Egyszerű lenne a címben adott kérdésre azt a választ adni, hogy mindannyiunké. De a szobor, áthelyezése után nyilvánvalóan új értelmezést kapott. A kérdés az, hogy ezt az új értelmezést miért bízzuk a kormányra? Legitimáljuk-e a szobor áthelyezéséről szóló döntést, ha továbbra is használjuk azt, ami a miénk?

„Az idén már nem tudtunk Nagy Imre szobránál megemlékezni június 16-ról, az ‘56-os miniszterelnök újratemetésének 30. évfordulójáról.  A szobrokat elviheti a hatalom, a hitünket, az emlékeinket NEM!  Köszönöm, Mécs Imre, hogy velünk vagy, hogy nem engeded megváltoztatni a történelmet!” – írta ki vasárnap Facebook-oldalán Kálmán Olga. És igen, a fotók tanúsága szerint Mécsék nem is a Nagy Imre szobornál emlékeztek a miniszterelnök kivégzésének évfordulójára, és újratemetésének 30. évfordulójára. A kormány viszont ott hajtott fejet, egyedüliként.

Ellenzéki szereplők és hivatalosságok mind kerülték a szobrot, amely sok évig a Vértanúk terén állt, és sok évig jelentette a Nagy Imrére való emlékezés helyszínét. Pedig a szobor újra áll, most a Jászai Mari téren.

Mindannyian emlékezhetünk arra, hogy decemberben hajnalban az éj leple alatt vitték el a mártír miniszterelnök szobrát a térről, hogy aztán pár hónappal később ceremónia nélkül állítsák újra fel. Nyilvánvaló, ez gyalázatos gesztus volt, és nem méltó Nagy Imréhez.

De mit kezdjünk akkor a szoborral? Mert ami most történik, az ennek a számunkra eddig fontos szobornak az átengedése, elengedése. Nyilván nevetséges volt, és méltatlan, ahogy a kormány nevében megkoszorúzták, és az sem véletlen, hogy Orbán nem oda ment tisztelegni az évforduló kapcsán.

De az ellenzéki szereplőknek, az egykori barátoknak vajon tényleg hagyni kell az emlékművet?

A kérdés alapvetően nem tűnik olyan fontosnak, de mégis a szokásos ellenzéki kérdést hozza elő, mit jelent kollaborálni? Ha az állampárt beszennyez, vagy megpróbál beszennyezni valamit, azt el kell hajítanunk? Nem kéne inkább azért harcolni, hogy minél több dolog maradjon a miénk és közös ahelyett, hogy kidobjuk azt, amit kollaborációnak vélünk?

Ugyanez a kérdés felmerül sok más esetben, akár kevésbé szimbolikusan is. Mit jelent a részvétel a rendszerben, és hol kell ennek meghúznia a határait? Részvételt jelent-e a rendszerben, ha annál a szobornál emlékezünk, ahol az elmúlt majdnem 20 évben mindig, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ezt a szobort meggyalázták? Vagy úgy kell elutasítani a rendszert, hogy megtagadunk mindent, ami kapcsán akár csak kicsit is elhajlással vádolhatjuk magunkat, és a rendszer bármely döntésének legitimációjával?