Erzsébet a mohácsi vásárcsarnok közvetlen szomszédságában lakik már negyven éve, saját tulajdonú, emeletes ingatlanban. Ötödik éve jár Ausztriába, ahol idősgondozással keresi a kenyerét. A kilakoltatási moratórium április 30-i lejártával azonban a 69 éves nő utcára kerül, mivel a szomszédos piac felújítása miatt az önkormányzat kisajátította a házát és annak udvarát. Az ingatlanon egy többmilliós devizahitel miatt jelzálog volt, Erzsébet ezért is kezdett el Ausztriába járni, hogy törleszteni tudja a házát terhelő hitelt. Tavaly májusban sikerült is maradéktalanul visszafizetnie a tartozást, pár hónapra rá azonban már el is veszítette otthonát.

Mohács városa 2017-ben nyert egy félmilliárd forintos uniós településfejlesztési pályázaton, ennek keretében újulna meg a vásárcsarnok épülete. A munkálatok januárban kezdődnek meg, a Baranya megyei város vezetése pedig úgy számol, az építkezés április végre már be is fejeződhet.

A kisajátítás hivatalos indoka, hogy a piac épülete mellé közparkolót hozna létre a város, ehhez lenne szükség Erzsébet házának és udvarának területére. Legalábbis ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket a mohácsi önkormányzat a kisajátítási kérelméhez mellékelt.

Erzsébet azonban másképp látja a helyzetet: szerinte a kisajátítás oka csupán az, hogy a háza nincs jó állapotban, szerinte ez szúrja a városvezetés szemét.

„Egy ronda házat azért, mert kívülről nem szép, még nem lehet kisajátítani”

– mondta el Erzsébet a Mércének.

A Baranya megyei kormányhivatal 2018. szeptember 13-án kelt határozatában rendeli el a kisajátítást, a piac átépítése ekkor már majd’ fél éve tart. A határozatból kiderül, a mohácsi önkormányzat többféle érvet is felsorakoztatott az ingatlan átruházása mellett. A városvezetés által beadott egyik nyilatkozat szerint az érintett ingatlan egy használaton kívüli, elhagyott családi ház. Egy másik nyilatkozat arról is beszélt, hogy valójában az ingatlan életveszélyes, ez akadályozná a szomszédban zajló munkálatokat, sőt az építkezés miatt akár össze is omolhat a lakóház egésze vagy annak egy része.

A kormányhivatali dokumentumból úgy tűnik, a közparkoló ötlete egy későbbi módosítással került be az önkormányzat kisajátítási kérelmébe, a fenti két indok (tehát, hogy a ház használaton kívüli, illetve, hogy akadályozná a vásárcsarnok felújítási munkálatait) után.

Erzsébet szerint van a környéken elegendő parkolóhely. Ráadásul a vásárcsarnok fejlesztésének részét képezné egy újabb parkoló kialakítása az épület tetején, ahogy arról maga a mohácsi önkormányzat büszkélkedik saját Facebook-oldalán:

„A beruházással a piactér közepén új fedett-nyitott árusítótér létesül, melyen parkoló-tető kerül kialakításra. A parkoló-szint felett napelemek kerülnek elhelyezésre, valamint 2 db elektromosautó-töltő is kialakításra kerül. A parkoló megközelítésére a Jókai utca felől egy kétirányú forgalmú, jegesedés elleni védelemmel ellátott rámpa készül.”

A Bama.hu erről így írt: „A munkálatok során vasbetonból készülő födémszerkezetet húztak a piacnak helyet adó tér fölé, a tetőn kialakítandó parkolóhelyekkel pedig megoldódnak a parkolási gondok is.”

Erzsébet állítását, miszerint a kisajátítás okai főleg „esztétikai” jellegűek nemcsak ezek az információk támasztják alá, de annak az önkormányzati testületi ülésnek a jegyzőkönyve is, amelyen a mohácsi képviselők döntöttek, felveszik Erzsébet házát a városrendezési célból kisajátítható ingatlanok listájába, amelyet a város helyi építési szabályzatáról szóló 2009-ben kelt rendelete tartalmaz.

