Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szűrő- és bérlakásprogram, zöld Budapest: Karácsony bemutatta programját

Ez a cikk több mint 5 éves.

Karácsony Gergely egy budapesti szórakozóhelyen vázolta fel elképzeléseit arról a Budapestről, amit ő irányítana a megválasztása esetén. Beszédét azzal kezdte, hogy olyan várost szeretne, amelyben ki van táblázva, hogy fűre lépni szabad – ez ugyanis azt jelentené, hogy Budapest zöld, és Budapest szabad.

Karácsony szerint Tarlós nem védte meg a Budapestiek pénzét, a budapesti iskolákat, a kórházakat, a ligetet, a CEU-t, a közösségi közlekedés pozitív fejleményeit, nem védte meg az embereket a légszennyezetségtől. Amit pedig kaptak a budapestiek: többek között szemetet, és patkányokat.

Bejelentette, hogy kezdeményezi a 23 ellenzéki polgármesterjelölttel, hogy alkossák meg Budapest alkotmányát, hogy közös értékeket alapozzanak meg. „Mutassuk meg, hogy Budapest kiáll az értékei mellett” – mondta.

Azt is elmondta, hogy kitart az előválasztás mellett, amelyen szeretné, ha Puzsér Róbert is részt venne. Ennek az előválasztásnak szerinte nyíltnak, méltányosnak és tisztességesnek kell lennie, és a legfontosabb, hogy végül egy jelölt maradjon Tarlóssal szemben.

Főbb elképzeléseit Budapestről pontokba szedve vázolta fel. Beszélt az egészséges Budapestről: szűrőprogramot kell indítani, el kell érni, hogy 10-15 éven belül senki se haljon meg például rákos megbetegedésben, ami időben diagnosztizálva gyógyítható, erre pedig forrásokat is biztosítana. A zöld Budapestről programpontjáról elmondta, hogy a fák a legfontosabb szövetségeseink, ezért meg kell állítani a fák kivágását. Meg kell védeni a Városligetet, új közparkokat kell létrehozni. Évi nagyjából 15 ezer fa ültetését ígérte, és a közösségi közlekedés reformját.

Elmondta azt is, hogy bérlakásprogramot indítana, iskolán kívüli oktatási programokat biztosítana, és azt szeretné, ha Budapest továbbra is a tudás fővárosa lenne: össze kell kötni az itt lévő egyetemeket, kutatóhálózatokat, vállalatokat.

Karácsony szerint sok kulturális intézmény szűnt meg az utóbbi időben, ezzel szemben az ő álláspontja az, hogy „virágozzék minden virág”, a sokszínűségben hisz. Beszélt továbbá a turizmus átalakításáról, mert szerinte sokkal több van a városban, mint amennyit ma látnak belőle a turisták. Kiterjesztené a fővárosra a zuglói szociális modellt, és bevezetné az elektronikus jegyrendszert.

Ezek a programpontok abból az ezer milliárd forintból valósulhatnának meg, ami az összértéke azoknak a korábban, vagy a jövőben Budapestre tervezett, Fidesz által elképzelt beruházásoknak, amik nem képviselik a fővárosiak érdekeit.

Bejelentette a Mindenki Budapestje (mibu.hu) portál indulását, ahol mindenki elmondhatja, hogy mire költené az ezer milliárd forintot. Ezt a helyszínen, a portálon és kitelepült pultoknál is meg lehet majd tenni.

Az eseményen Karácsony előtt többen is felszólaltak, Horváth Csaba elmondta, ha a pártok összefogtak volna Budapesten, akkor nem lett volna fideszes kétharmad. Szerinte aki különutast játszik a következő időszakban, az egyszerűen Orbán zsoldosa. Kukorelly Endre a politika és a kultúra kapcsolatáról beszélt, és Karácsonyról elmondta, hogy 9 éve ismeri, és korrekt embernek ismerte meg.

Misetics Bálint a lakáspolitikáról beszélt, amelynek helyes elvi alapja szerinte a lakhatáshoz való jog. Beszédében többször kiemelte, hogy nem csupán a Fidesz, de például az MSZP is többször keresztbe tett a méltányos lakáspolitikának. Elmondta, hogy a lakásgazdálkodás ugyanolyan biznisz tud lenni, mint a parkolási pénzekkel való visszaélés. Példátlannak nevezte, hogy nem érdekli a politikusokat az, hogy egy év alatt duplájára nőttek a lakbérek a fővárosban. Ámon Ada, az Energiaklub elnöke pedig a klímaváltozás fontosságáról beszélt, és hangsúlyozta, hogy egy 21. századi város klímatudatos és egészséges.

Az esemény előtt egyébként a Sétáló Budapest, az LMP és a Jobbik aktivistái is megjelentek, a demonstrálók „Parkolási maffia” feliratú, MSZP- és Fidesz logókkal ellátott transzparensekkel tüntettek a a főpolgármester-választási kampányt felforgató parkolási biznisz ellen.