Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Soproni Tamás: „Hassay a Fidesz szolgája, én a terézvárosiak szolgája szeretnék lenni”

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ahogy azt már korábban tudni lehetett, a fővárosi ellenzéki megállapodás értelmében a VI. kerületben Soproni Tamás, a Momentum egykori alelnöke indul közös polgármesterjelöltként. Mai sajtótájékoztatóján Soproni bejelentette, az összes ellenzéki párt – tehát a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP – megállapodott abban is, hogy közösen indítanak jelölteket a kerület tíz egyéni választókerületében is.

A Kodály körönd lassan „ikonikussá váló” kiégett épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Soproni arról beszélt, Terézváros május 26-án bizonyította, hogy változást akar, hogy nem elégedett a Fidesz országos és helyi politikájával. A Fidesz ugyanis csupán 38 százalékot ért el, ami országosan is az egyik legrosszabb eredmény.

Soproni szerint a fideszes polgármester, Hassay Zsófia megbukott, mert nem a helyiek érdekeit képviseli.

„Ő a Fidesz szolgája, én a terézvárosiak szolgája szeretnék lenni” – mondta.

Az ellenzéki polgármesterjelölt hosszan sorolta azokat a jeleket, amelyek bizonyítják, Hassay Zsófia évek óta nem veszi figyelembe a helyiek problémáit:

  • nem érdekli Hassayt, hogy mocskosak az utcák;
  • nem érdekli, hogy a kerület egy betondzsungel, és emiatt hőkatlanná változik minden nyáron;
  • nem érdekli, emberek százai élnek emberhez nem méltó minőségű önkormányzati bérlakásokban;
  • a Fővárosi Közgyűlésben megszavazta az olimpiát, és az orosz metrókocsik felújítását;
  • megszavazta a hajléktalanokat kriminalizáló embertelen rendeletet.

Soproni elmesélte, 33 három éve született Terézvárosban, itt járt iskolába, édesapja itt volt sekrestyés. Elmondása szerint a teljes ellenzéki összefogás a kerületben nemcsak azért jött létre, hogy leváltsák a Fideszt, hanem azért, hogy minden ember problémájával foglalkozzanak, jövőképet adjanak a terézvárosiaknak.

Elárulta, nem csak a választásokra, de a városrész vezetésére is szövetkeztek az ellenzéki pártok, így csapatában párbeszédes, momentumos és DK-s szakértő is megtalálható. Az előttük álló feladatokról elmondta: a következő időszakban minden helyi lakoshoz el akarják juttatni üzeneteiket, nem nyaralni mennek, hanem kopogtatni.

Három azonnali megoldásjavaslatot is felvázolt:

Zéró tolerancia szemben: megduplázzák a köztisztaságra fordított költségvetést, mely jelenleg feleakkora, mint a szomszédos VII. kerületben. Emellett ígéretet tett 300 új kuka felállítására és új, modern utcai takarítógépek beszerzésére.

Tízezer négyzetméter új zöldterületet is ígért: ligetet hoznának létre a Podmaniczky utcai rozsdaövezetben, és programot létesítenének a homlokzatok felújítására, zöldítésére, tetőkertek létrehozására.

Felszámolnák a parkolási káoszt a kerületben: minden harmadik parkolóhelyen este 6 után csak a helyi lakók parkolhassanak; bevezetnék az okos parkolási rendszert, és visszavennék a felelőtlenül elherdált parkolóhelyeket.

Terézváros nem lesz többé Orbán gyarmata, mert 2019-ben elzavarjuk a Fideszt a kerületből – zárta mondandóját.

A sajtótájékoztató után Soproni a Mérce kérdésére beszélt a kerületi lakhatás egy másik problémájáról, az AirBnB-kről is. Elmondása szerint azt szeretnék, ha az így kiadott lakások tulajdonosai 24 órás felügyeletet látnának el. A bulinegyed Terézvárosra eső részeiben a brit turistákat pedig a brit rendőrség felügyelete alá is rendelnék, a horvát-magyar tengerparti együttműködés mintájára.

A sajtótájékoztatóról készült felvételt itt nézhetitek meg:

A VI. kerületben 2014-ben a fideszes Hassay Zsófia a voksok 49,34 százalékával nyerte el a polgármesteri címet, az Együtt-PM jelöltje, Dr. Kiss Róbert 32,79 százalékot, az LMP-s Heltai László 9,64 százalékot, a jobbikos Tompáné Fazekas Gabriella pedig 6,13 százalékot kapott. Két másik polgármesterjelölt összesen kb. 2 százaléknyi szavazatot szerzett. A tíz egyéni választókerületből 9-et a Fidesz szerzett meg, egyet pedig az ellenzéki összefogás jelöltje.

Címlapkép: Mérce