A 2018. június 28-i képviselő-testületi ülés – mely csak pár nappal előzi meg a kisajátítási kérelem július 3-i, önkormányzat általi benyújtását – jegyzőkönyve szerint a közparkoló ötlete nem szerepel azon indokok között, amelyek Erzsébet házának kisajátítható ingatlanok listájára vételét alátámasztják. A jegyzőkönyvből csupán az derül ki, hogy Szekó József fideszes polgármester szerint az ingatlan „szemet szúr”. De érdemes idéznünk a teljes indoklást:

„Szekó József elmondja, a piac környékének rendezetlensége miatt került az előterjesztés a Képviselő-testület elé. A piacot felújítják, átépítik, reményeik szerint egy modern, impozáns létesítményt alakítanak ki, ugyanakkor látható, hogy a piac környékén néhány magántulajdonban lévő ingatlan elég lehangoló állapotot mutat. Nyilván az összes piacot övező ingatlant nem tudják kisajátítani, de van olyan ingatlan, ami nagyon szemet szúr mindenkinek, lakossági megkeresések is érkeztek, illetve az önkormányzat is már régóta foglalkozik ezzel a gondolattal, hogy az előterjesztésben szereplő ingatlant meg kell vásárolni. A megtett vételi ajánlatot a külföldön élő tulajdonos visszautasította, ezért azt javasolja, hogy indítsák el a kisajátítási eljárást.”

Parkolóról szó nincs.

Fontos adalék, hogy a 2018. június 28-i rendeletmódosítás, és a július 3-i kisajátítási kérelem-benyújtás jóval azután történt, hogy a piac felújítási pályázata elbírálásra került.

Erzsébet egyébként készségesen elismeri, hogy az épület „le van lakva”, nincs jó állapotban, az utólag épített emelet a homlokzatot leszámítva nincs is vakolva, de amióta törlesztette a hitelét, már beszerezte az alapanyagokat, amelyek a vakoláshoz, hőszigeteléshez, festéshez szükségesek, új nyílászárókat és szerszámokat (pl. festékszórókat) is vásárolt, ezek mind ott vannak a házban, most már csak a tatarozást elvégző munkaerő díját kellene összegyűjtenie, hogy kipofozhassa a házat.

Az ügyben eljáró kormányhivatal által kirendelt igazságügyi szakértő a helyszíni szemle után maga is megállapította az épület külső leromlott állapotát, ám mivel Erzsébet akkor épp nem tartózkodott az országban, a belső részeket nem tudta megvizsgálni. A szakértő a tető szerkezeti problémáira is felhívja a figyelmet.

Ahogy a jegyzőkönyvből is kiderül, a mohácsi önkormányzat tavaly márciusban tett egy 5,3 millió forintos vételi ajánlatot az ingatlanra, de Erzsébet szerint ez épp csak valamicskével több annak a hitelnek az összegénél, amit éveken keresztül törlesztett, és amúgy sem áll szándékában eladni a házat, amiben neki és elhunyt férjének is rengeteg munkája van benne. A kormányhivatal által megrendezett augusztusi meghallgatáson a nő megerősítette: ha százmilliót adnának neki, akkor sem akarna megválni otthonától.

Erzsébet próbált jogi úton ellentartani a folyamatnak, de eljárási hibák miatt – például mert időben nem tudta átvenni a kisajátítási eljárásról szóló hivatalos leveleket – a kisajátítási döntés jogerőre emelkedett. „Ha nem vagyok itthon, akkor is jogerőre emelkedik, ha itthon vagyok, akkor is jogerőre emelkedik” – mondja ezzel kapcsolatban. Egyébként Mohácson próbált ügyvédet találni, de ott senki nem vállalta, ezért végül Budapesten talált képviseletre, de az ügyvéd sem tudott segíteni ügyén.

A kormányhivatal, az igazságügyi szakértő értékelésére támaszkodva, összesen 9,3 millió forintos kárpótlást állapított meg, az ingatlant felerészben birtokló Erzsébet így ennek felére, 4,65 millió forintra jogosult, a másik fele pedig a nő két gyerekét illeti fele-fele arányban. Erzsébet ezt a pénzt mind a mai napig nem vette át, letétbe van helyezve, és elmondása szerint nem is akarja átvenni.

