Amit a 2020-as előválasztásokról tudni érdemes

A 2016-os demokrata kudarc kiméletlenül rámutatott arra, hogy Barack Obama két ciklusát követően utánpótlási gondokkal küzdöttek az amerikai demokraták és ez még akkor is igaz, ha tudjuk: az Amerikában végbemenő hosszútávú demográfiai változások a demokraták mellett szóltak és szólnak. A választási vereséget követően még egyértelműbbé vált, hogy új arcokra, „vérfrissítésre” lesz szükség a demokratáknál, ha esélyes jelölteket akarnak indítani Donald Trump ellenében 2020-ban.

Így tehát 2019 májusára már jóval húsz fölé emelkedett a demokrata elnökjelöltek száma. Ez egyrészt azt mutatja, hogy Donald Trump újabb elnöki ciklusának megakadályozása kifejezetten fontos céllá vált a demokrata politikusok és szavazók körében is. Másrészt a nagyszámú jelölt arra is rávilágít, hogy

a demokrata párt megosztott profilját illetően, és keresi azt a politikust, aki mögé felsorakozhat a legszélesebb választói koalíció.

A jelöltek rövid bemutatása előtt érdemes a körülményekről is szólni valamennyit. Donald Trump már most több mint 100 millió dollár kampánytámogatást gyűjtött az újraválasztásához, holott a verseny számára hivatalosan még el sem indult. Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy miközben a hatalmon lévő elnököket nagy valószínűséggel újra szokták választani (persze vannak ellenpéldák, mint Jimmy Carter 1980-ban, vagy id. George Bush 1992-ben), és ez Trump mellett szól, úgy ellene szólnak relatív alacsony népszerűségi mutatói, illetve az amerikai gazdaság jelenlegi problémái.

A demokrata párt 2019. június végétől elindította a majdani elnökjelölt személyéről szóló döntést elősegítő országos vitasorozatát, amely keretei között 12 helyszínen vitáznak a reménybeli elnökjelöltek. A hivatalos előválasztások 2020 februárjában startolnak el, az első hivatalos helyszín hagyományosan Iowa szövetségi állam. Az előválasztások sorozatát a demokrata párt 2020 nyarán megtartott kongresszusa zárja majd le, ahol hivatalosan is szavaz a párt 4051 küldötte az elnökjelölt személyéről.

Ennyi, már csatarendbe állt jelölt esetében nem lehet mindenkit bemutatni, de a legismertebb politikusokról érdemes néhány szót szólni. Általánosságban az mondható el róluk, hogy szakpolitikai kérdésekben kifejezetten nehéz különbséget tenni a demokrata aspiránsok között, hiszen közülük többen támogatják a klímavédelmet, tesznek hitet az egyenlőtlenségek felszámolása mellett, támogatják a középosztályt segítő programokat, illetve az egészségügyi kiadások csökkentését. Soha ennyi női politikus nem ambicionálta az amerikai elnökválasztást, mint most, jelenleg mégis két veterán fehér, férfi politikus számít a legismertebb és a legnagyobb eséllyel bíró jelöltnek, Joe Biden korábbi alelnök, illetve Bernie Sanders független vermonti szenátor.

Joe Biden egyike a legrutinosabb elnökjelölteknek, nemcsak Barack Obama alelnöke volt nyolc évig, hanem előtte évtizedeken keresztül Delaware szövetségi állam szenátora is. Ellene szól magas életkora (76 éves), és persze sokan vélik úgy, hogy nem alkalmas jelölt a fiatal szavazók megszólítására. Ennek ellenére jelenleg kiemelkedik az elnökjelöltek mezőnyéből, ismertségben és népszerűségben egyaránt.

Bernie Sanders demokratikus szocialistának vallja magát, és 2016-ban ő volt Hillary Clinton leghosszabb ideig talpon maradó kihívója az előválasztások során. A vermonti szenátor rendkívül nagy számban volt képes megszólítani a fiatalokat a 2016-os kampány során, ellene szól azonban, hogy bizonyos kérdésekben – az Egyesült Államokban – radikálisnak tartott nézetei okán számos elemző és politikai stratéga nem tartja többségképes jelöltnek.

A női politikusok közül Kamala Harris kaliforniai szenátort, korábbi ügyészt és Elizabeth Warren massachusettsi szenátort érdemes kiemelni. Előbbi mellett szól sokszínű háttere, képessége a fekete szavazók megszólítására, míg Warren inkább a véleményvezérek jelöltje lehet. Utóbbi a progresszív kérdések következetes képviselőjeként szerzett ismertséget az Egyesült Államokban, illetve Donald Trump folyamatos, kemény hangvételű támadásával.

