Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kilépett egy miniszter, a brit kormány ismét a széthullás felé halad

Ez a cikk több mint 4 éves.

Amber Rudd, a Boris Johnson-féle brit kormány munka- és nyugdíjügyi minisztere lemondott pozíciójáról, mivel úgy véli, a kormányzat fő célja immár nem az, hogy Nagy-Britannia megállapodással hagyja el az Európai Uniót – írja a brit közszolgálati BBC.

Rudd elmondta, 21, a kormány ellen lázadó konzervatív képviselő kizárása véleménye szerint támadás a demokrácia ellen.

Távozását Twitterén jelentette be követőinek, mikroblog-bejegyzésében, melybe lemondónyilatkozatának szkenjét is feltöltötte, kifejti, nem maradhat pozíciójában, miközben rendes, hűséges konzervatívokat kizárnak.

 

Rudd a korábban megbukott Theresa May-féle kormánynak is tagja volt belügyminiszteri pozícióban, melyből szintén távozott, azonban a következő kormány miniszterének is felkérte a konzervatív elit. A Johnson-kormány szóvivőjén keresztül közölte, hogy „csalódott”, amiért lemondott egy „tehetséges” minisztere.

A szóvivő ugyanakkor hozzátette,

„valamennyi, a kabinethez csatlakozott miniszter arra vállalkozott, hogy október 31-én elhagyjuk az EU-t, történjen bármi is.

A BBC-nek nyilatkozó kormányzati források szerint

„a címlapokat elfoglaló lemondások nem változtatják meg a tényt, hogy a nép a brexit meglépését akarja, hogy a kormány a belföldi érdekekkel foglalkozhasson”,

az ellenzéki Munkáspárt szerint azonban Rudd kilépése is azt jelzi hogy széthullik a kormány.

Rudd Johnsonnak írt levelében leírja,

„jóhiszeműen csatlakoztam kabinetjéhez: elfogadva, hogy a »no deal« lehetőségét fenn kell tartanunk, mivel ez adja legjobb lehetőségét, hogy egy új kilépési megállapodást érjünk el október 31-ig.

Azonban immár nem hiszem, hogy a rendezett kilépés a kormány fő célja.”

A volt miniszter, kit támogatásukról biztosítottak a korábban kizárt, vagy Johnsontól elfordult konzervatív képviselők, kik bátornak, valamint valódi, értékalapú konzervatívnak nevezték, azt is elmondta,

„nem tudja támogatni a politikai vandalizmust”,

melynek egyik megnyilvánulását épp a kizárásokban látja.

Boris Johnson kormánya, melynek dedikált célja, hogy Nagy-Britannia október 31-én így vagy úgy elhagyja az EU-t, a héten elveszítette parlamenti többségét, és miközben rendszerint a brexit népi támogatottságára hivatkozik, a parlamenti többsége elfogyott, ahogy a jogi lehetősége is, hogy rendezetlen, „no deal” brexitet hajtson végre.

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság se veled se nélküled típusú évődéséről szóló cikkeinket és elemzéseinket itt találjátok.

via BBC