Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Netanjáhút kérte fel kormányalakításra Izrael elnöke

Ez a cikk több mint 4 éves.

Annak ellenére, hogy pártja kisebbségbe került a Kneszetben, az izraeli parlamentben, az ország államfője, Reuvén Rivlin az eddigi miniszterelnököt, a szélsőjobboldali Benjámín Netanjáhút kérte fel kormányalakításra – írja a Guardian.

Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen a bukott miniszterelnöknek hat héten belül koalíciót kell formálnia olyan pártokkal, melyek még ha a Likuddal együtt is működnének, vele az eddigiek alapján szinte biztos nem.

Amennyiben pedig nem sikerül Netanjáhúnak nem jön össze, Rivlin valaki mást, feltehetőleg a legerősebb ellenzéki erőt, a Kék-Fehért vezető Beni Ganzt fogja felkérni kormányalakításra – azonban sokan attól tartanak, hogy miután hasonló szituáció ismétlődik, mint májusban, ami után a jelenlegi választásokat tartották, egy harmadik választást is ki fognak írni.

Az izraeli médiában keringő egyik elmélet szerint az államfő azért választotta ki Netanjáhút még a választások utáni egyhetes határidő letelte előtt, hogy ezzel kényszerítse rá a miniszterelnököt, hogy hatalma – és valószínűleg szabadsága – elvesztése terhe mellett előnyösebb ajánlatot adjon vetélytársainak.

Ezek közül talán a szekuláris szélsőjobboldali Avigdor Libermann és társai legesélyesebbek, akikkel együtt meglenne a többség, ennek a szcenáriónak azonban nehézsége, hogy ők nem hajlandók vallási fundamentalistákkal egy oldalra ülni – akik azonban Netanjáhú fontos támogatói.

Habár Netanjáhú Izrael leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke – ami közben 1999 és 2009 között ugyan volt tíz év kihagyás – jelenleg súlyos korrupciós vádakkal kell szembenéznie, melyek miatt akár börtönbe is kerülhet.

Mindazonáltal, a jelentősen megosztott izraeli társadalom komoly hányada továbbra is támogatja, mivel sikeresen mélyíti a törésvonalakat és erősíti a háborús hangulatot markáns arab- és muszlimellenes retorikájával, melynek részeként Ciszjordánia annexiójának ígéretét is bevetette a kampányban.

Ami annál is problematikusabb, hogy a terv élvezi Donald Trump, az Egyesül Államok elnökének támogatását is, Izrael miniszterelnökétől pedig kitelik, hogy hatalmának – és népszerűségének – fenntartása érdekében valóban meg is indítsa az offenzívát.

Ez pedig gyakorlatilag ellehetetlenítené a jelenleg zajló békefolyamatot, hisz egy esetleges jövendőbeli palesztin állam létrehozását – egy olyan területen, ahol 2,4 millió palesztin és nagyjából négyszázezer zsidó telepes él.

Az izraeli választásokról, valamint az ország ügyeiről ezen a linken olvashattok.

via Guardian / Balra Át
Címlapkép: Twitter