Hiába legalizálják a prostitúciót egyre több országban, a szexért fizetők továbbra is embertelenül bánnak a nőkkel, a legtöbb prostituált még így is kényszerből keresi így a megélhetést, és az állam sem segít azokon, akik kitörnének belőle. Nagyjából erről szólt A prostitúció valósága című esemény, amit a Közkincs Kiadó és a Patent Egyesület szervezett. A közel három órás, angol nyelvű beszélgetés során aktivisták és egykori áldozatok a saját tapasztalataikról beszélve mutatták be, hogy a szexkereskedelem legalizálása miért káros törekvés, és hogy a prostitúciót egy az egyben fel kell számolni.

A prostitúciónak kétféle feminista olvasata van: vannak, akik legalizálnák, és vannak, akik minden körülmények között eltörölnék. Abban mindkét tábor egyetért, hogy az illegálisan folytatott szexkereskedelem problémás, mert a prostituáltak jogok nélkül kiszolgáltatottak, de a prostitúció – vagy ahogy a támogatók hívják, szexmunka – támogatói szerint pont a dekriminalizáció segíthet a helyzetükön. Az iparban dolgozók így visszanyerhetik a testük feletti rendelkezést, lehetnek munkavállalói jogaik, feljelenthetik az erőszakoskodó kuncsaftokat, és striciknek sincsenek kitéve. Ráadásul így azok is törvényesen dolgozhatnak, akik nem belekényszerültek, hanem önszántukból szeretnék a testüket áruba bocsátani.

A Közkincs Kiadó és a női jogvédő Patent Egyesület szeptember 26-i eseményén felszólaló aktivisták, segítők és a prostitúcióból kimenekült áldozatok azonban éppen azt mutatták be saját tapasztalataikról és kutatásaikról mesélve, hogy a prostitúció valójában sosem szabad választás kérdése. Hiába legális tevékenység egyre több országban, a kizsákmányolás, az emberkereskedelem és a dehumanizálás mindenhol kíséri a prostitúciót.

Az esemény első felében Rachel Moran és Julie Bindel író-aktivistákkal beszélgetett Antonia Burrows, a Közkincs Könyvtár alapítója. Rachel Moran 15 évesen lett prostituált Írországban, és hét év után tudott kitörni. Julie Bindel a Justice for Women csoport alapítója, amely 1991 óta segít azoknak a nőknek, akiket a jogrendszer erőszakos férfi partnerük megölése miatt meghurcolt – mindkettőjüknek most jelenik meg könyve magyar nyelven. A két meghívott főleg arról beszélt, hogy a dekriminalizálás ötletével gyakran összekapcsolt fogalmak, mint például a liberation (felszabadulás) vagy az empowerment (hatalomszerzés) csupa hazugság.

A valóságban a prostituáltak nem lesznek kevésbé kizsákmányolva, és a férfiak sem bánnak emberségesebben azokkal a nőkkel, akiknek a szexért fizetnek, csak mert törvényileg már vállalkozónak számítanak.

Ugyanakkor nem véletlen, hogy jelenleg az olyan pozícióban lévő személyek (pl. politikusok, tanácsadók, újságírók, civil szervezetek), akiknek lenne erejük változtatni a közgondolkodáson, szintén szexmunka-pártolók, hiszen a legalizálás és annak elhitetése, hogy ez jó a nőknek, illeszkedik a neoliberális világnézetükbe. Árucikké degradálják a testet és a prostitúcióval szükségképpen együttjáró erőszak felelősségét és következményeit a vállalkozóvá „előlépett” áldozatokra hárítják.

Bindel könyve írása közben 40 ország 250 érintettjével készített interjút, és elmondása szerint az áldozatok tapasztalatai ugyanolyan lesújtóak voltak, függetlenül attól, hogy az ő országukban dekriminalizálták-e a szexkereskedelmet vagy sem.

Ha a prostitúció jelenségét szeretnénk globális társadalmi-politikai keretek között megérteni, nem lehet megkerülni a migráció és a szexkereskedelem témáit, így az est második felében ez is nagy hangsúlyt kapott.

Habár Magyarországon belül jelenleg illegális szexkereskedelmi tevékenységet folytatni, nemzetközi szinten jelentős szerepünk van a szexuális kizsákmányolás célú emberkereskedelemben.

