A képviseleti demokráciák világszerte válságba kerültek, nem látni, hogyan tudnának kitörni a populizmus és a technokrácia kettős szorításából. Példák sora bizonyítja azonban, hogy a közügyekben résztvevő, aktív állampolgár és a számon kérhető hatalom eszméje nagyon is él. A demokratikus megújulás legizgalmasabb innovációit szállító laboratóriuma ma a helyi önkormányzás.

A városi lét politikája a fő terepe a legaktívabb politikai mozgalmaknak, ma itt fogalmazódnak meg a legígéretesebb válaszok olyan társadalmi-politikai problémákra, mint a lakhatás, a környezetvédelem, a digitális kormányzás vagy a kis közösségek újjáépítése.

Az emberektől karnyújtásnyira lévő helyi ügyekben a társadalmi részvétel egyre gyakrabban lesz a hatékony kormányzás alapvető jellemzője, hiszen az érintettek tudják megmondani, milyen és mennyi közszolgáltatásra van szükségük, és ők tudják leginkább ellenőrizni ezek előállítását.

A helyi demokratizmus megerősödése nemcsak a legfejlettebb országok kiváltsága, legerőteljesebben épp a válság utáni Spanyolországot jellemzi. A hozzánk közelebbi Lengyelország nagyvárosaiban, de a határ másik oldalán, Nagyváradon vagy mondjuk Székelyudvarhelyen teljesen természetes, hogy a városi büdzsé egy része felett nem a politikusok, hanem maguk a lakók rendelkeznek.

Itthon ezzel szemben az elmúlt évekre az önkormányzatiság lassú háttérbe szorulása volt jellemző, ami nem kedvezett az efféle innovációnak. A települések inkább a lekenyerező, személyre szabott juttatások terén mutattak (egyébként figyelemre méltó) kreativitást. Nem a rászorulóknak juttatott, célzott, pl. lakhatási támogatások hatékony kialakítására, hanem az „idősek napi” néhány ezer forintra, a diákok ingyen bérletére, újszülött csomagra, oltási támogatásra kell gondolni, ami most, a választások előtt jár csúcsra. A problémaérzékenység vitathatatlan, de a mereven leosztott szerepek is.

A fő ok természetesen a forráshiány és az önkormányzatokat is a csápjai között tartó, függőségen alapuló klientúrarendszer. Kevés kezdeményezést látni, ahol a helyi elit nem az erőforrásai feletti kontrollhoz mereven ragaszkodó elöljáróként viselkedik, aki a passzív alattvalónak tekintett állampolgárok helyett maga határozza meg a település igényeit.

Hatalomkoncentráció tapasztalható minden szinten. Ha fejlesztésekről van szó (pl. Modern Városok ), a kormány átnyúl a városvezetés feje felett, a helyben élők véleményét nem kérik ki. A testület jogkörei sokszor a polgármesterhez vándorolnak, a bizottságokat pedig politikai zsákmányelv szerint töltik fel ahelyett, hogy ott az egyes szakterületek civil szereplőinek hangja szólalna meg. A döntéshozatal és a gazdálkodás folyamatai nehezen átláthatók, így a civil önszerveződés tétjei sem világosak. Eközben „jól értesült” vállalkozók sokszor még a hivatal dolgozóinál is jobban képben vannak egyes pályázatok részleteiről, így nem meglepő, ha az ő szavukat jobban meghallják, mint a lakossági igényeket.

Október 13-án mégsem csupán helyi elöljárókat választ az ország. Úgy látjuk, a kampányban igenis van mondanivalójuk a jelölteknek a helyi önkormányzásról. Tapasztalatunk szerint sok helyen a civilek is naprakészebbek, erősebbek lettek az elmúlt 5-10 évben, nyomon követve és számon kérve képviselőik munkáját. Kiüresedés helyett inkább lefojtott önkormányzatiságról beszélhetünk, ahol fontos, bár nem a legfontosabb mozgató erő az, ami más országokban is felértékelte a helyi politikát. Tetszik, nem tetszik,

társadalmainkban a nagy állami rendszerek válsága és a zabolázatlan globális gazdasági folyamatok mellett egyre égetőbbé válik, hogy egy helyi közösség hogyan hoz minél jobb minőségű döntéseket az őt közvetlenül érintő ügyekben.

