A fideszesek nem akartak vitatkozni a magyar tudomány helyzetéről az MTA elnökével, úgyhogy hazaküldték inkább

Lovász László, a kutatóhálózatától várható hamarosan kényszerűségből megváló Magyar Tudományos Akadémia elnöke is meghívást kapott az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésére, ám sok köszönet nem volt abban, hogy a professzor ellátogatott a Parlamentbe: a bizottság kormánypárti tagjai ugyanis leszavazták az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2015-2016 címmel benyújtott beszámoló megvitatását.

A Népszava beszámolója szerint az ülés elején Lovász rövid összefoglalót tartott a beszámolóról; szerinte az eredmények, következtetések is bizonyítják, hogy a magyar tudomány európai szinten elismert, támogatott és tiszteletben tartott. Arra is kitért, hogy az Európai Kutatási Tanács által kiírt pályázatok durván felét is rendszerint magyar tudósok nyerik meg. Az MTA kutatóintézet-hálózata pedig – a ráfordított összegekhez képest – Európa legjobbjai közé tartozik.

Lovász beszámolójára Cseresnyés Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára reagált, aki kétségbe vonta az MTA beszámolójában szereplő számok hitelességét, majd a fideszes többség a napirendet is elnapolta. Cseresnyés arra hivatkozott, hogy a doktori fokozatot szerzők aránya nemhogy csökkent az elmúlt években, hanem éppen hogy nőtt az Oktatási Hivatal statisztikái szerint. Lovász erre azt felelte, hogy az egyetemi oktatási adatok a felvi.hu-ról származnak, és nem ők tehetnek arról, ha ezek nem egyeznek az Oktatási Hivatal adataival.

Az ülésen jelenlévő ellenzéki képviselő, Szabó Szabolcs szerint Lovászt megalázták azzal, hogy elnapolják a beszámolóról szóló vitát, miután meghívták a professzort a Parlamentbe.

Mint ismert, az akadémiai dolgozók, illetve az MTA közgyűlésének határozott állásfoglalása ellenére a kormány kétharmados többséggel venné el és államosítaná végül az MTA-tól a kutatóhálózatát, valamint tegnap az is kiderült, hogy a jövő évi költségvetésben már nem is szerepel a kutatóhálózatra vonatkozó fejezet.

A kiszervezésről szóló, Palkovics László által jegyzett tervezet kedden éjszaka meg is jelent a parlament honlapján.

Frissítés (19:40): Az MTA közleményben reagált szerdai történésekre:

Mint írják, a szóban forgó beszámolót „az MTA 2018. február 21-én, azaz közel másfél éve nyújtotta be az Országgyűlésnek, a dokumentum azóta az mta.hu oldalon is teljes egészében elérhető minden érdeklődő számára.

A beszámolóhoz a Kormány a korábbiakban semmilyen észrevételt nem tett. Nem jeleztek semmilyen kifogást a Kormány azon képviselői sem, akik az anyagot részleteiben is tárgyaló, az akadémiai kutatóhálózat szakmai felügyeletét a Kormány képviselőivel együtt ellátó Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa ülésén vettek részt.

Mindezek után legalábbis furcsa, hogy a Kormány képviselője a bizottsági ülésen az országgyűlési beszámolóban szereplő adatok sorát kérdőjelezte meg. Az MTA eddig is kész lett volna és a jövőben is kész a Kormány szakmai kifogásaira választ adni, amennyiben ezekről tudomással bír” – írja honlapján az Akadémia.

Címlapkép: MTI Fotó: Kovács Tamás
Olvass tovább!