Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Palkovics minisztériuma szerint az MTA átvilágítása őket igazolja, az akadémiai dolgozók cáfolják ezt

Ez a cikk több mint 5 éves.

Közleményt adott ki a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) arról az átvilágításról, amelyről mi is megírtuk: nem javasolja a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának kiszervezését az intézmény kereteiből.

A minisztérium szerint azonban az átvilágítás éppen őket igazolja, és azt is elmagyarázták, hogy miért:

„a jelentés amellett, hogy sok eredményt elismer és több értékre felhívja a figyelmet, több fejlesztési és átalakítási javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogyan lehetne eredményesebb és hatékonyabb a kutatóintézetek jövőbeni tevékenysége. A jelentés szerint – folytatták – a fenntartói struktúrának és a finanszírozás alapelveinek gyökeresen meg kell változniuk, a kutatóintézetek szintjén pedig nagyon sok helyen teljesítménynövelésre van szükség, amelyek alapjait az előbbi két intézkedés garantálja.

Közölték: a javaslatok kiterjednek a többi között az ipari kapcsolatok fejlesztésének fontosságára, a kutatási eredmények gazdasági és társadalmi hasznosságára, az intenzívebb bekapcsolódás jelentőségére a kutatói utánpótlásban, valamint a 2012-ben létrehozott kutatóközpontok újragondolásának lehetőségeire. Kiemelték: mindez megegyezik azzal a szándékkal, amelyet a minisztérium az MTA kutatóintézet-hálózat átalakításának ügyében képvisel. ”

Ezek alapján a minisztérium közleménye az átvilágítási jelentés következtetéseit úgy értékeli, az nekik ad igazat, és a fenntartói struktúrára vonatkozó megállapítások megoldása szerintük Palkovics eredeti javaslatában, az MTA-tól független intézmények kiszervezésével lehetne megoldani.

A minisztérium értékelését ma délután tételesen cáfolta az átalakítást élesen ellenző Akadémiai Dolgozók Fóruma. Mint közleményükben írják, „megdöbbenéssel foigadták” az ITM reakcióját, amely szerint az intézményi struktúra átalakítását a jelentés javasolná:

„az elmúlt hónapokban lezajlott átvilágítás eredménye az MTA közleménye szerint az, hogy a kutatóhálózat gyökeres átalakítására nincsen szükség.

Az átvilágítás eredményeiről szóló beszámolót az MTA elnöksége 2019. április 16-i ülésén fogja véglegesíteni. Addig egy felelős kormányzati szereplő nem állíthat olyat, ami az MTA által eddig nyilvánosságra hozott átvilágítási eredményeknek alapvetően ellentmond.”

Mindehhez hozzátették, hogy Palkovics minisztériuma „sorozatosan szegi meg a civilizált tárgyalás elemi szabályait: például semmibe veszi az MTA eljárásrendjét és az átvilágítás eddig nyilvánosságra került eredményeit. Nem meglepő ez, hiszen az ITM a magyar kormány költségvetési szabályait sem tartja be, ugyanis nem folyósítja az MTA kutatóhálózatának jogszabály szerint járó anyagi forrásokat.”

Az Akadémia dolgozói ezért továbbra is, és különösen az átvilágítás eredményei fényében azt kérik, azonnal szüntesse meg a minisztérium a saját ügyvédjén keresztül az MTA elnökével folytatott kétoldalú tárgyalásokat, vegye figyelembe az átvilágítás eredményeit és vonja be az akadémiai dolgozókat a további intézkedések kidolgozásába.

Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, Palkovics kommunikációs stábjának állításaival ellentétben a független átvilágítás után készített jelentés valóban nem javasolja az MTA mostani szerkezetének megbolygatását, sőt, azt az állami kutatóintézeti hálózatok közül a hatékonyabbak közé sorolta, és csupán kisebb, a jelenlegi struktúra megtartásával is megvalósítható reformot indítványozott.
(MTI)
Címlapkép: MTI/Kovács Tamás