Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ferihegyen nincs megegyezés a szakszervezet és a munkáltató között, jöhet a sztrájk

Ez a cikk több mint 4 éves.

Nem sikerült megállapodásra jutnia a repülőtéri dolgozókat tömörítő Légiközlekedési Egyesült Szakszervezetnek és a ferihegyi Liszt Ferenc repülőtér földi szolgáltatásait üzemeltető Malév Ground Handling cégnek a béreket és a túlórákat illetően, így sztrájk jöhet a ferihegyi reptéren – írja az mfor.hu.

A munkabeszüntetés lassíthatja a repülőtér forgalmát, mondta el Csorba Attila, a szakszervezet elnöke. Míg az elmúlt években jelentősen nőtt a reptér forgalma – ehhez kapcsolódóan komoly fejlesztésekre, nagyobb utasmennyiséget kiszolgáló infrastrukturális beruházásokra is sor került – a földi kiszolgálásban dolgozók bére alig változott.

A Malév GH-nál 2013-14-ben, vagyis a légitársaság csődje utáni években 25 százalékkal csökkentek a bérek, és habár akkor béremelést ígértek, ez a vezetőség cseréje után sem történt meg.

Csorba elmondta, a dolgozók túlterheltek, és már a rabszolgatörvény bevezetése előtt előfordult, hogy több, mint 250 túlórájuk volt évente – a jegyekezelőknél előfordul, hogy éjjel háromtól kezdve 12-13 órás műszakokat kell vinniük, többek között emiatt is hatalmas volt a fluktuáció az elmúlt években.

Az alacsony fizetések és az ezzel összefüggő elégtelen létszám miatt a földi rakodók is túlterheltek, így megnő az esélye hogy valamilyen hibát vétenek, ami a repülés biztonságának rovására mehet – miközben a gépeik elavultak, nem megfelelő a munkavédelem sem.

A mai napig nyitott vontatókat és rugózatlan kiszolgáló eszközöket használnak, valamint a lépcsőket is kézzel tologatják, ahogy a repülőket is kézzel mozgatják – emellett a kiszolgálók egy konténervárosban tartózkodnak, melyhez húsz perces sétát kell tenniük a bejárattól – mindez egyformán így van télen-nyáron, így a dolgozók testi épségének és egészségének megőrzése nem biztosított.

A kétezres évek második feléig egy kiszolgáló volt a repülőtéren azonban jelenleg Malév GH mellett két másik cég, a Celebi és a Menzies is üzemeltet földi kiszolgáló szolgáltatásokat, ezek a cégek pedig versenyben vannak egymással az utasforgalom kiszolgálása terén, így a légitársaságok által fizetett kiszolgálási díjak leszorítása érdekében a dolgozók bérén spórolnak.

Mi is beszéltünk Csorba Attilával, a szakszervezet elnökével, aki elmondta: mióta több földi kiszolgáló céget is beengedtek a repülőtérre, illetve megszűnt a Malév, a cégek egymás alá ajánlanak kiszolgálási díjakban, ez pedig a béreken csapódik le.

Csorba elmondta azt is, a repülőtér teherforgalmát nagyjából 90 százalékban a Celebi szolgálja ki, így az utasforgalmi kiszolgáláson keletkező veszteségét ki tudja egészíteni a jövedelmező kargó-kiszolgálásból, ezzel pedig a többi szolgáltató kiszorításával piacot tud szerezni hosszútávon.

Ugyanakkor habár jelenleg csak a Malév GH-val folytatnak egyeztetéseket, a túlterheltségi- és bérproblémák valamennyi földi kiszolgáló cégnél fennállnak, és bár korábban ez nem volt jellemző, igen nagyarányú az elvándorlás a szakmákból, miközben az egyszerűbbnek tűnő munkafolyamatok is komoly betanítást igényelnek.

Csorba elmondta: a dolgozók túlnyomó többsége támogatja a sztrájkot, nagyon elégedetlenek és bármikor el tudnák kezdeni a munkabeszüntetést.

A szakszervezet heteken keresztül egyeztetett a céggel, eredménytelenül. Ennek kapcsán Csorba úgy fogalmazott, a cég

„az elmúlt hetekben sem gondolkodott, és nem is keresett minket, tehát ahelyett, hogy mikor eredménytelen az egyeztetés, azt mondta volna, hogy nézzük meg, [mit tehetünk, ugyanakkor] az utolsó pillanatig ígérgetett [hogy előállnak konstruktív javaslattal], tehát minket a saját kollégáink, akiket képviselünk, majdnem megköveztek, amiért elhúztuk ezeket az egyeztetéseket idáig.”

Elmondta, nem akarnak ész nélkül sztrájkolni, de ezt a helyzetet megunták a dolgozók és az őket képviselő szakszervezet, így nincs más választásuk, mint letenni a munkát hogy így hassanak a cégre.

A szakszervezet február 13-án benyújtott követelései a következők:

1. A Malév GH Zrt. munkaköreiben a munkaidőkeret mértéke két hónap. Ehhez kapcsolódik a szabadság kiadása is, (semmiféleképpen nem járhat rosszabbul a munkaidőkeret és a beosztás szervezése miatt, a szabadság kiírása során a munkavállaló). A szabadság kiírása miatt a beosztás utólag nem módosítható, például pihenőnapok átrakása utólag. (Az informatikai rendszerben rögzíteni, naplózni kell a munkáltatónak, ki, mikor és miért módosított a beosztásán, ezt a munkavállalónak biztosítani kell, a kérésére át kell adni számára.)

