Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Baranyi Krisztina a képviselőjelöltek között is előválasztást szeretne Ferencvárosban

Ez a cikk több mint 4 éves.

Nemcsak a polgármesterjelöltről, hanem az önkormányzati képviselőjelöltekről is a ferencvárosiaknak kellene dönteniük Baranyi Krisztina szerint. A ferencvárosi polgármesteri pozícióért ringbe szálló politikus ezért azt a javaslatot küldte el az előválasztásban érintett pártoknak és civil szervezeteknek, hogy az előválasztáson résztvevő ellenzéki választók a polgármesterjelölt személye mellett egyúttal az egyéni képviselőjelöltekről is dönthessenek – ezt maga Baranyi írta meg egy Facebook-bejegyzésben pénteken.

Mint arról korábban írtunk, az előválasztáson való elinduláshoz azt a feltételt szabták Baranyi Krisztinának a vele szemben álló Jancsó Andreát támogató pártok, hogy írja alá: támogatja az által összeállított közös egyéni képviselőjelöltek és közös ellenzéki kompenzációs jelöltek (tehát a választások után felálló új képviselőtestület lehetséges ellenzéki tagjainak) listáját.

Mint ismert, miután két ellenzéki jelölt is bejelentkezett a polgármesterjelölti posztra Ferencvárosban, a főpolgármester-jelölti poszt mintájára a felek előválasztás lebonyolítását kezdeményezték a IX. kerületben is. Jancsó Andreát a Momentum, az MSZP és a Jobbik támogatja. A parkolási botrányt felgöngyölítő Baranyi Krisztina pedig az LMP-vel, a Kétfarkú Kutya Párttal és a kerület volt polgármesterével a háta mögött jelentette be korábban, hogy megméretteti magát.

A listák tartalmáról azonban vita alakult ki a felek között az előválasztással kapcsolatos egyeztetések során: a Jancsó Andreát támogató MSZP-Momentum-Jobbik oldal szerint konszenzus született a listákról, Baranyi szerint viszont ő maga nem vett részt az erről szóló tárgyalásokon, és ennek megfelelően a megállapodás tartalmát sem ismerte eredetileg.

Miután ismertették vele a jelöltlistáról szóló megállapodás tartalmát, Baranyi nem fogadta azt el, mivel szerinte „olyan megállapodás elfogadását szabnák a polgármester-jelölti előválasztáson való indulás feltételéül, amely alapján közös ellenzéki jelöltek lennének a korábban rendszeresen a Fidesz és a kerületi közpénzeket eltüntető bűnszövetkezet érdekei szerint szavazó eddigi képviselők.”  

Mint fogalmazott, bár valamennyi szervezési kérdésben megegyeztek a felek az előválasztás kapcsán, a tárgyalások mára mégis holtpontra jutottak.

A Jancsó Andreát támogató tömb eredeti javaslata szerint Ferencváros 12 választókörzetéből a Momentum, az MSZP és a DK 3-3, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP pedig 1-1 helyet kapna. A Baranyi által ma köztétett alternatíva rímel a független képviselő korábban megfogalmazott feltételére, vagyis arra, hogy legalább az egyik választókerületben induljon a Kulcs Egyesületből, Baranyi jelölőszervezetéből egy jelölt. Ezenkívül Baranyi Krisztina verziójában a kompenzációs listán szerepelne az előválasztás vesztese is (legalább 30 százalékos támogatottság esetén), valamint a Momentum 4, a DK 3, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP pedig 1-1-1 helyet kapnának.

Baranyi közlése szerint megkérte az ellenzéki partnereit, hogy erősítsék meg vagy igényük szerint módosítsák korábbi javaslatukat a jelöltek személyeiről valamint arra is, hogy az általa javasolt, az övéktől eltérő leosztást illetően nevezzék meg az indítani kívánt személyeket.

A két ellenzéki polgármesterjelölt hétfőn (július 29-én) vitázni is fog egymással, amelyet élőben közvetítünk a Mércén.

Címlapkép: Mérce fotó