Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Összezár az ellenzék a szexuális zaklatással vádolt László Imre mögött

Ez a cikk több mint 4 éves.

Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt, valamint többen az ellenzék közös jelöltjei közül, köztük László Imre, Újbuda DK-s polgármesterjelöltje közös sajtótájékoztatót tartottak a TV2 székháza előtt, miután a kedd esti Tényekben megjelent egy riport a polgármesterjelöltről.

A riportban Lászlót egy volt kollégája vádolta folytatólagos szexuális zaklatással, valamint nemi erőszak kísérletével.

A műsorban elhangzott vádak szerint László még 2012-ben, egy magánkórház orvos-igazgatójaként hónapokon keresztül zaklatta szexuálisan egyik orvostársát, melynek során hatalmával is fenyegette, a riport szerint az eset után a magát áldozatnak valló nőnek kellett felmondania, míg a hatalmával visszaélő jelenlegi jelölt pozíciójában maradhatott. A Tények riportját itt nézhetitek meg:

A sajtótájékoztatón Karácsony az elmúlt évtizedek legmocskosabb kampányának nevezte a jelenlegit, visszautalva olyan esetekre, mint a Pikó-kampányközpont megszállása, valamint hogy véleményük szerint lehallgatják a Párbeszéd irodáját a képviselői irodaházban.

A főpolgármester-jelölt a sajtótájékoztatón elmondta:

„Ma már mindenki számára világos, hogy az elmúlt három évtized legmocskosabb kampánya zajlik ma Magyarországon. Az, hogy mekkora a tét, hogy milyen jelentősége van ennek a választásnak, hogy milyen sokan várják azt, hogy az új önkormányzati vezetésről szóló döntésben részt vehessenek, ez nem mentesít senkit arról, hogy a legelemibb politikai becsületbeli szabályokat betartsa a kampány során. Ehhez képest azt látjuk, hogy újabb és újabb határokat lép át a fideszes hatalom, és az őt kiszolgáló lakájmédia.

Azt látjuk, hogy amikor ellenzéki politikustársaim teljes joggal megkérdezik egy fideszes önkormányzattól, hogy honnan van neki annyi pénze hogy egy budai villát finanszírozni lehetne, akkor ezeket a képviselőtársakat, politikustársaimat beidézi a rendőrség. Azt látjuk, hogy amikor nevetséges áldokumentumok alapján politikai vádakat fogalmaznak meg Pikó Andrással és csapatával szemben, akkor a rendőrség megszállja a kampányközpontjukat, amire hasonló példa az elmúlt harminc évben nem történt. És azt is látjuk, hogy a magyar országgyűlés képviselői irodaházában folyó beszélgetéseket is lehallgatják. És manipulált módon nyilvánosságra hozzák. Mit kell még elviselnie a változást akaró embereknek, és azoknak a politikustársaimnak, akik vállalták a kockázatot hogy egy kemény kampányban képviselik a változást akaró embereket?

Nem tűrünk tovább.

Az újabb és újabb határlépések eljuttattak minket odáig, hogy most közösen üzenjük meg mindenkinek, hogy nem hagyjuk, hogy bármelyik társunkat igaztalan vádak alapján mocskoljanak. Hogy kiállunk mindig amellett, akit éppen azon a napon kipécézett a hatalom. Függetlenül attól, hogy melyik párt jelöltje. Függetlenül attól, hogy fiatal vagy idős, férfi vagy nő. Mi egy csapat vagyunk, és ez a csapat sokkal erősebb annál, minthogy sokan gondolják. És mindenkit meg fogunk védeni, akit igaztalan vádakkal megvádolnak.

Tegnap a TV2 – és most ironikusan mondom – Tények című műsorában László Imre polgármesterjelölt társamat rágalmazták meg. Nem adtak lehetőséget neki arra, hogy elmondja a váddal kapcsolatban a saját álláspontját [a Tényekben ugyanakkor azt állították, megpróbálták elérni a jelöltet – a szerk.]. És semmilyen sajtóetikai szabályt nem tartottak be akkor, amikor egy olyan vádat – nagyon-nagyon súlyos, tulajdonképpen a lehető legdurvább vádat – fogalmaztak meg vele kapcsolatban mindenféle bizonyíték, komolyan vehető tanúvallomás nélkül. Ez nem újságírás, ez politika, méghozzá a legaljasabb formában.

