Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Homofób elkövetők rongáltak kólás plakátokat az éjszaka Budapesten

Ez a cikk több mint 4 éves.

Önmagukat „hazafiaknak” tituláló, eltakart arcú emberek videóra vették, és publikálták, ahogyan megrongálnak több, Coca-Colás plakátot is, buszmegállókban és metrómegállókban Budapesten, az éjszaka folyamán.

Az „Operation Shattered Triangle”-nek elnevezett videón (a homoszexuálisokra utaló, a náci Németországban táborban kötelező viselésre előírt „rózsaszín háromszög” „szétvert háromszög” néven szerepel az angol nyelvű címben) az látszik, ahogyan főleg kora este, és éjszaka fiatalok a két férfit, valamint két nőt intim helyzetben együtt ábrázoló reklámplakátokat kiszedik a tárolóikból, majd széttépve, összegyűrve a járdára dobják azokat.

A rongálási akcióról szóló, a videót is bemutató blogposzt pedig a „Szemételtakarítás” címet kapta. Igaz, a magukat „hazafiaknak” nevező elkövetők arcukat már nem vállalták.

A bejegyzés egyébként a szélsőségesen homoszexuálisok ellen uszító „Antigender” blogon jelent meg, és az akciót először a 444.hu vette észre.

A tettet a blog bejegyzésében úgy indokolják:

„Magyar hazafiaknak elege lett a Coca-Cola által folytatott agresszív LMBTQP+ reklámkampányból és belekezdtek az utcák mentális mocskának eltakarításába.”

Majd, már kevésbé radikális szellemben a Coca-Cola társaság italainak bojkottjára hívnak fel, és oldalukon ajánlgatják azt a kormánypárti Pesti Srácok által is bemutatott, egy angol nyelvű petíciókészítő oldalra feltöltött felhívást, amelyben az azonos nemű párokat ábrázoló változatok eltávolítását kérték az illetékes hatóságoktól.

A videót egyébként a nyugati szélsőjobboldali mozgalmakra (alt-right) jellemző, nyolcvanas évekre hajazó stílusban és az ott használt, ugyancsak nyolcvanas éveket idéző zenére készítették el.

A Coca-Cola Love is Love, (a szerelem az szerelem) című kampánya elleni, jobboldali médiában szervezett tiltakozás és felháborodás azután tört ki, miután a plakátkampány keretében a multinacionális cég kiállt az LGBT+ emberek egyenjogúságáért és elfogadásáért is.

A kampányban számos ellenzéki politikus és közszereplő is kiállt a megtámadott plakátok és az LGBT-jogok mellett, míg Boldog István, fideszes képviselő és különböző szélsőjobboldali csoportok azok leszedéséért foglaltak állást.

Miért dühös a jobboldal a Coca-Cola plakátjaira? Magyarázat itt.