Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A hongkongi rendőrség szétverte a megfigyelés ellen tüntetőket

Ez a cikk több mint 4 éves.

A hongkongi tüntetések immár tizenkettedik hete tartanak – az emberek eredetileg az új kiadatási törvény elleni tiltakozásként vonultak utcára, ám már rég nem csak erről szól az egész, hanem Hongkong autonómiájáról is. (A városállam ugyan Kína fennhatósága alá tartozik, de attól eltérő, saját jogrendszere van.)

A demonstrációk hétről hétre keményebbek lettek, legutóbb a lezárt Csek Lap Gok reptéren támadtak neki két férfinek az elkeseredett tüntetők, mert kínai kémeknek hitték őket, a múlt hét elején pedig a Hongkong melletti területen felvonult a kínai hadsereg – vélhetően azért, mert Peking arra számított: komolyabb, katonai beavatkozásra lehet szükség a tüntetők ellen.

Szombaton ismét több tízezer tüntető vonult utcára a városban, elsősorban az utcai lámpaoszlopokra szerelt szenzorok, kamerák ellen, amelyet a rendőrség szerelt fel.

A demonstrálók egy rendőrőrs elé érkezve délután barikádokat kezdtek emelni – főként bambusz-rudakból és műanyag közlekedési torlaszokból -, majd a rohamrendőrökkel néztek órákig farkasszemet.

Helyi idő szerint körülbelül 16:40-kor több száz rohamrendőr megtámadta a tüntetőket, könnygáz-gránátokat lőve a tömegbe. A menekülők közül sokakat megvertek, a visszavonuló demonstrálók a kis utcákba, illetve közeli épületekbe húzódtak vissza.

A kiadatási törvény ellenzői attól félnek, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel, ráadásul visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást, már lezárt ügyekben is.

Sokan Peking növekvő befolyását, és ezzel párhuzamosan Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látják a törvényben, megkérdőjelezve a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

Hongkong 1997. július 1-jén került kínai fennhatóság alá, ám megőrizte részleges autonómiáját, így például független igazságszolgáltatással rendelkezik. Speciális, autonóm területként működik, viszonyát az anyaországgal az „egy ország, két rendszer” elve szabályozza, melynek köszönhetően a városnak saját törvényhozása van, ahogy a gazdaság szabályozása is eltér Kínáétól. Az elmúlt években azonban erősödött Peking befolyása, amely már korábbi években is tiltakozásokat váltott ki a városállamban.

A törvénytervezet elleni tüntetések többször is milliós tömeget vonzottak. A tüntetők a jogszabály teljes visszavonása mellett az utóbbi hetekben már Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását is követelték, illetve a tüntetéseken jellemző rendőri brutalitás ellen is tiltakoztak, miután általánossá vált a könnygáz, a gumibot és a gumilövedékek használata.

(The Guardian)
Címlapkép: Twitter / SCMP News