Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ismét oszlattak Hongkongban a rendőrök, közben negyed éve tartanak a tüntetések

Ez a cikk több mint 4 éves.

Már szombaton is voltak tiltakozások a kormány ellen Hongkongban, ekkor a Kínával való egyesülést támogatók is utcára vonultak, és több helyen erőszakba torkolltak a két tömeg közötti nézeteltérések. A városállamban 15 hete tartanak a megmozdulások.

Vasárnap már tízezres nagyságrendű kormányellenes tüntető tömeg vonult fel több kilométeren keresztül, hogy Lam kormányzó távozását, és a Pekinggel való szakítást szorgalmazzák.

A demonstrációt a hongkongi rendőrség nem engedélyezte. A tüntető tömeg a vásárló negyedeken át a hongkongi kormányzati negyed épületeihez vonult, ahol a rendőrökkel való összecsapásokra is sor került. A kormányzati épületekre Molotov-koktélokat dobáló tüntetőket a hatóságok vízágyúkkal és könnygázzal oszlatták, illetve kék festéket is szórtak rájuk, hogy később azonosíthassák őket.

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok beavatkozását kérő tüntetők vasárnap az Egyesült Királyság konzulátusához is kivonultak, hogy követeljék a brit kormány közbelépését ügyükben.

A hongkongi tüntetések azután törtek ki, hogy a hongkongi kormány bevezette a kiadatási törvényt, mely a tiltakozók szerint lehetővé tette, hogy ellenzékieket adjanak ki Kínának, ezzel fenyegetve az városban élők szabadságjogait és Hongkong függetlenségét.

Habár Carrie Lam kormányzó augusztus 31-én visszavonta a törvényt – melyet már jóval korábban „halottnak” nevezett – a tüntetők ezzel nem voltak elégedettek, mivel egy ideje már a kormány, és vele a kormányzó távozását követelik.

A tüntetők komoly reményeket fűznek az amerikai demokráciaexporthoz, és jelenleg Trump elnök is hivatkozik a helyzet rendezésének szükségességére. Amennyiben azonban Peking – egyébként nem túl valószínű módon – Washingtonnak kedvező javaslattal áll elő a kereskedelmi konfliktus rendezésére, az Egyesült Államok vélhetően nem fog a szimbolikus lépéseknél többet tenni a város függetlenségének megóvásáért.

A hongkongi helyzetről és a több hónapja tartó tüntetéssorozatról szóló cikkeinket itt találjátok.

(MTI)