Megjegyzés: A cikk megírása után kiderült, hogy a Google mégsem fogja 16 millió forinttal támogatni az Origót. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az eset általános tanulságai továbbra is igazak.
Nem kavart nagy visszhangot, hogy a Google Digital News Innovation Fund (Digitális Hírszolgáltatási Innovációs Alap – DNI) 50 000 euró támogatást juttatott az Origót kiadó New Wave Mediának, hogy kifejlesszen egy, a különféle véleményeket és híreket összeszedő rendszert, hogy aztán annak segítségével változatosabb tartalmat tudjon eljuttatni az olvasóinak.
Magyarul a Google adott 16 millió forintnyi eurót a kormánymédia egy nem kifejezetten kifinomult oszlopának a jobb, pontosabb és sokszínűbb tájékoztatás fejlesztésére. Ahogy mondani szokás, viccnek azért durva volna.
Az Origo, mondhatnánk, nem egy nemzetközileg ismert brand, honnan kellett volna hát tudnia a pályázat elbírálóinak, hogy a New Wave lapjai nem igazán szorulnak szoftveres segítségre a minél sokszínűbb tájékoztatáshoz, hiszen nem szoktak sokszínűen tájékoztatni. Ez azonban nehezen hihető, mivel az Origo történetét tavaly még a New York Times is megírta, ráadásul egy ilyen pályázat elbírálói nyilván nem csak a nagy amerikai lapokból tájékozódnak.
A DNI mindemellett számtalan magyarországi, kormánykritikus (vagy legalábbis nem kormánypárti) hírportált is támogat, mint például a 444-et vagy a 24.hu-t. Ők is különféle technológiai fejlesztésekre kapnak különféle összegű támogatásokat, amelyeket nyilván sokszor meg is érdemelnek, azt hasznosan használják fel.
Ez kiválóan mutat rá arra, hogy a nagy techcégek többsége számára az innováció és a társadalmi felelősségvállalás milyen üres, és semmit nem jelentő fogalmak. Miközben próbálnak menőnek és progresszívnek látszani, simán támogatják az Origo „innovatív” platformjait is.
De ugyanígy adott állítólag utasítást a Facebook, hogy Lázár János és az Origo posztjait ne moderálják. És ez semmi ahhoz képest, hogy a Facebook és társai központi szerepet töltöttek be különféle etnikai konfliktusokban a világ körül, többek között a mianmari népirtásban is.
Ez a cikk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének a mai cikke. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít. A rovat többi cikkéért kattints ide!
Mindannyian használjuk a Google és a Facebook szolgáltatásait, sokszor nem is nagyon van alternatíva (hiszen hiába regisztrálunk egy másik közösségi oldalra, ha ott nincsenek fent az ismerőseink, például), és sajnos nincs ráhatásunk, hogy mire költik a pénzüket vagy milyen tartalmakat moderálnak.
És tulajdonképpen ezek az ügyek valószínűleg nincsenek nagy hatással a magyar politikára, a kormánypropagandát remélhetőleg nem teszi még hatékonyabbá az Origo Google pénzelte fejlesztése, ahogy sajnos a kétharmad sem Lázár János posztjainak moderálatlanságán múlott. (Mondjuk utóbbira azért nem vennék mérget.)
Ettől függetlenül a nagy techcégek komoly potenciális befolyással bírnak a politikai diskurzusra. Fontos lenne elkezdeni egy társadalmi párbeszédet, hogy pontosan milyen szerep járul nekik – és mi az a határ, amit már nem léphetnek át. Persze, ezek kizárólag elméleti diskurzusok (hiszen a magyar államnak nincs lehetősége szabályozni amerikai cégek működését), de ettől függetlenül szükség lenne rájuk.
A különféle internetes cégek – közösségi médiák, keresőszolgáltatások, és így tovább – mára a társadalmi diskurzus egyik legfontosabb platformjává léptek elő. Sokan vagyunk, akik elsősorban Facebookon (Twitteren, esetleg Instagramon) olvasunk híreket, követjük kedvenc politikusainkat és közszereplőinket, vagy vitatkozunk politikáról. Ha valaminek utána szeretnénk nézni, hogy minél jobban informáltak legyünk ezekben a vitákban, szinte mindannyian a Google keresőjét használjuk, és sokszor onnan YouTube videókba megyünk tovább.
Azonban ezek a cégek, ahogyan azt a fenti esetek is kiválóan példázzák, nem igazán törődnek azzal, hogy mit nyomnak a felhasználóik arcába, amíg az pénzt hoz nekik.
Ismert például, hogy a YouTube által felajánlott videók egyre extrémebbek, mert az algoritmus szerint így fogunk több időt az oldalon tölteni – pl. ha elkezdünk kocogásról szóló videókat nézni, hamarosan maraton-felkészítőket fog felajánlani. Ez ebben az esetben persze a legkevésbé sem baj, de ugyanez történik meg a jobboldali tartalmaknál is, ami egyesek szerint hozzájárulhatott a szélsőjobb megerősödéséhez és „menőbbé” válásához.
Nyilván nem ez az egyetlen faktor, de tényleg szerepe lehet, hogy mit ajánl fel a YouTube a főoldalán. És persze tipikus, hogy amikor utána szerettem volna nézni a cikk írásakor, hogy volt-e hasonló jelenség baloldali tartalmakkal, akkor az egyetlen értelmezhető találat egy amerikai konzervatív „hírportál” volt, ami a Southern Poverty Law Center nevű jogvédő szervezetet nevezte meg szélsőbaloldalinak.
Ne legyünk azonban igazságtalanok: az sem példátlan, hogy a techcégek hirdetői nyomásra visszaszorítják a szélsőjobbos tartalmakat, pl. amikor demonetarizálnak bizonyos YouTube videókat (vagyis nem fizetnek utánuk a hirdetési bevételekből, és ott nem is jelenítenek meg hirdetéseket).
Azonban a szélsőjobbos tartalmak törlésének és háttérbe szorításának (már ha ez valóban helyes stratégia – és ez azért korántsem egyértelmű) nem piaci nyomásra kéne megtörténnie, hanem jó esetben demokratikus és jogállami módon, világos elvek hatására.
A Google esete az Origóval tehát kiválóan rámutat egy folyamatra: a különféle internetes cégeket a legkevésbé sem zavarja, ha mindenféle autoriter vezetők propagandájához asszisztálnak. Nekünk azonban el kell azon gondolkodni, hogy ha ez így van, milyen eszközökkel tudjuk őket kordában tartani.
Helyesbítés: A cikkben korábban hibásan szerepelt a támogatás euróban kifejezett összege, a hibáért elnézést kérünk!
