Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán Viktor büszke a frissen végzett rendőrökre, kár, hogy az állam cudarul fog bánni velük

Ez a cikk több mint 4 éves.

Július elsején, azaz két nap múlva, hétfőn kezdik meg szolgálatukat azok a frissen esküt tett rendőrök, akiket ma Orbán Viktor köszöntött a budai Várban, a Kapisztrán téren, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavató ünnepségén.

Az NKE-ről idén 112 tiszt kerül a rendőrséghez, akik bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek.

A miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan rendőrei vannak, akik védik az életet és a vagyont, képesek garantálni a mindennapok biztonságát, és akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekmények számát felére csökkenteni.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának és Katasztrófavédelmi Intézetének tisztavatási ünnepségén a budai Várban 2019. június 29-én. A kormányfõ mellett jobbra Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági fõtanácsadója és Pintér Sándor belügyminiszter, balra Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora. Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztõség/Balogh Zoltán

Orbán Viktor szerint a magyar rendőrök sokszorosan bizonyították rátermettségüket: jöhetett árvíz, vörösiszap- vagy migránsáradat, a rendőrség mindig állta a sarat.

„Olyan rendőreink vannak, akik a legnehezebb időkben ha kell, a határra is kimennek, hogy megvédjék a magyar családokat” – fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök azt is kiemelte, hogy elhivatott, a hazájuk és a magyar emberek iránt elkötelezett pályakezdő tiszteket lát maga előtt.

Nos, legyünk őszinték: kell is az elhivatottság és az elkötelezettség, ha valaki ma, Magyarországon erre a pályára lép. A miniszterelnök ugyan hosszasan sorolta, hogy Magyarország mit köszönhet a rendőrségének (például a migránsáradat megfékezését – hát pont azt hagyta volna ki?), azt azonban már nem tette ki az ablakba, hogy cserébe a magyar állam milyen cudarul bánik a saját rendőrségével.

112 rendőr kezdi meg holnapután a munkát. Mindeközben – ahogy arról nemrég a Mérce írt – a Független Rendőr Szakszervezet szerint az állomány 40 százaléka gondolkozik a pályaelhagyáson.

10 évvel ezelőtt 200 fő szerelt le a rendőrségtől évente, 2018-ban viszont 2000.

És nem csak a fiatalok gondolkodnak a pályaelhagyásban, de a 40-es korosztály is. Méghozzá nem másért: az alacsony bérek, a túlterheltség miatt. Sokan túlórákkal igyekeznek kompenzálni – csakhogy erre az egészségük, a családi életük megy rá.

Emellett az elmúlt években felére csökkent a kafetéria a rendőrök esetében is, ráadásul a budapesti rendőrök nagy része vidéki, a fővárosban egyre növekvő ingatlanpiaci árakat azonban a legtöbben nem tudják megfizetni, miközben a szolgálati lakások száma minimálisra csökkent, a lakhatási hozzájárulás pedig kötött.

Ám hiába a szakszervezet tiltakozása, hiába az egyre csökkenő létszám, a Belügyminisztérium már jelezte: idén már ne is számítsanak béremelésre a rendőrök. És másra se.

Sajnos ezekről a nehézségekről Orbán Viktor nem ejtett egyetlen szót sem az avatáson.

Pedig talán érdemes lett volna a migránsáradat felemlegetése helyett arra koncentrálni, hogy a magyar rendőrök munkakörülményei javuljanak. Mert az a 112 frissen végzett rendőr, akik hétfőn munkába állnak, talán még hisznek a hivatásuk szépségében. A többség azonban kizsigerelt, agyondolgoztatott, kevéssé megbecsült rendőrökből áll, akik nap mint nap úgy járnak dolgozni, hogy közben tudják: semmi esélyük rá, hogy az életkörülményeik belátható időn belül javuljanak.

Orbán Viktor szerint a magyar rendőrök képesek garantálni a mindennapok biztonságát. De hogyan várhatja el tőlük az állam, hogy ekkora felelősséget cipeljenek a vállukon, ha cserébe nem hogy nem támogatja, de semmibe veszi őket?

Címlapkép: MTI/MTI Fotószerkesztõség/Balogh Zoltán