Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem volt szabálysértő a Kutyapárt járdafestése az Alkotmánybíróság szerint, a bírók a hatóság humorérzékét is hiányolták

Nem követtek el szabálysértést a Magyar Kétfarkú Kutya Párt „passzivistái” azzal, hogy Szombathelyen színesre festettek egy repedezett járdaszakaszt még 2017-ben, hogy felhívják a figyelmet annak állapotára – állapította meg az Alkotmánybíróság (AB).

Mint emlékezetes, 2016 óta az országban több helyen felbukkanva próbálta meg a Kétfarkú Kutya Párt festéssel kidekorálni a szétrepedezett járdaszakaszokat. Ennek kettős funkciója volt: egyrészt esztétikailag szerették volna szeretnék feldobni az elhanyagolt járdákat, emellett viszont arra is fel szerették volna hívni a figyelmet, hogy a sok helyütt balesetveszélyes járdák állapotára több pénzt is lehetne költeni az ország sokszor feleslegesnek tűnő beruházásai helyett.

Két évvel ezelőtt a a járási hivatal közterület beszennyezése miatt szabálysértőnek ítélte a vasi megyeszékhelyen végzett járdafestést, majd a Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatalbírósága szerint is veszélyes volt a mód (azaz a járdafestés), ahogy a véleményüket kifejezték, mert más tulajdonát a tulajdonos hozzájárulása nélkül vették igénybe, és volt törvényes lehetőségük, hogy felhívják a figyelmet a járda hibájára.

Az MKKP emiatt beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben arra hivatkoztak, hogy a végzés sérti a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat, illetve a művészeti alkotás szabadságához fűződő jogukat. (A szombathelyi bírósági meghallgatáson korábban egyébként azt is elmondták, hogy ténylegesen a járda felületét ugyanis sem szennyezték be, az általuk használt vízben oldódó festék ugyanis könnyen eltávolítható volt. Akkor utaltak arra is, hogy míg a
vonatkozó jogszabályok szerint a járdát a meghibásodást követő egy héten belül ki
kellene javítani, addig a szóban forgó járdaszakasz 20 éve rossz állapotban van.)

A szombathelyi MKKP és szimpatizánsai emellett azért is feltételezhették, hogy tettüknek nem lesz jogkövetkezménye, mert korábban egy másik szombathelyi útszakaszon egy cég hatalmas hirdetést festett a járdára, amivel kapcsolatban a város vezetése korábban úgy nyilatkozott, hogy nem jogsértő.

Az Alkotmánybíróság ezen a héten nyilvánosságra hozott döntésében megalapozottnak találta az MKKP alkotmányjogi panaszát: a taláros testület szerint helyt adott a Kutyapárt érvelésének, miszerint a védett jogi
tárgy nem a tulajdonhoz való jog, hanem a közterület tisztasága, ami ugyan
szolgálhat alapvető jog korlátozása szükségességének alapjául, de csak a véleménynyilvánítás szabadságának enyhébb korlátozását indokolhatja.

Az AB határozata egyébként olyan megállapításokat is tartalmaz, mint:

„E tekintetben azt is fontos kiemelni, hogy egy repedezett járdaszakasz kiszínezése inkább derültséget okoz a járókelőkben, és így a cselekmény megítélésekor az eljáró szervek józan humorérzékére is szükség van. Szintén kiemelendő, hogy az érintett járdaszakasz befestése nem okozott maradandó állagsérelmet az érintett felületen, és objektív módon is alkalmas volt az üzenet közvetítésére.”

(via 24.hu)

Címlapkép: MKKP Facebook
Olvass tovább!