Meglepetést okozhat Beto O’Rourke korábbi texasi kongresszusi képviselő, aki a 2018-as kongresszusi választások során Ted Cruz republikánus texasi szenátor elleni indulása idején szerzett országos ismertséget. Julian Castro az Obama-adminisztráció idején miniszter, korábban San Antonio demokrata polgármestere a latinó szavazók körében népszerű jelölt, aki alkalmas lehet arra, hogy sikerrel megjelenítse a politikába belépő fiatalabb nemzedéket. South Bend városának polgármestere, Pete Buttigieg szintén a fiatal politikusnemzedék tagja. Személyében először indul az elnökségért olyan jelölt, aki nyíltan vállalja melegségét. Indulását segíti személyes története mellett önkormányzati tapasztalata, afganisztáni katonai szolgálata.

Ki volt a nyertese és ki a vesztese az első televiziós vitáknak?

A vitasorozat első állomását az eddigi felmérések szerint Elizabeth Warren és Kamala Harris szenátorok nyerték. Mindketten úgy indulhattak neki a vitáknak, hogy a lehetséges demokrata szavazók több mint a fele kedvezően ítélte meg őket, és ezen a kedvező pozíción is javítottak a vitát követően, hiszen a két politikus kapta a legmagasabb értékelést a vitán nyújtott teljesítményükért. A kevésbé ismert jelöltek közül Julian Castro és Cory Booker is kifejezetten jól teljesített. A legnagyobb veszteségeket Joe Bidennek kellett eddig elszenvednie.

A vitát követő 24 óra alatt Kamala Harris szenátor majd 60 ezer új Twitter-követőt szerzett, ami a legmagasabb szám a demokrata jelöltek között, de Julian Castro is 54 ezer feletti új támogatót „könyvelhetett el” a saját Twitter fiókjában.

Miközben hajlamosak vagyunk az amerikai elnökválasztást azonosítani egy Trump ellen vívott keresztesháborúval, az első vitaforduló azt mutatta meg, hogy két – a közvéleménykutatási adatok szerint az élbolyban elhelyezkedő – jelölt, Elizabeth Warren és Pete Buttigieg egyszer sem említette meg a jelenlegi elnököt. Ezzel szemben Joe Biden és Kamala Harris mindketten négyszer, Bernie Sanders pedig hat alkalommal beszélt Donald Trumpról.

Ha ki kell hirdetni a vita hivatalos nyertesét, akkor ezt a címet Kamala Harris kaphatja meg, mind Joe Bidentől, mind Elizabeth Warrentől szerzett támogatókat. Míg az első vita vesztes személyében persze mindenki megegyezik (Joe Biden), mégis érdemes észben tartani, hogy bár fájó kudarc a korábbi alelnöknek az első tévévita, de a népszerűségi mutatói még mindig rendkívül magasak. Azaz minden lehetősége megvan arra, hogy kijavítsa a mostani gyengébb szereplést és visszahódítson szavazókat.

Mi tudható a demokrata előválasztások szavazóiról?

A Third Way gondozásában megjelent kutatásból az derül ki, hogy a demokrata szavazók leginkább aszerint kívánnak dönteni az előválasztás végső győztesének a személyéről, hogy kinek van/lehet a legnagyobb esélye a győzelemre Donald Trumppal szemben. A jelenlegi amerikai elnökkel szembeni győzelmi esélyek mellett kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a kihívó képes legyen szembenézni az Egyesült Államok előtt álló legsürgetőbb kihívásokkal (egészségügyi kiadások csökkentése, a középosztály megsegítése, klímavédelem), illetve alkalmas legyen arra, hogy széles koalíció jöjjön létre a személye mögött.

Az előbbiek tekintetében Joe Biden magasan a leginkább választható jelölt jelenleg. Ismertsége és választói körben meglévő elfogadottsága alapján is kiemelkedik eddig a mezőnyből. A választók mindössze 6 százaléka nem ismeri, arra a kérdésre, hogy képes lehet-e legyőzni Donald Trumpot 7.25 pontot kap (1-től 10-ig terjedő skálán kellett értékelni a jelölteket). A válaszadók 25 százaléka egyenesen 10 pontot adott Bidennek erre a kérdésre.

Az előző elnökválasztási kampányok tapasztalatai alapján az már most biztosan állítható, hogy egy-egy jelölt esetében jelentős mértékben ingadozik majd a Donald Trumppal szembeni választhatósági értéke az adott jelölteknek. A demokrata szavazók kifejezetten károsnak értékelik Donald Trump elnökségét, és ezért

minden más motivációt felülír körükben a demokrata elnökjelölt személyének a kiválasztásakor, hogy melyik jelölt képes a legnagyobb eséllyel legyőzni a jelenlegi elnököt.