Azért vagyunk itt, és ezért hívjuk ide a szimpatizánsainkat ma, fél hatkor, hogy világossá tegyük, hogy nem tűrjük tovább ezt a hazug, gyűlöletkeltő kampányt. Hogy világossá tegyük a budapestieknek és mindenki másnak, aki változást akar ebben az országban, hogy az a hatalom, ami ilyen erőszakos, az a saját gyengeségeit leplezi le. Márpedig egy gyenge hatalommal könnyen elbánunk, ha eljövünk és szavazunk. Mi egy méltányos, és Budapest jövőjéről szóló kampányt szerettünk volna. Mi elmondtuk a programunkat még akkor is, hogyha megpróbálták azt megzavarni a rendezvényt, melyen a programról beszéltünk. Mi vitát akartunk polgármesterjelöltek, főpolgármester-jelöltek között. Érdemi, a város jövőjéről szóló vitát. A Fidesznek nincs programja, hiszen Tarlós István főpolgármester se mondta el, hogy tulajdonképpen mire is kéri a választók bizalmát az elkövetkezendő években, és a jövőről szóló vízió, a jövőre vonatkozó elképzelések vitája helyett egyszerűen a legalantasabb, legprimitívebb kampányt folytatják, amit az elmúlt évtizedekben bárki láthatott.

Itt az ideje, hogy ne viselkedjünk úgy ellenzéki politikusként, mint hogyha ez egy normális üzemmód lenne, hogy mi kiállunk a sajtótájékoztatónkra és készségesen betartva a demokrácia szabályait, próbálunk válaszolni az önök kérdéseire. Függetlenül attól, hogy azokat a saját szerkesztőik, vagy éppen Rogán Antal és csapata diktálta le önöknek.

Nem fogunk ezek szerint a szabályok szerint tovább játszani.

Azért vagyunk most itt, hogy eljuttassunk a TV2 vezetésének egy petíciót. Egy olyan petíciót, melynek a beolvasását követeljük a ma esti hírműsorban, amelynek a nevét azért nem mondom ki, mert nagyon vicces neve van, mert Tények a neve. És azért is vagyunk itt, hogy megüzenjük mindenkinek, aki hazugságokkal akar választást nyerni, hogy ez nem fog sikerülni.

Túltolták. Olyan abszurd és hazug vádakat fogalmaztak meg, amit már senki nem hisz el. Azok is tudják, hogy hazugság, akik szerkesztik ezeket a műsorokat. Azért vagyunk itt, hogy mindenki számára világos legyen, hogy ezek a vádak alaptalanok, és

világos legyen, hogy mi összekapaszkodunk a legnehezebb időszakokban is.

Büszke vagyok arra, hogy a ma reggeli hívásomra ilyen sokan eljöttek, ellenzéki pártvezetők, polgármesterjelöltek, politikusok, a László Imre-csapat tagjai a XI. kerületből. Ez az erő legyőzhetetlen. És a hazugságok sem fogják kikezdeni.”

Ezután V. Naszályi Márta, a Várnegyed ellenzéki polgármesterjelöltje szólalt meg. Naszályi bízott benne, hogy szakmai érveket sorakoztathatnak fel, ehhez képest

ömlik rájuk a fekália,

mert a kampányt folytatóknak a legfontosabb, hogy megőrizzék befolyásukat, valamint lehetőségeiket a sikkasztásra. Őket azonban, mint mondta, egy jobb város és a jövő generációk számára egy jobb élet hajtja, és a befolyás- és hatalomszerzés helyett egy jobb országot kívánnak építeni.

Mint mondta, nem hagyhatják, hogy a hatalom mindenkit elnyomjon, ezért egy csapatként kell kiállniuk.

