Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az LMP ifitagozata fóliasisakokkal lepte meg az Innovációs- és Technológiai Minisztériumot a környezetvédelem napján

Ez a cikk több mint 4 éves.

Szerdán a Lehet Más a Politika ifjúsági tagozata, a Lehet Más a Jövő néven is ismert Jövő Egyesület az összeesküvés-hívők kedvelt ruházati kiegészítőjét – újrahasznosított anyagból készült – alufólia-sisakokat vitt az Innovációs és Technológiai Minisztériumba, eleget hogy jusson a miniszternek és az államtitkároknak is, valamint a kormány néhány más fontos tagjának.

Azért június 6. szerdán került sor az akcióra, mert ma van a környezetvédelem világnapja.

Mielőtt bementek az épületbe, az egyesület aktivistája elmondta, úgy látják,

„a magyar kormány döntött, és inkább a multik oldalára áll a magyar emberek helyett.”

Az aktivista kiemelte, már 2015-ben tizennégyezren haltak meg a légszennyezettség miatt, azonban a kormány véleményük szerint „nem tesz semmit” a probléma kezelésére.

Emlékeztetett arra is – főképp Szijjártó Péter külügyminiszter és Cseresnyés Péter államtitkár útján – a kormány többször is kijelentette, a klímaváltozás elleni küzdelem helyett inkább a német multikat támogatják – erről mi is írtunk, miközben más témában is nyilatkozott hasonlóan a miniszter.

Az egyesület szerint

„a magyar politikusok, a magyar kormány felvette az alufólia-sisakot”.

Mint mondták, főleg Cseresnyésnek vitték a sisakot, aki múlt év végén azzal került be a hírekbe, hogy Schmuck Erzsébet, az LMP képviselőjének kérdésére bátran felvállalta, véleménye szerint nem bizonyos hogy az ember okozza a klímaváltozást, miközben e téren széles tudományos konszenzus uralkodik.

Ugyanő volt az, aki áprilisban fondorlatosan fejtette ki szintén Schmuck kérdésére, hogy a kormánynak fontos a klímaváltozás elleni harc, még ha meg is vétózták a párizsi klímaegyezmény EU-s végrehajtási tervét.

A Jövő Egyesület vele kívánja elvitetni a sisakokat a kormány tagjainak.

Kifejtették azt is, ők a kormánnyal ellentétben fontosabbnak tartják a klímaváltozás megállítását, mint a német multik kiszolgálását, miközben a

„kormánynak egyre több olyan kijelentése volt, tagadják a klímaváltozást, és szerintük a tüntető diákokat Soros György bérelte fel.”

Az épületben azonban nem várt akadályba ütköztek az aktivisták, mivel a portás közölte, hogy rossz címre vitték a sisakokat. Ugyanakkor az egyik ügyintézőnél otthagyták a őket, majd megkérték, hogy később adja át valamelyik „klímabűnöző” politikusnak, amennyiben arra járna.

Az akció résztvevői elmondták, megkísérlik még több alkalommal is ezt a performanszot, mivel véleményük szerint semmilyen nyilvános rendezvényen nem jelenik meg a Fidesz vagy a párt politikusai, ahol az állampolgárokkal találkozhatnának és vitázhatnának.

Képviselőjük hozzátette, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a kormány észrevegye mennyire fontos a klímavédelem és

„a multik helyett az emberek oldalára álljon”,

melynek fontosságát az is jelzi, hogy nagyon sokszor nem tudjuk, milyen évszakban vagyunk a hektikus időjárás miatt, ennek ellenére mikor a fenntartható fejlődés bizottsága klímaválságot hirdetett volna, a kormány leszavazta az előterjesztést.

Habár egyelőre nem árultak el részleteket, a későbbiekre vonatkozóan van még több tervük látványos akciókra. Az eseményről készült felvételünket az alább tudjátok megnézni.

Címlapkép: Mérce fotó