományban történt, ahol a kilenc éves szíriai menekült kisfiút, Vail El Suudot osztálytársai teljesen kiközösítették, tanárai, osztályfőnökét beleértve pedig állandóan megalázták, csupán azért, mert menekült volt. Vail múlt héten aztán végképp összeomlott, és saját kezével vetett véget életének, kilenc évesen.

Ez az utóbbi években az országot elárasztó menekültellenes hangulat egyébként hozzájárult a kormánypárt tavaszi bukásához is, hiszen egykori támogatói közül sokan évek óta követelik tőle, hogy toloncolja ki a menekülteket.

A gond csak az, hogy Erdogannak nagyon fontos, hogy több mint három és fél millió menekült van az országában, hiszen ez az, amivel időről időre megfenyegeti az európai országokat, illetve ezzel próbálja igazolni, hogy ő egy humánus vezető, aki az elesettek védelmezője. 

Most azonban, hogy épp miattuk inog alatta a léc, úgy döntött, megszabadul tőlük. Ha sikerül tervét véghez vinnie, azzal sokat nyer. Egy jelenleg majdnem színtiszta kurd területre akar betelepíteni két millió arabot, amivel a térség már amúgy is labilis etnikai összetételét fogja megbontani: mindössze négy nap alatt több tízezer ember menekült el a török bombázások elől, és ez még csak a kezdet.

Azt azonban tudni lehet, hogy a kurdok nem fogják könnyen adni magukat, a súlyos gazdasági válsággal küzdő Törökországnak pedig közel sem lesz olyan könnyű, mint azt Erdogan ígéri, főleg akkor, ha az EU és az Egyesült Államok valóban szankciókat vezetnek be az országgal szemben.

Erdogan szerint itt csak egy terrorellenes akcióról van szó, aki pedig nem ért vele egyet, az maga is terrorista. Ugyanakkor a jelenlegi török kormány hosszú évek óta támogatja pénzzel és politikailag a Hamaszt, vagy az Iszlám Dzsihádot és más terrorszervezeteket, ebben azonban semmi kifogásolhatót nem talál az illiberalizmus mestere.