A Magyar Hangon beszélgetett Róna Péter közgazdásszal Orbán Viktor tusványosi gazdasági terveinek megvalósíthatóságáról, a szakember verdiktje szerint a tervek megvalósíthatatlanok, elemzésében részletesen bemutatja, hol tér el a gazdaságpolitika a tervektől, és véleménye szerint hol vannak hibák a rendszerben.

Itt egy pontot emelnék ki: ahogy Róna írja,

„A német zöldek ugyanis felismerték, hogy nem harcolni kell a multikkal, hanem megnyerni őket a környezetvédelem ügyének. Így mindkét fél jól jár, a multik továbbra is képesek profitot termelni, a környezetvédelemhez kapcsolódó gyártmányaik pedig hasznot hajtanak a társadalom számára.”

Ebben a pontban az a probléma, hogy a multik valójában soha nem lesznek a klímaváltozás ellen küzdő politikai erők szövetségesei, mivel ez ellentmondana működési logikájuknak.

Egyébként a második mondatban ott van a probléma gyökere: a környezetvédelemhez kapcsolódó gyártmányok gyártása és eladása, valamint a profit termelése. Mivel a multi abban lesz érdekelt, hogy folyamatosan növelje termelését valamint a profitját, különben a versengő piacon alulmarad a konkurenciával szemben, és amennyiben lemarad, előbb-utóbb csődbe megy, ami szöges ellentétben áll a tulajdonosok érdekével, akik alapvetően tőkéjük gyarapítása céljából tárolják azt a cégben.

A kapitalizmus ugyanis a tőke érdekeit helyezi minden más érdek elé, a minden másba pedig a környezet védelme és a klímaváltozás elleni harc is beletartozik.

Azonban ez a szemlélet remek lehetőségeket nyújt az egyébként embereket – munkásaikat – és környezetet a profit érdekében egyaránt kizsákmányoló multiknak, hogy „környezettudatos termékek” gyártóiként el tudják adni az embereknek a környezetvédelmet, mint terméket.

Hogy úgy marketingeljenek valamilyen árut, hogy a klímaváltozás, valamint a környezetszennyezés miatt aggódó, klímaszorongó vagy ökotudatos vásárló a pénze elköltése közben azt érezze, hogy a kiadott pénzzel az emberiség életkörülményeinek fennmaradását is támogatta.

Vagyis, egy vásárlással jobb emberré válik, tehát a kapitalista rendszer felajánlja hogy egy adott márka termékét vásárolja az elvei képviselete céljából. Adott esetben a terméket gyártó cég akár több pénzért is árusíthatja a bizonyos terméket, arra a tőkeerősebb vásárlói rétegre célozva, amelyik fontosnak tartja a korunk – teljes joggal – slágertémájának számító klímaváltozást.

A probléma az, hogy a fogyasztás klímatudatos növelése nem működik.

A klímaváltozás és a szeméttermelés ellen a legjobb megoldás a termelés és a fogyasztás visszafogása, ez azonban ellentmond annak, hogy a multinacionális cégek egyre több és több árut értékesítsenek, hisz ahhoz egyre több nyersanyagot és energiát kell felhasználni.

Ezzel szemben a valódi zöld politikának nem a piaci szereplőkkel való kiegyezésre kell koncentrálnia, hogy a „jó tőkével” karöltve bambuszból készült hőpoharakkal szórják tele az erre fogékony fogyasztók jelentette piacot, hanem arra kell törekedniük, hogy minél kisebb legyen a termelés volumene. Ami a tőkés rendszer logikájával nem egyeztethető össze.

Azzal, hogy a zöldpártok kiegyeznek a tőkével, megkülönböztetve a „jó tőkét” a „rossz tőkétől”, nem érnek el mást, minthogy egyes piaci szereplőknek az imidzsét javítják azok szemében, akik fontosnak tartják a környezet védelmét és a klímaváltozás elleni harcot.

Holott ezen cégeknek szükségképpen a profit növelése a minden más fölött álló érdekük, a zöld imidzs pedig beváltható profitra, amit ezen cégek marketingesei kikutattak, így az adott vállalatok ennek megfelelően viselkednek és reklámozzák termékeiket.

Ezzel szemben a társadalom érdekeit, a környezet védelmét, a klímaváltozás elleni harcot egy olyan rendszer szolgálná, mely nem a profit növelését és a tőke fialtatását szolgálja, hanem az emberek jólétét, melyhez hozzátartozik, hogy a bolygó lakott területei nem válnak lakhatatlanná.

Ez pedig szembemegy a növekedéssel, ahogy szembemegy a „fenntartható fejlődésként” marketingelt kapitalista ideológiával, melynek tézise, hogy a gazdasági növekedés folytatható anélkül, hogy a bolygó és a társadalom erőforrásait a végletekig zsigereljék a tőke érdekében.

Ennek megfelelően a zöldpártok, a klímaváltozás, a környezetszennyezés elleni küzdelmet, vagy legalább a minél hatékonyabb alkalmazkodást zászlajukra tűző politikai erőknek nem kiegyezniük kell a multinacionális cégekkel, hanem a jelenlegi rendszer ellen küzdeniük.

És pláne nem kellene azt a hamis képet közvetíteniük választóik, a nép felé, hogy a jelenlegi rendszer kínál olyan alternatívát mely nem jár a – jellemzően a periférián élő, szegény – tömegek szenvedésével úgy a közvetlen kizsákmányolás, mint a környezet radikális, visszafordíthatatlan és életveszélyes megváltozása okán.