Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nyolc óra fogda után engedték ki a Momentum Kossuth téren lefogott alelnökét

Csak ma reggel 6 óra körül engedték ki Donáth Annát, a Momentum Mozgalom alelnökét abból a rendőrségi őrizetből, amelybe a Kossuth téri tüntetésről vitték el tegnap este, a korai órákban. Donáth, elmondása szerint egy „lila füstöt kibocsátó partikelléket” tartott a kezében és négy méterre állt a parlament főbejáratához helyezett rendőrsorfaltól akkor, mikor

behúzták a rendőrsorfal mögé, fel a lépcsőkön, majd a parlament északi bejáratához vitték, és könnygázt is kapott.

Állítása szerint a kiemelés és az azt kísérő könnygáz kivételével fizikai atrocitás nem érte. Különösnek tartja azonban, hogy egy lila füstölős eszköz miatt elvileg szabálysértési eljárást kezdeményeztek, őt mégis súlyos garázdaként kezelték, az északi bejárattól egyenesen a 10. kerületi rendőrkapitányságra került, fogdára ahonnan csak kora reggel engedték el.

Ez alatt az idő alatt ügyvédjét nem engedték be hozzá.

Donáth Anna érdekében több parlamenti képviselő, Szél Bernadett, Kunhalmi Ágnes is közbelépett az érdekében, több tüntető pedig a kapitányság elé ment át, és hangosan követelte elengedését. A spontán demonstrációt maga Donáth is hallotta a zárkából.

Az alelnök ezen kívül kiemelte,

„A helyzet abszurditását mi sem mutatja jobban, hogy a kapitányságon az ügyemben eljáró rendőrök, épp a túlórájuk túlóráit töltötték. Velem. Mert a jogaikért tüntettem. Pedig már idén 600 óra felett vannak. Havi nettó 140.000-ért.”

Címlapkép: Donáth Anna Júlia, Facebook
Olvass tovább!