A helyzet pillanatnyilag így áll. Erzsébetet rövid időn belül az önkormányzat ki fogja lakoltatni, otthonát pedig le fogja rombolni.

Időközben egy stroke-ot is kapott, emiatt nagyon legyengült, fáradékony. Jelenleg is jár Ausztriába, elmondása szerint most már nem csak a pénz miatt, hanem azért is, mert legalább lefoglalja magát, és valamennyire eltereli a figyelmét erről az ügyről. De az aggodalmat, és az emiatti álmatlanságot ez sem tudja kiküszöbölni.

„Én nem akarok sehová elmenni az én házamból, amibe én hordtam a maltert, a cementet, a téglát, én lapoztam a fürdőszobát, az előszobát, mindent” – mondja.

Kérdés, hogy milyen más lehetősége van, mint végül átvenni a neki megítélt kártalanítást, de bevallása szerint hiába költözik máshová, a lelki békéjét már sosem fogja visszanyerni, ha el kell hagynia a házat, ahol negyven évet élt.

Az Utcajogász munkatársai, akikvel sajnos csak későn, március közepén lépett kapcsolatba a mohácsi nő, úgy vélik, jogi úton most már nem tudnak segíteni neki.

Az ügy azonban felvet néhány alapvető kérdést, az első és legfontosabb a magántulajdon kérdését érinti. Az országban évente többezres nagyságrendben előforduló kilakoltatásoknál a hatóságok gyakran épp a tulajdon szentségének garantálást állítják szembe a rászoruló emberek érdekeivel, de például a politikai elit életmódját, meggazdagodását firtató újságírói kérdéseket is gyakran szokták leseperni ennek az elvnek az előrángatásával. Nem is volt olyan rég, hogy a kormánypárti Origo így védte meg a kormánypárti holdudvart az Átlátszó repülős-jachtozós leleplező anyaga után:

„Az Átlátszó mindenféle erkölcsi szabályt figyelmen kívül hagyva, sosem látott támadást intézett a kapitalizmus egyik alapelve, a magántulajdon szentsége ellen.”

Előfordulhat, hogy a magántulajdon szentsége csak akkor számít, mikor anyagilag jobb helyzetben lévő emberek érdekeit kell érvényesíteni? Hogyan lehetséges, hogy egy alig két hónapos eljárás alatt, – ahogy fent láthattuk – minimum ingatag lábakon álló indoklásra támaszkodva el lehet venni egy élet munkáját?

És persze azt a kérdést sem tudjuk megkerülni, hogy vajon kit is képvisel a jog Magyarországon.

A jelek szerint ugyanis procedurális értelemben feltehetően a mohácsi önkormányzat az előírásoknak megfelelően járt el. Csakhogy az érintett tulajdonosnak, Erzsébetnek egy kormányhivatali meghallgatáson kívül nem nagyon adódott lehetősége beleszólni a folyamatba.

„Énnekem nem kell tudnom a jogszabályt, van neki embere, aki ért hozzá, ha én értenék a joghoz, akkor jogász lennék, és ő lenne a cipész” – mutat rá Erzsébet arra az egyenlőtlenségre, amely közte és az állampolgárok érdekeinek képviseletére megválasztott önkormányzat között húzódik. Ezt a hatalmi egyenlőtlenséget mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az önkormányzat egyik napról a másikra, szinte hasraütésszerűen csak úgy felvehet ingatlanokat a potenciálisan kisajátítható tulajdonok listájára.

Ilyen helyzetben, az átlagember egyetlen lehetősége az emberfeletti kitartás és az erőt próbáló munka. De ahogy Erzsébet saját szavai is bizonyítják, ez nem mindig elég:

„A vége felé járok, de én tartom magamat, mert felelősséget vállaltam a négy gyerekért, és megígértem az apjuknak, hogy a házat tartsam meg a gyerekeknek. Hát én megpróbáltam, kifizettem egyedül a hitelt, kikoplaltam, és úgy örültem, hogy öregségemre lassan megcsináltatom, de hát nem tudom, most mit csináljak…”