A klímakatasztrófa közelgő veszélye bevégezte a 19. és a 20. századot. Egyetlen kérdésben összpontosul ma minden lényeges gazdasági, társadalmi, kulturális, tudományos ellentmondás: megőrizhető és újjáteremthető-e még bolygónk ökológiai egyensúlya.

Ezzel összefüggésben

miként kell változniuk a kapitalizmus érték- és csereviszonyainak, hogyan nyerhetik vissza méltóságukat, kulturális és anyagi esélyeiket a reménytelenségbe és kiszolgáltatottságba süllyedt társadalmi csoportok, régiók? Mit kell tennünk ennek érdekében egyénenként és közösen, mit kell tennünk ma és holnap?

A bolygó ökológiai egyensúlyának kérdése egészen más természetű, mint bármelyik, amellyel az elmúlt kétszáz évben dolgunk volt. A bolygó élővilága egyetlen összefüggő, rendkívül törékeny és csillagászati szempontból kicsiny rendszer, amelyben nincsenek részérdekek. A hagyományos nemzeti alapú politizálás ezekre a kérdésekre nem képes választ adni, mert a probléma messze túl van a horizontján. A nemzet szimbólumrendszerekre épülő közösségét és ellentmondásosságában is tiszteletreméltó kulturális teljesítményét a bolygó ökológiájának konkrét valósága és a törékenység etikája váltja föl. Az értékfogalmak jól láthatóan változóban vannak.

A folyamat része az is, hogy a nemzeti alapú politizálás hamis valóságábrázolással igyekszik mind hatékonyabban magához kötni a közvéleményt, mert legjobb esetben a probléma egészének rosszul feltett részkérdéseivel képes a túlélését biztosítani.

Az európai választások tétje elsősorban az volt, hogy Európa különböző térségeinek választói milyen mértékben hajlandóak meghallani a bolygó segélykiáltásait, képesek-e tudatosítani magukban felelősségüket. Sokat sajnos nem remélhettünk.

A kontinensen generációs szakadás kezd kibontakozni. A fiatalok nagyon is értik, miről van szó, az idősebbek kevésbé. Abban viszont nincs vita közöttük, hogy a meglévő status quot nem kívánják veszélyeztetni, vagyis a liberális demokráciák polgári pártjainak vezetésével, a kapitalizmus kialakult formáihoz ragaszkodva kívánják megoldani az ökológiai és a társadalmi problémákat.

Ez részben jó hír, mert a nem alaptalan félelmek ellenére összességében nem adtak teret a szélsőjobboldali erőknek, amelyeknek nincs más javaslatuk a megoldásra, mint a probléma tagadása. Közelebbről megnézve persze nem ilyen derűs a kép. Európa második, harmadik és negyedik gazdaságában, Angliában, Franciaországban és Olaszországban többségbe kerültek a nemzeti kereteken túli felelősségvállalást látványosan elutasító, izolacionista erők, és Németország keleti tartományaiban is, ahol hamarosan választásokat rendeznek, harminc százalékot ért el az AfD.

Az eddigi establishment, a polgári közép liberális alapozottságú pártjai kaptak újabb négy-öt évet, hogy elkerülhetővé tegyék a klímakatasztrófát, és érzékelhetően javítsanak a leszakadók helyzetén. Ezek az évek kifejezhetetlenül drágák lesznek.

Az európai társadalmak többsége kockázatkerülő, vigyázni kíván a jólétére, és ez érthető. Ez a magatartás ugyanakkor akadálya a valódi válaszok kialakításának és elfogadtatásának.

A szokásos politikai ügymenet, a személyes és csoportérdekek szerinti osztozkodás léptékei egyébként is alkalmatlanok bármiféle válasz kidolgozására. Ezért kétlem, hogy a problémákat kitermelő kapitalista viszonyok képesek lehetnek önmaguk gyökeres korrekciójára, kétlem, hogy az európai társadalmak gyökeresen változtatni tudnak saját, a kapitalista viszonyoknak megfelelő normarendszereiken, életmódjukon.

De most ebben kell bíznunk, ezért kell tennünk, mert nincs más esély. És ez az esély sajnos igen csekély, ha figyelembe vesszük, milyen politikai tudatok alakítják az Egyesült Államok, Kína és Oroszország viselkedését, hatalmi viszonyait.

Ami eközben Magyarországon történt, arra nem érdemes sok szót vesztegetni. Orbán Viktor politikája, ami mentálisan, morálisan, kulturálisan és gazdaságilag is szétmarja a társadalom egyébként is megtépázott szövetét, Európa színpadán az őt méltóképpen megillető szerepet fogja eljátszani. Mérges és számító kis epizodista lesz, aki bőszen hajtogatja egyetlen mondatnyi szerepét.

Ez mit sem változtat azon, hogy mi itt cudarul szenvedni fogunk. Örülök a Momentum sikerének. Remélem, hitüket, agilitásukat megőrizve hamarosan arra is lesz módjuk, hogy megfogalmazzák, mihez kértek és kaptak bizalmat.