A szexuális zaklatással, valamint erőszak kísérletével vádolt László Imre is felszólalt, aki  felolvasta gondolatait a történettel kapcsolatban, melyek a következők:

„Itt el fogom mondani ezeket a dolgokat, és ezzel a sajtónak a tájékoztatása részemről a történetről, ami nem egy történet, befejeződött.

Engedjék meg nekem, hogy a lényeggel kezdjem. A TV2 Tények műsora hazudik, a történetből semmi sem igaz, és az ügyben minden létező jogi eszközzel élni fogok. Sajtóhelyreigazítási pert indítok, polgári pert indítok, és büntetőfeljelentést teszek azok ellen, akik egy ilyen aljas hazugsággal, talán a lehető legaljasabb hazugsággal próbálnak engem lejáratni. Megdöbbentőnek, és végtelenül szomorúnak gondolom, hogy az Újbudát éppen elvesztő Fidesz ennyire alantas eszközökhöz folyamodik. Én egy nagyon béketűrő ember vagyok. Nekem nincs bajom a politikai csatározásokkal. Én soha nem panaszkodtam, nem is fogok a kemény kampány miatt.

De ami sok az sok, és most túlmentek minden határon. Egyenes ember ilyet nem csinál. Azoknak, akik ezt kitalálták, a föld alá kellene süllyedni szégyenükben. Őszintén megmondom, hogy emberileg hatalmasat csalódtam fideszes ellenfelemben, Hoffmann Tamásban. Akár ő rendelte ezt a lejáratást, akár csak tudott róla, óriásit csökkent a szememben, pláne ha figyelembe vesszük, hogy 2010-ben, 2014-ben Molnár Gyulával szemben, és most 2019-ben a jelek szerint velem szemben is, egy lejáratókampány keretében kíván érvényesülni.

Én tényleg azt hittem, hogy ő ennél egy jobb ember, úgy tűnik, tévedtem. Az, hogy ilyen embert kell legyőznöm október 13-án nem csökkenti, szeretném nagyon kihangsúlyozni, hanem növeli az elszántságomat. Mi, újbudaiak nem ilyenek vagyunk. Lehetnek köztünk viták, lehet, hogy soha nem fogunk egyetérteni bizonyos kérdésekben, de ilyet nem csinálunk egymással. Nem vádoljuk meg a másikat alaptalanul azzal, hogy zaklatott egy nőt, sem rövid távú politikai előnyért, sem másért. Ez gusztustalan, ez nagyon távol áll attól a szellemiségtől, amit én az újbudaiaknak gondolok.

Azt tudom csak üzenni Hoffmann Tamásnak, és a Fidesznek természetesen, hogy ha harc, akkor legyen harc.

De amíg ők hazugsággal, lejáratással, és gonoszsággal akarnak ellenem harcolni, én tisztességgel fogom őket legyőzni október 13-án.”

Karácsonyt és Lászlót végül néhány perc tanácskozás után a portaszolgálat beengedte az épületbe, hogy átadják a petíciót, melyet az esti Tényekben kívánnak beolvastatni. László állítása szerint nem kaptak semmilyen ígéretet arra, hogy beolvassák a petíciót, és amennyiben ez nem történik meg, Karácsony szerint minden jogi eszközt ki fognak használni, hogy ez megtörténjen.

Ezután a főpolgármester-jelölt, ahogy állította, valóban nem válaszolt a kormánypárti média kérdéseire, és csapatával távozott. Az eseményről készült felvételünket itt nézhetitek meg:

Az elmúlt években több közszereplőt vádoltak meg szexuális zaklatással vagy szexuális erőszakkal, az érintettek pedig az esetek túlnyomó részében ezeket tagadó nyilatkozatokkal reagáltak.

Az ilyen ügyek tekintetében csakis a jog és az igazságosság talaján állva, az áldozatok szempontjait figyelembe véve lehet igazságot tenni, amit nem könnyít meg sem a TV2 láthatóan egy kiélezett kampányhelyzetben lehozott riportja, sem az érintettek hatalmi helyzetből, minden tényállítást nélkülöző tagadása és összezárása sem.

Címlapkép: Mérce fotó