Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb fociakadémia épül Szombathelyen, Mészáros-pénzből

Ez a cikk több mint 4 éves.

Mészáros Lőrinc most Szombathelyen építene fociakadémiát – a probléma az, hogy mindezt egy, a helyiek által kedvelt kirándulóhelyen képzeli el, írja a Nyugat.hu. A ZAÉV, amely Mészároshoz köthető cég, a Nemzeti Sportközpontokkal leszerződve építené meg az akadémiát, „utánpótlás-nevelési centrum” címszó alatt, 5,9 milliárd forintból.

Egyrészt a szombathelyi focinak már ott a Király Sportlétesítmény, a Haladás labdrúgóklub utánpótlás-nevelési intézete, na meg az Illés Akadémia. Utóbbit szintén olyan helyre, az Oladi-dombra építették, amit a helyi közösség egészen addig kutyasétáltatásra, kirándulásra használt. Aztán ahogyan az Illés Akadémia megnyílt, a szombathelyiek egyik kedvenc kikapcsolódásra alkalmas szabadtéri helye is elesett.

Ettől függetlenül az Oladi-domb eddig egy szomszédos kis település, Sé felől megközelíthető volt, viszont az új fociakadémiai építkezések miatt így ez sem lesz már opció: több méteres kerítés húzódik jelenleg a terület körül.

Emiatt fogtak össze a helyi civilek: a Virágos rétet akarunk újabb fociakadémia helyett Facebook-oldal kezelői fényképeket, videókat osztanak meg az építkezésről, amely már meg is kezdődött amiről a lakosságot eddig nem, vagy csak alig tájékoztatták.

Emellett arra is bíztatják a helyieket, hogy a Sé és Szombathely között húzódó, az építkezési területet leválasztó kerítésre nyugodtan helyezzenek ki üzeneteket, ezzel is jelezve ellenállásukat, illetve minél több, a dombhoz kapcsolódó emléküket megörökítő képet küldjenek nekik.

De nem csak az a probléma a Virágos rétet akarunk fociakadémia helyett oldal kezelői szerint, hogy a lakossággal egyeztetés nélkül kezdtek bele az építkezésbe. A terület mellett fut a Pohl-Tó utca is, ahol eddig biztonságosan, gyalog lehetett közlekedni Szombathely és Sé települések között.