A K-Monitornál ezt szem előtt tartva fogalmaztuk meg, milyen vállalásokat várunk az önkormányzati képviselőjelöltektől az átláthatóság és a részvétel területén. Több korrupcióellenes szervezettel közösen idén is közreadjuk a civil átláthatósági minimumot (Ez a Minimum!), melyhez a választásokig várjuk a jelöltek csatlakozását.

Az aláírók elköteleződnek a program pontjai mellett és vállalják, hogy mandátumszerzés esetén képviselik azt a testületben, illetve beterjesztik az ahhoz szükséges módosításokat, hogy településük megfeleljen a programban lefektetett szempontoknak. Ehhez, ahogy 2014-ben, idén is minden szakmai segítséget megadunk. A törvények rengeteg közérdekű adat közzétételét írják elő, ám a vizsgálatok szerint ennek csak a töredéke érhető el naprakészen, elektronikusan feldolgozható formában a települési honlapokon. Az Ez a Minimum! nem a sok tekintetben ma már meghaladott törvények betűjére fókuszál, hanem azokat a témaköröket veszi sorra, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy település döntéshozatalát és gazdálkodását ténylegesen átláthatónak nevezhessük. Szerintünk ez a bizalom alapja egy jól működő önkormányzatnál.

A nyilvánosság garanciája, mégis sokszor elmarad a testületi és bizottsági ülések napirendjének és az előterjesztéseknek előzetes közzététele. Fontosnak tartjuk, hogy az érdeklődők megfigyelőként részt vehessenek az üléseken, ott kép- vagy hangfelvételt készíthessenek, továbbá a jegyzőkönyvekben keresni lehessen. A tájékozódást segítendő a minimumprogram előírja az önkormányzatoknak, hogy a költségvetési dokumentumokon felül közérthető, ábrákkal illusztrált formában is beszámoljanak az elfogadott büdzséről. (E dokumentumok megértéséhez hasznos olvasmány a K-Monitor Költségvetési ABC-je. )

Gyakori probléma, hogy a lakossági igényeket azzal söprik le az asztalról, hogy mondjuk az óvoda bővítése vagy egy köztér felújítása ügyében „már be van adva a pályázat”. Az Ez a Minimumos településeken a beadott és elnyert pályázatokat sokkal átláthatóbban lehetne nyomon követni, így beazonosíthatóvá válna, amit eddig csak az önkormányzat bemondására kellett elhinni. Néhány éve az állami szervek költségtérítést kérhetnek az adatigénylőktől. Ez néhány esetben indokolt lehet, de legtöbbször jogellenes eljárásban, az adatigénylő eltántorítására használják a hivatalok ezt a lehetőséget – ha pedig perre kerül a sor, évek múltán sorra bukják el ezeket a pereket. Ez nem jó sem a hivatalnak, sem az adatigénylőknek, így az átláthatósági minimummal az önkormányzat vállalja, hogy főszabályként nem kér költségtérítést közérdekű adatigénylések teljesítésekor, a beérkező igényeket és az azokra adott válaszokat pedig két héten belül anonimizálva közzéteszi.

A valódi átláthatóság érdekében a szerződéseket összegző, kereshető lista mellett maguknak a szerződéseknek a digitalizált közzétételét is javasoljuk. Nem csak fővárosi probléma az önkormányzati lakások elkótyavetyélése, ezért fontosnak tartjuk az ingatlanok értékesítésére, bérbeadásra vonatkozó szerződések és értékbecslések nyilvánosságát is – erre is van már jó példa. A legkomolyabb hiányosságok a (sokszor tucatnyi feladatot végző) önkormányzati cégeknél vannak, így az Ez a Minimum! részletes javaslatokat fogalmaz meg a részben vagy egészben önkormányzati tulajdonú vállalatok átláthatóságáról is. Végül sajnos még mindig nem természetes, hogy a település honlapjára kikerül a település vezetőinek vagyonnyilatkozata, így ha meg akarjuk tudni, vannak-e a képviselőknek üzleti érdekeltségei, sokszor röhejes eljárásokon kell átesni. Úgy gondoljuk, hogy bár a törvény nem ad garanciát a szekrény mélyén rejtegetett nyilatkozatok ellen, egy átlátható település esetében az a minimum, hogy ezek a dokumentumok a ciklus egészére nézve visszakereshetők, ahogy a tanácsnokok feladatai és juttatásai is megismerhetők.