A demokrata szavazók 65 százaléka olyan jelöltet választ, aki esélyes lehet Trumppal szemben, így nem meglepő, hogy mindössze 28 százalékuk számára meghatározó az adott jelölt szakpolitikai nézetrendszere. A leghűségesebb demokrata szavazók 75 százaléka számára mindent felülíró szempont, hogy ki győzheti le legnagyobb eséllyel a republikánus elnököt.

A demokrata előválasztásokon résztvevők olyan jelöltet szeretnének, aki képes arra, hogy újra egyesítse Amerikát, és aki megválasztott elnökként képes lenne változtatni a Donald Trump által meghonosított elnöki „stíluson”. A válaszadók 70 százaléka olyan politikust támogatna, aki „sokak jelöltje” lehet, még azoké is, akik 2016-ban Donald Trumpot támogatták. Mindössze 22 százalék  támogatna egy kifejezetten progresszív jelöltet. A jelölt elfogadottságának mértéke fontosabb kérdés az ún. baby boomer – azaz az 1946 és 1964 között született – szavazói csoportnak (64 százalék), mint a fiatalabb szavazóknak (28 százalék). A válaszadók 45 százaléka szerint egy kívánatos széles választási koalícióhoz elengedhetetlen egy, a centrumot megcélzó választási program, míg a válaszadók 21 százaléka szerint a sikerhez az eddigieknél progresszívebb programra lesz szükség.

Mint említettem, a demokrata szavazók olyan politikust keresnek, aki képes arra, hogy egy széles választói koalíció jelöltjeként az ország előtt álló sürgető problémákra fókuszáljon, kevésbé érdeklik őket az ideológiai viták. A válaszadók 79 százaléka azt várja el az elnökjelölttől, hogy az Egyesült Államok előtt álló napi problémákra kínáljon megoldást. A szavazók mindössze 14 százaléka reméli, hogy a befutó politikus olyan átfogó szakpolitikai vitákat indít, amelyek megoldása csak évek múlva lehetséges. A demokrata szavazó nők között még magasabb aránya van mindennek, 81 százalékuk várja a „tűzoltó” megoldásokat.

A demokrata előválasztások résztvevőinek többsége szerint ún. opportunity crisis (lehetőségválság) van az Egyesült Államokban. A válaszadóknak csak a 27 százaléka szerint van egy 17 évesnek több lehetősége a saját közösségében boldogulni, mint máshol az országban. Tíz válaszadóból négy szerint a fiataloknak el kell költözniük saját közösségükből ahhoz, hogy jobb életük legyen. E számok fényében nem meglepő, hogy a szavazók 59 százaléka szerint olyan jelöltre van szüksége a demokratáknak, aki az Egyesült Államok több államának és szélesebb választói csoportnak teremt tágabb lehetőségeket. A válaszadók 33 százaléka olyan jelöltet támogatna, aki az országban meglévő jövedelmi különbségek csökkentésére fókuszál. A rurális területekről érkező szavazók 36 százaléka szerint a politika fókuszában a lehetőségek tágítása kell, hogy legyen, míg a városi szavazóknak mindössze a 17 százaléka jelölte meg elsősorban ezt a politikai célt. Ez persze megmutatja azt is, hogy a vidéki Amerika számára ez sokkal égetőbb mindennapi probléma, mint az urbánus Egyesült Államokban.

A kutatás egyik meghatározó megállapítása, hogy

a demokrata szavazók elsöprő többsége nem akar demokratikus szocialista jelöltet Donald Trump lehetséges kihívójaként.

Még a magukat demokratikus szocialistának valló válaszadók közül is csak 58 százalék vágyik egy demokratikus szocialista jelöltre. Miközben az előválasztásokon résztvevők olyan témákat látnának szívesen a választási kampány során, amelyek hatással vannak a választók pénztárcájára, és érdektelenek a radikális baloldal témái iránt.

Kiemelkedik a szakpolitikai kérdések közül az egészségügy, ezen belül is a legégetőbb kérdés, hogy hogyan csökkenthetők az állampolgárok egészségügyi kiadásai. A válaszadók 43 százaléka jelölte meg ezt a témát, mint a legfontosabb megoldandó feladatot egy elnökjelölt előtt. Míg a társadalom egészének betegbiztosítása csak egy elvont fogalom a válaszadók között (20 százalék vágyik csak erre), addig az egészségügyi kiadások lefaragása a mindennapok húsbavágó ügye szinte mindenkinek az Egyesült Államokban. Az egészségügyi kérdéseket második témaként a középosztály tematika követi, egészen pontosan az e választói csoportot célzó adócsökkentés szükségessége. A válaszadók 33 százaléka tette le a voksát e téma mellett, 27 százalékuk azt is szorgalmazná, hogy a középosztály adóterheinek csökkentése mellett, szükség lenne a leggazdagabbak és a nagyvállalatok adóterheinek az emelésére is. A harmadik kiemelt téma a válaszadók körében a klímaváltozással szembeni küzdelem (30 százalék).

