Nem tudom, ki mennyi idős volt akkor, amikor a szülei vagy mások megpróbálták elmagyarázni neki, hogy gyengébb embereket nem illik bántani, vagy gyalázni, főleg nem illik pedig még csak bocsánatot sem kérni, ha így cselekedtünk.
Az intelemnek egyértelmű oka van: egyáltalán nem azért fontos, mert utána valamivel többnek, rendes embereknek érezhetjük magunkat (bár nyilvánvalóan van, akit ez motivál) hanem főleg azért, mert a társadalmi együttélésnek, közös szabályoknak ez az alapja, amely nélkül egyetlen emberi közösség sem működhet.
Bárkinek bármi is a véleménye arról, ami az önkormányzati kampány szerves részeként a hivatalban lévő főpolgármester és Tordai Bence ellenzéki képviselő között lezajlott, az nagyjából mindenképpen világos, hogy a szóváltás abszolút mélypontja mégis az volt, amikor Tarlós, látszólag megkönnyebbülve attól, hogy az őt gátlástanul vitára invitáló Tordaitól megszabadult, azt látta jónak közölni az amúgy faültetésre egybegyűlt pár emberrel és egy fő agrárminiszterrel,
„Elég furcsa világot élünk – a szellemi fogyatékosokat el kell viselni és türelmesnek kell lenni velük.”
Az talán kevésbé meglepő, hogy Tarlósnak 9 év regnálás után a világ furcsának tűnik – már az a világ amit nem a szolgálati autója ablakából tekint meg – miután a rendszeresített úton néhány éve még a zöldhullámokat is a maga kedvére állította be. Furcsának tűnik számára az is, hogy hozzá képest másokat, és főleg nála gyengébbnek tűnőket el kell viselnie.
És hiába írja le ekkor a fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezete azt, amit feltehetően már számtalanszor hangsúlyoztak, és amit, attól tartok jó párszor le kell még írniuk. Hogy
„a ‘szellemi fogyatékos’ kifejezés, amely a közbeszédben általában az értelmi fogyatékossággal élő emberekre vonatkozik, téves, hiszen egy ember szelleme, vagy másképpen fogalmazva: lelke nem lehet fogyatékos.”
Tarlós István, mint komoly közhatalmat gyakorló személy azonban csak így dobálózhat ezzel a kifejezéssel, azaz annak nyilvánvalóan rosszindulatú értelmezésével, egyszerűen azt üzenve ezzel, vitapartnere, politikai ellenfele nem csupán téved, nem csupán őszintétlen, vagy hátsó szándékok vezérlik, de emberként is kevesebb.
A mondat első felének értelmezése, ha lehet, még sokkal érdekesebb: valamiért ma Budapest főpolgármestere, aki még Orbán rendszerében is egyfajta főméltóság, még ha manapság hatalmát komolyan meg is kurtították, simán panaszkodhat arról, „el kell viselnie és tűrnie kell” a gyengébbeket, már ugye eltaposás, vagy verekedés nélkül, legalább is a mondat értelme ezt üzeni.
Tarlós, aki eddig egyfajta „mérsékeltebb”, és „észszerűbb” arcát volt hivatott a rendszernek képviselni – részben ezzel is magyarázható a nem Fidesz-szavazók körében mérhető, relatív népszerűsége is, most a rendszer lényegi arcával, mondanivalójával ismertetett meg mindenkit.
Ráadásul, mint tudjuk, a közhatalommal rendelkezők által leírt és kimondott szavaknak komolyabb következménye is lehet, mint általában. Egyes esetekben nagyon is komoly.
Nemrég vált például ismertté, hogy a mostani brit miniszterelnök, Boris Johnson még a múlt évben egy Telegraphban megjelent véleménycikkében „bankrablóknak” és „levelesládáknak” minősítette az arcukat is eltakaró muszlim nőket, ebből pedig széles körben ismert sajtóbotrány kerekedett. Ezeknek a kommentároknak abban a hónapban a muszlimok elleni utcai támadások (!) 42%-os emelkedése lett a következménye.
Egyes kutatások pedig azt feltételezték, hogy amerre a – durva kiszólásokat igen gyakran praktizáló – amerikai elnök, Donald Trump szinte folyamatosan tartó kampánykörútján megfordult, ott pontosan ugyanabban az időben ugyancsak megemelkedett a szinesbőrű amerikaiak elleni támadások száma.
A közismert, és sokak által követett emberek megszólalásai tehát bizonyítottan napról-napra befolyásolják, hogyan viszonyul a társadalom egyes, megszólított, vagy megalázott tagjaihoz.
Az, hogy a főváros első embere „szellemi fogyatékosnak” nevezi ellenfeleit nyilvánosan – és főleg hogy utána magyarázkodik de bocsánatot nem kér – szándéka ellenére sem ellenzékének okoz majd gondot, hiszen éppen a fenti példák mutatják, hogy csak azokat bátorítja ezzel fel, akik szó szerint értelmezik szavait, akiknek most talán éppen a fogyatékkal élőknek ez a csoportja válik majd célponttá.
És láttunk már példát arra, hogy éppen a Fidesz képviselői nem is annyira bánják az ilyesmit. Ha az őcsényi esetre gondolunk, ahol maga Orbán Viktor miniszterelnök dicsérte meg a menekültbarát fogadós autókerekeit kiszúró helyieket (véleménynyilvánításnak nevezve a garázdaságot), avagy Pócs János képviselő korábbi, kazános videója, amelyet próbált ugyan az év elején magyarázni, de sem elnézést nem kért érte, és végképp nem nézett szembe semmiféle következményekkel.
De az sem feledhető egykönnyen, hogy a tavaly őszi, hajléktalan emberek elleni rendeletek után Csepelen például lelkes „önkéntesek” kezdték el vegzálni, olykor tettlegesen is bántalmazni az utcán élőket, korra, nemre való tekintet nélkül – itt is komoly szerepet játszott a központi bátorítás.
Az ilyen megszólalások és akciók, tűnjenek bármely kicsinyesnek is, mindig egy kissé még inkább elviselhetetlenné teszik környezetünket.
Nemcsak a célpontok, hanem a többség számára is.
Arról nem is beszélve, hogy a magyar békeidőkben hány perc alatt kellett volna egy ilyen megszólalásért bármilyen magas rangú fideszes politikusnak is mély elnézéskérések közepette lemondania, hiszen ezt mára már majdnem elfelejtettük.