Javaslataink második része túlmutat a polgárok által joggal elvárható minimumon, és olyan új, hazánkban még csak szórványosan ismert intézményeket ajánl a helyi politika figyelmébe, amelyek megítélésünk szerint segíthetnek részvételibbé, nyitottabbá tenni a magyar önkormányzatok politikai kultúráját. Nyári konferenciánkon részletesen, külföldi példákon át mutattunk be három intézményt, az állampolgári tanácsot, a digitális részvételi platformokat és a közösségi költségvetést. A környező országokban ezek gyorsan sikeressé váltak, így hazai úttörőik, bár a feltételek nem épp a részvételiség hőseinek kedveznek, könnyen válhatnak sokat emlegetett, modellértékű településsé.

A társadalmi részvétel a folyamatos innovációról, fejlődésről szól: egyes technikák elfáradnak, kimerülnek, miközben új csatornák nyílnak meg, ahogy a polgárok egyre tájékozottabbá válnak.

Nagy szervezőképességű, megfontolt helyi vezetőkre mindig szükség lesz, ám egy demokráciában nincs okunk azt gondolni, hogy a polgárok ne tudnának dönteni a helyi ügyeikről.

Erre példa az állampolgári tanács intézménye, mely az esküdtszékhez hasonlóan kiválasztott polgárokból hoz létre egy ügyre konzultatív testületet rázós ügyekhez (pl. klímaváltozás hatásainak kezelése, bulinegyed-szabályozás, börtön építése a településen). A település lakosságát reprezentáló tanácstagok több hétvégén át szakértőkkel, döntéshozókkal és egymással beszélgetve alakítanak ki (minősített többséggel) egy javaslatcsomagot. Ezt erős elköteleződés esetén az önkormányzat rendeletbe foglalhatja. A politikai-gazdasági érdekviszonyoktól való viszonylagos függetlenség, a szakmai érvekben való elmélyedés és az érdemi vita mind olyan tényezők, amik a közgyűlés számára általában nem adatnak meg, így az állampolgári tanács ítélete általában közelebb áll a közjóhoz és erős legitimitással bír.

Nem minden részvételi forma igényel ekkora elköteleződést. A világszerte népszerű részvételi költségvetés (amit itthon még csak Kispesten indítottak be) arról szól, hogy a város meghatároz egy keretet a felhalmozási költségvetéséből, melynek elköltéséről minden évben a lakosok dönthetnek saját kezdeményezéseik mentén. Mindez történhet a virtuális térben (számos város üzemeltet digitális platformot, Madridé nyílt forráskóddal bármely város számára számára hozzáférhető ), de jobb, ha a folyamat valódi, offline vitafórumokkal, a polgárok és a hivatal munkatársainak összekapcsolásával is együtt jár. A részvétel erősíti a városhoz való kötődést és a számon kérhetőséget a későbbi megvalósítás során.

A legkomolyabb részvételi költségvetési szisztémát Európában a Debrecennel azonos méretű portugál Cascais hozta létre, de 4-5 ezres települések is belevághatnak. A technika segíti a (javaslattételben aktív) civilek és az önkormányzat egymásra találását, illetve új érintett csoportok aktivizálását. Míg ma az önkormányzat intézményei révén leginkább az idősekhez és a családosokhoz ér el, ezen a csatornán megjelenhetnek az expatok, a városban tanuló egyetemisták vagy akár a diákok igényei, meglátásai is. Igen, a legtöbb helyen a részvételi költségvetési folyamatban a középiskolások is részt vehetnek, javaslatokat tehetnek.