Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Azonnali: egy polgármesterjelölti helyet sem fog kapni Budapesten az LMP

Ez a cikk több mint 3 éves.

Az Azonnali értesülései szerint olyan ajánlatot kapott az Európai Parlamentből kiesett párt, amely alapján kerületenként egy közös képviselőjelöltet állíthatnának, polgármesterjelöltet azonban egyik kerületben sem. A Jobbiknak egy polgármesteri jelölés juthat, Soroksáron.

A lap szerint az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Momentum ajánlatában az alábbiak szerepeltek:

  • támogassa az LMP az előválasztás második fordulóját és annak győztesét is, mint  közös jelölt;
  • csatlakozzon jelölőszervezetként a közös polgármesterjelöltekhez a budapesti önkormányzati választáson;

illetve az, hogy az ajánlat értelmében, ha a fenti két feltételt elfogadja az LMP, minden kerületben legalább egy közös ellenzéki képviselőjelöltet állíthatnak. Az LMP-nek június 17-ig van ideje válaszolnia az ajánlatra.

A lapnak Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke is megerősítette az ajánlat létezését, és hozzátette, hogy a baloldali pártok az együttműködés részeként tekintenek az LMP-re.

Az Azonnali megszólaltatta Kanász-Nagy Mátét, az LMP ügyvezetőjét, aki nem erősítette meg, és nem is cáfolta az értesülést, azonban azt elmondta, hogy megegyezésre törekednek annak érdekében, hogy mindenhol egy jelölt állhasson a fideszessel szemben az önkormányzati választáson Budapesten. Az ügyben pedig két héten belül budapesti kongresszust is összehívnak, minden bizonnyal ezen dőlhet majd el a párt álláspontja.

Kanász-Nagy azt is elmondta, hogy

„Szerencsés lett volna az LMP-nek az EP-választás előtt tető alá hozni a megállapodást. Aki ránéz a számokra, ezt világosan látja”.
A Jobbik esetében pedig az Azonnali úgy értesült, Soroksáron nevezhetnek meg polgármesterjelöltet, azonban – szemben az LMP-vel – nekik valószínűleg nem ajánlják fel azt, hogy közös jelölőszervezetként lépjenek fel a kerületekben a többi párttal. Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke az értesülésre nem reagált, ők a június 6-i választmányon dönthetnek a budapesti ellenzéki együttműködésről.
Címlapkép: Mérce fotó