Érdemes külön is megjegyezni, hogy az ország előtt álló legfontosabb témákról szinte teljesen megegyezően vélekednek a fehér amerikaiak és a különféle kisebbségi csoportok képviselői egyaránt. Az egészségügyi kiadások csökkentése minden választói csoportban a dobogó legfelső fokára került. A középosztály segítsége második helyre került a fekete szavazóknál, harmadik helyre sorolódott a fehér amerikaiaknál, míg a latinó szavazók a negyedik helyre tették a különféle témák rangsorolásakor. A klímavédelem kérdése második helyre került a fehér szavazóknál, harmadik lett a latinó szavazóknál, míg a fekete szavazók csak a kilencedik helyre tették. A latinó szavazók második helyre az ország előtt álló bevándorláspolitikai reform kérdését tették, míg a fekete amerikaiak esetében a harmadik helyezett téma a fegyvertartási kérdések hosszú ideje megoldatlan kérdése.

A demokrata szavazók egyelőre nem hisznek abban, hogy a radikális baloldal által szorgalmazott kérdések segíthetik a majdani jelölt győzelmi esélyeit. Persze a teljes társadalombiztosítással szembeni bizalmatlanságnak hagyománya van az Egyesült Államokban, azaz ezzel is magyarázható, hogy a válaszadók mindössze 20 százaléka hisz a teljes amerikai társadalom számára biztosított egészségügyi társadalombiztosításban (Medicare for All). Még a saját magukat liberálisként azonosító szavazóknak is csak a 25 százaléka támogatja a Medicare for All célkitűzést, míg a tandíjmentes felsőoktatás létjogosultságában csak 11 százalékuk hisz. A szavazók 9 százaléka támogatná a négy éves időtartamra biztosított tandíjmentes felsőfokú tanulmányokat.

További érdekessége a kutatásnak, hogy az előválasztásokon rendszeresen résztvevő demokraták 73 százaléka nem ír bejegyzéseket a Twitterre, és tíz válaszadóból mindössze egy használja napi szinten az online közösségi platformot. Ez azt jelenti, hogy ami a Twitteren demokrata oldalról megjelenik, az egy kisebbségi álláspont e választói csoportban és nem a többségi álláspontok tárháza. Az is látható ezzel párhuzamosan, hogy a rendszeresen twitterező szereplők sokkal ideológikusabb álláspontokat jelenítenek meg, mint a többségi álláspontot képviselő átlagos demokrata szavazók. A jellemzően nem twitterezők 57 százaléka inkább egy széles választási koalíció létrejöttét támogatna, mint egy kifejezetten radikális, balra húzó választási programot. Ezzel szemben a rendszeresen twitterező szavazóknak csak a 27 százaléka támogatja ezt az álláspontot.

Míg a nem twitterező szavazók 18 pontos különbséggel támogatják inkább az egészségügyi kiadások csökkentését az általános, mindenkire kiterjedő társadalombiztosítással szemben, addig a rendszeresen twitterezők körében teljesen kiegyenlített 50-50 pontos ennek a kérdéskörnek a megítélése.

Ki nevethet majd a végén?

Az első előválasztásig még hosszú idő, hónapok vannak hátra, a vitasorozat elindulása azonban mozgásba lendítette a demokrata mezőt. Nyíltabbá vált a verseny, míg eddig sokan csak Joe Bidenben, vagy Bernie Sandersben látták a lehetséges befutót, addig a vitát követően talán többekről elhiszik, hogy képesek lehetnek egy vaskos meglepetésre.

Miközben lehet korábbi meglepetés győzteseket felsorolni, akár Barack Obama győzelmére gondolunk Hillary Clintonnal szemben, akár Bernie Sanders 2016-os hosszú menetelésére, a politikai realitás azonban azt mutatja, hogy már Iowa eléréséhez is sok mindenre van szüksége egy-egy jelöltnek: megfelelő összegű kampánytámogatásra, ismertségre, népszerűségre, hogy csak néhányat emeljek ki. Mindez pedig a jelöltek egy részének nagy valószínűség szerint nem fog összejönni.

A szerző jogász, az IDEA Intézet külpolitikai elemzője