Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítja az ügyészség egy füstbomba eldobása miatt a Momentum elnökét

Ez a cikk több mint 5 éves.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét – írja a 444.hu.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2018. december 13-án 20:44 perc körüli időben a Kossuth téren a Parlament főlépcsőjénél „az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, mely eszköz által kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést akadályozta”.

A nyomozás a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult.

Az ügyészség közleménye szerint Fekete-Győr panasszal élt a gyanúsítás ellen, és nem tett vallomást. Korábban a Momentum elnöke azt nyilatkozta, hogy a tüntetésen fel sem merült benne, hogy bárkinek testi sérelmet okozott, a füstszórót pedig, amit a rendőrök közé dobott, játékboltban is be lehet szerezni, és nem képest sérülést okozni – emlékeztet a 444.

A hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény büntetési tétele egy évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés.

Mint emlékezetes, Donáth Annát, a párt alelnökét ugyanaznap este (december 13-án) teperték földre a rendőrök, majd előállították, mert megpróbált meggyújtani egy füstgránátot. 8 órát töltött a fogdában, mielőtt kiengedték.

via 444.hu
Címlapkép: Kép: Momentum