Az egyik résztvevő, a prostituáltból lett aktivista Marie Merklinger elmondta, hogy a németországi bordélyházakban több mint 90% a roma nők aránya, akik közül szinte mindenkit Magyarországról, Romániából vagy Bulgáriából szerveztek be.

„Az EU-n belüli gazdasági egyenlőtlenségek nagy problémát jelentenek, hiszen elősegítik a a gazdagabb országokba irányuló emberkereskedelmet. Ez csak úgy állítható meg, ha férfiak nem vásárolhatják meg a hozzáférést a nők testnyílásaihoz”

– fogalmazott Merklinger. Azt is kiemelte, hogy a dekriminalizáció ellenére a kuncsaftok ugyanúgy tárgyként kezelik azokat, akiknek a testéért fizetnek, és megalázó gúnyneveken hívják a prostituáltakat.

Roëlla Lieveld nőjogi aktivista azt is elmondta, Hollandia piros lámpás negyedében nincs olyan nő, aki ne lett volna már erőszaknak kitéve. A látogatók úgy bánnak az ablakok mögött a nőkkel, mint az állatokkal, akiknek olyan eseteket is el kell tűrniük, mint hogy emberi ürüléket kennek rájuk. Mindez bizonyítja azt, hogy a legalizáció nem oldja meg az erőszak problémáját.

Sandra Norak, akinek Merklingerhez hasonlóan sikerült kilépnie a prostitúcióból, arról beszélt, hogyan manipulálják a nőket és lányokat a legalizálással:

„Volt egy alakulóban lévő kapcsolatom valakivel, aki aztán pár hónappal később elvitt egy bordélyházba. Megkérdeztem, hogy mégis mit csinálunk itt, mire azt felelte: »jaj, csak iszogatunk, mi a bajod ezzel? A bordélyházak tulajdonosai üzletemberek, a szex munka, minden legális, miért aggódsz? Nem kellene elítélned azokat, akik itt dolgoznak.« A trivializálás, a normalizálás nagyon jó stratégia. Azt mondják, ha nem akarod, te vagy a probléma, nem a prostitúció maga.”

Bari Jutka aktivista egy történetet mesélt el az egyik lányról, akivel segítőként találkozott. A lányt a barátja 6000 forintért adta el két fiatalabb fiúnak, akik a szexre kényszerítés után elmondták neki, hogy pénzt fizettek érte. A segítőtől a lány később megkérdezte: „Szerinted tényleg érek én ennyi pénzt?” Bari a történettel arra hívta fel a figyelmet, milyen könnyű meggyőzni az eleve kiszolgáltatott sorsú áldozatokat arról, hogy ők nem értékesek.

Noraktól – aki egyébként szintén kiskorúként került a prostitúcióba – sokszor megkérdezik az emberek, miért nem hagyta abba, ha nem szerette ezt csinálni. Elmondta, ő már a legelső alkalom után úgy érezte, menthetetlenül traumatizálódott. Akik belekényszerülnek ebbe a helyzetbe, teljesen elveszítik a méltóságukat, az önértékelésük eltorzul, és nem érzik magukat többé embernek. Ezzel kapcsolatban pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a legalizáció nem hozza magával a prostituáltak rendszerszintű segítését. Németországban, ahol ő is dolgozott, hiába küzdenek az áldozatul esett nők poszttraumás stressz zavarral, egyéb mentális problémákkal vagy különböző nemi betegségekkel, az állam nem gondoskodik a kezelésükről.

De ha a legalizáció nem ad megoldást a nők rendszerszintű szexuális kizsákmányolására, akkor mégis mit lehet tenni? Az esemény meghívottjai két választ adtak a kérdésre. A résztvevők mindegyike egyetértett abban, hogy az oktatás és a szemléletformálás nagyon fontos, és a lányokkal már fiatal korukban beszélni kell arról, hogy a test és a szexualitás áruvá tétele minden esetben veszélyes, és tönkreteszi az embert. Ugyanakkor érdemes példaként nézni a svéd modellre is. A szabályozás lényege, hogy a szexkereskedelem illegális, de csak a szexért fizető embereket büntetik meg, a szexipar áldozatainak, azaz a prostituáltaknak pedig segítenek új életet kezdeni.