Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bemutatta jelöltjét az ellenzék egy része Újbudán

Ez a cikk több mint 4 éves.

Bemutatta a Momentum, az MSZP, a DK és a Párbeszéd közös polgármester-jelöltjét Újbudán.

Az őszi önkormányzati választáson az ellenzéki pártok (egy része legalábbis) a DK-s László Imrét indítja majd.

A sajtótájékoztatón Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője „eltökélt csapatként” jellemezte az ellenzéki összefogásban résztvevő pártokat.

Kiemelte: bár a magyar politika eléggé „fennforgásos tud lenni”, ám Újbudán kifejezetten jó hangulatban, konstruktívan tárgyaltak az ellenzéki pártok az együttműködésről. Azt is hangsúlyozta, hogy szeretnének példát mutatni, nem csak a helyi, de az országos politika résztvevőinek is, mert

„itt az idő, hogy megtanuljunk a különbségeinken felülemelkedni, és a közös vízióinkat megvalósítani.”

László Imre korábban a Központi Honvédkórház, majd a Szent Imre Kórház főigazgatója volt. Érdemes kiemelni, hogy nemrég nevét Puzsér Róbert is megemlítette elhíresült szórólapján, mint olyan politikusét, akivel előzetes egyeztetés után akár együttműködne is, egy teljes ellenzéki együttműködés keretében.

László Imre a sajtótájékoztatón elmondta, hogy XI. kerületben él, azért a kerületért kíván dolgozni, amelyikben az élete zajlik.

„Soha, semmilyen beosztásomat nem hatalomként, hanem szolgálatként éltem meg” – jegyezte meg.

A XI. kerület lakosainak érdekeit kívánja szolgálni, és az, hogy több párt van mögötte ebben a munkában, az is ezt erősíti – fogalmazott László Imre, aki szerint igazi csapatként tud az ellenzék Újbudán dolgozni.

Újbudán sem sikerült teljes ellenzéki összefogást létrehozni. Ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre kiderült, hogy az LMP-nek küldtek ugyan meghívót az egyeztetésekre, azonban nem kaptak tőlük választ, és bár a kérdés vonatkozott a Jobbikra is, róluk a sajtótájékoztatón nem esett szó. Annyit Barabás hozzátett: továbbra is várják a csatlakozni kívánó pártokat.

A sajtótájékoztató itt megnézhető: