Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Ebből pör lesz”: bíróságra viszi a szennyvíziszap ügyét az MSZP

Ez a cikk több mint 4 éves.

Nemrég kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy Magyarország évente 41 ezer tonna külföldi szennyvíziszapot hoz be Horvátországból, ezt pedig Székesfehérvárra szállítják. A horvát állami tulajdonban lévő hulladékipari cégek az exporttal  lényegében megszabadítják Horvátországot Zágráb teljes évi szennyvíziszaptermésének elhelyezési gondjától, a 24.hu pedig azt is kiderítette: az idehaza a szennyvíziszapot kezelő Fehérvári Téglaipari Kft. számára óriási nyereséget – csak a 2018-as esztendőben 426 millió forint adózott, tiszta hasznot – jelent a fekália átfuvarozása. Ráadásul arra is fény derült, hogy nemcsak horvát szennyvíziszap érkezik hozzánk, hanem Szlovénia egy éves termelésének megfelelő mennyiség is, két magyar feldolgozótelepre.

A székesfehérvári tároló körül kitört botrány hatására Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfón jelentette be, hogy a magyar hatóságok a jövőben nem fognak engedélyezni szennyvíziszap-importot, a meglévő engedélyeket pedig felülvizsgálják.

Székesfehérváron egyébként az ellenzék augusztus 7-én demonstrációt is szervezett, hogy tiltakozzanak a szennyvíziszap ömlesztése ellen – erről itt írtunk bővebben.

Az azóta eltelt hetekben azonban úgy tűnik, némileg megrekedt az ügy.

Népjóléti bizottság elnöke, Korózs Lajos (MSZP) ma sajtótájékoztatón közölte:

több mint egy hónapja, július 19-én fordult közadatigényléssel a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjéhez dr. Tarnai Richárdhoz az ügyben, kérdéseire azonban azóta sem kapott választ.

Mivel a törvény értelmében 15 napon belül válaszolnia kellett volna, vagy 8 napon belül megtagadni a válaszadást, viszont egyik sem történt meg, ezért bíróságra viszi az ügyet.

„Pör lesz, ki fogom perelni belőlük az adatokat” – jegyezte meg Korózs.

Azt is jelezte: tegnap lejárt a határideje annak a közadatigénylésnek is, amely az Olaszországból behozott szennyvíziszapra szeretett volna rákérdezni.

A szlovén szennyvíziszap kapcsán 11 kérdést, az olasz kapcsán 15 kérdést tett fel.

„Nem bonyolultak ezek a kérdések” – nyilatkozta Korózs, aki elsősorban arra lett volna kíváncsi, kinek adtak engedélyt, mire adtak engedélyt, ki a szállítmányozó, ki a befogadó, ki az, aki lerakhatja, és ki hasznosíthatja tovább a szennyvíziszapot.

„Egy átlagos felkészültségű kormányhivatalban dolgozó munkatárs körülbelül 2 perc alatt meg tudja ezeket a kérdéseket válaszolni, ha számítógép előtt ül” – fogalmazott a szocialista politikus.

Korózs szerint további probléma, hogy bár Gulyás Gergely a hónap elején még azonnali leállításról beszélt, ám „ez nem hogy nem történt meg, de egyre többet hoznak”.

A Népjóléti bizottság elnöke azt is elmondta:az elmúlt időszakban járt a horvát és a szlovén határon is, és a saját szemével látta, hogy továbbra is érkeznek a kamionok.

Emlékeztetett arra is: csak Horvátországból 91 ezer tonna szennyvíziszap érkezett, és évi közel 30 ezer tonna jön Szlovéniából is.

A szocialista EP-képviselő, Ujhelyi István egyébként korábban jelezte: az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagjaként a környezetvédelemért és az egészségügyért felelős biztosokhoz fordult, akiktől arra vár választ, hogy az Európai Bizottságnak (EB) van-e információja az ügyről, tudnak-e arról, hogy évek óta veszélyes anyagokat szállítanak tagállamok között, ez összhangban van-e az uniós joggal, illetve az Európai Unió biztosított-e ezekhez az ügyletekhez forrást.

Korózs Lajos sajtótájékoztatóját itt lehet megnézni: