Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ilyen őszintén még senki nem beszélt a NER gátlástalanságáról, mint a Fidesz egri jelöltje

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egy kiszivárgott, csütörtökön nyilvánosságra került hangfelvételen leplezetlen őszinteséggel beszél Nemzeti Együttműködés rendszerének működéséről Oroján Sándor, az egri Fidesz-szervezet ügyvezető alelnöke, egyben Nyitrai Zsolt fideszes parlamenti képviselő bizalmasa, aki október 13-án önkormányzati képviselőjelöltként indul Egerben.

Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!” – többek között ilyen szentenciákat osztott meg Oroján Sándor a hangfelvételt nyilvánosságra hozó Egri Ügyek szerint 2018-ban, a Fidesz számára újabb kétharmados sikert hozó országgyűlési választások után néhány polgármesterrel egy eligazításon.

Oroján csütörtökön délután közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben nem cáfolta, hogy az ő hangja hallható a felvételen. A nyilatkozatát szó szerint idézzük:”A személyemmel kapcsolatban megjelent híreket az ellenzéki kampánycirkusz részének tekintem, amellyel Mirkóczki Ádám korrupciós ügyeiről akarják elterelni a figyelmet.”

Oroján az Egri Ügyek szerint azért tartott eligazítást, mert egy helyi köztisztviselő szembekerült a Fidesszel, és ennek kapcsán egy tiszafüredi esettel példálózott mondandója során.

Tiszafüreden ugyanis az történt az Átlátszó korábbi cikke szerint, hogy megromlott a viszony a település jegyzője, Spisák György, valamint a városi közgyűlés, többségben lévő fideszes képviselői között. A képviselő-testület jogellenesen felmentette a jegyzőt, de Pintér Erika polgármester visszahelyezte. A 2014-es önkormányzati választásokon a Fidesz jelöltje, Ujvári Imre lett Tiszafüred polgármestere, aki két hét múlva felmentette Spisákot. Csakhogy mindezt törvénytelenül tette, emiatt a bíróság végül mintegy 7 millió forintot ítélt meg a kirúgott jegyzőnek. Spisák idén maga is indul Tiszafüred polgármesteri posztjáért, a fideszes Ujvári Imrével szemben.

A tiszafüredi konfliktusból pedig az alábbi konklúziókat vonta le Oroján:

„Tehát mi ezt így látjuk, és nyilván nem tartjuk szerencsésnek, ha az egyik fronton valamely személy küzd a rendszer ellen, kard ki kard, a másik fronton pedig próbál lojális lenni, megfelelni és végezni a munkáját.

Nem hiszünk abban, hogy egy embernek lehet két személyisége, az egyik pozitív, a másik negatív. Ahol ennyire nyíltan beleáll valaki a konflitkusba, ott nekem az látszik, hogy az nyilván máshol sem tud jó, megfelelő munkát végezni. És hát azt szeretnénk elérni itt, minél hamarabb, záros határidővel, hogy váljunk meg más fronton is ettől az embertől, aki egyébként Tiszafüreden nagy problémákat okoz, biztos láttátok már az újságcikkeket, Index satöbbi.”

„Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont! És ha valaki politikai ellenfele a tiszafüredi polgármesternek, akkor úgymond politikai ellenfele nekem is és Nyitrai Zsoltnak, meg a közösségnek, mert ő a rendszernek a politikai ellenfele”.

A NER-től függés módszertanát is részletezi a politikus:

„Abban a pillanatban, hogy nem politizál, a politikai térből kivonul, abban a pillanatban nyugodtan lépjen bátran, amit akar, de abban a pillanatban, ha egy politikusról beszélünk, aki politizál a rendszerrel szemben, a rendszer bármely tagjával szemben, azt kell, hogy mondjuk, hogy ne egyen a másik oldalon. Mert ezen a fronton mi etetjük az embert.”

Aztán Oroján arra is kitért, hogy aki nincs a NER ellen, az a NER-rel van:

„Tehát ez ami per pillanat az országban történik, ez tényleg a NER-nek az építése és a kiterjesztése a teljes országra. Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni. Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel egyébként a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál. Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenséggé válik.” – mondta Oroján, utalva az SZDSZ egykori elnökére és volt gazdasági miniszterére, aki nem is oly rég Orbán Viktor miniszterelnök olcsó Gundel-menüjét is megvédte.

Az Egri ügyek azt is írja, ezek csak részletei a teljes eligazításnak, és azt ígérik, következő cikkükben újabb tartalmakat mutatnak be a beszédből.

(Egri ügyek)

Nem ez az első kellemtelen ügy az idei kampányban az egri Fidesz háza táján, szeptemberben például gyanúsan sok ajánló állampolgár adatai kerülhettek át a fideszes ívekről egy másik jelölt papírjára.