2. Munkaidő-beosztáson a változtatás hogyan történhet? Mikor, mennyivel előtte, hogyan kell tájékoztatni a munkavállalót? Mi minősül a változtatásnak? Amennyiben az előre kiadott napi munkaidő-beosztást a munkáltató megváltoztatja, azt 72 órával előbb teheti meg. Ettől eltérően csak a munkavállalóval egyeztetett módon, az ő beleegyezésével történhet a módosítás.

3. A munkaidő, mi is? Belépés a munkahelyre, a munkavégzés helyére. Egy általános idő, amely a portánál történő belépéstől vagy a parkolótól számított átlagos 20+20 percet már munkaidőnek ismer el a munkáltató. Akinek a munkavégzési helye a terminál azok számára 10+10 perc számít munkaidőnek. Amikor a „K” porta megnyitásra kerül, és közelebbi parkolásra nyílik lehetősége a munkavállalóknak, a munkáltató és a LESZ ezt a kérdést újra tárgyalja annak érdekében, hogy a megváltozott távolságnak megfelelő rövidebb idő legyen figyelembe véve a munkaidő elszámolásoknál.

4. Munkaidő-beosztások munkakörönkénti rögzítése (a jelenlegi rendszerben), ehhez a jegykezelés és forgalmi iroda munkaköreiben a 3/2 es (három nap munka és két nap pihenés, a munkaidőhossza kilenc és 12 óra között alakulhat) és, vagy a 2/2-es beosztásban (12 óra). A beosztások alkalmazása 2019. február 15-től kezdődően tart folyamatosan egész évben. A napokra történt beosztásoknál, (heti viszonylatban a munkaidő maximuma 45 óra lehet, ha a napi munkaidő kilenc és 12 óra között marad) a korai kezdések esetében az utasforgalmi területen (pl.: hajnal 3 óra) a három munkanapból az első alkalommal történhetnek meg, ezt követően a második napon reggeli kezdés (legkorábban 6.00 óra), majd a harmadik napon napközbeni kezdésre lehet beosztani a munkavállalókat. Ezek a szempontok a munkavállalók egészsége érdekében kerülnek betartásra a munkaszervezés során.

Amennyiben 3/2-es vagy 2/2 beosztástól eltér a munkáltató, ahány alkalommal eltért, annyi nap igazolt, munkamentes, fizetett napot biztosít és ki is ad az adott hónapban a munkavállaló számára.

Forgalmi terület 3/2 és 2/2 (12 óra) beosztások

5. A napi munkakezdések között a napi pihenő idő minimum 11 óra kell, hogy legyen.

6. A pihenőnapok kiírása és megadása, előre egész évre történik. A negyedik pontban jelölt munkaidő-beosztásokban a munkáltatónak folyamatosan biztosítani kell minimum egy havi teljes hétvégét, egy vasárnap hétfőt és további egymás mellett lévő nap párokat minden héten, amennyi a 3/2-es vagy 2/2 –es beosztásból adódik az adott hónapban.

7. A rendkívüli munkavégzés 200 óra, ez felett a munkáltató maximum 50 órát rendelhet el a munkavállalónak, amennyiben a munkavállaló ahhoz hozzájárul.

8. Munkáltató vállalja, amely munkakörben a munka- és forma -ruha viselését előírja a munkavállalók számára ott folyamatosan biztosítja is azt, amennyiben ezt nem tudja megtenni, számla ellenében kifizeti azokat a ruhákat, amelyet a munkavállaló saját költségén szerzett be.

A védőfelszerelések tekintetében pedig biztosítsa a törvényben előírt mennyiséget és minőséget folyamatosan, a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében.

9. A munkavállalók életminőségük javítása, szociális és jóléti helyzetük javítása érdekében a munkáltató kockázatelemzéseket készít a forgalmi, az utasforgalmi területeken és a jármű osztályon (pl.: zaj, rezgés, légszennyezés, tehermozgatás, hőmérséklet, vírus és járványveszély). A jelenlegi dokumentált kockázatok bemutatása, ezek összevetése és kiegészítése a valós kockázatokkal. Repülőgépek kiszolgálása közvetlen környezetében tapasztalható gázok, gőzök és a diesel eszközök által kibocsájtott füst, korom az emberi szervezetre gyakorolt hatásai a napi munkavégzés során.

9.a) A munkáltató folyamatos hozzáférést biztosít a légszennyezettséggel kapcsolatos jelenleg fellelhető adatokhoz a LESZ számára, amelyet a BA Zrt. gyűjt és kezel, illetve nála elérhető, az adatokat a munkáltató megkéri a repülőtér üzemeltetőjétől. A szakszervezettel közösen a megelőzés, ellenőrzés és védekezés céljából intézkedések kidolgozásába kezd, amelyeket 2019-03.01-ig lezár, ezt követően azonnal megkezdi a végrehajtást az itt dolgozók életminőségének javítása érdekében.

9. b) Munkaegészségügyi kérdések tisztázása az éjszakai, a korai hajnali kezdések és késői vagy korai végzések tekintetében. A beosztások elkészítésénél a munkáltató figyelembe veszi, hogy a fenti esetekben (a harmadik pontban leírt), a napi otthon töltött pihenő minimálisan 11 óra a munkanapok között, a heti két pihenőnap vagy munkamentes nap minimálisan 48 óra (otthon töltött idő), ezekbe az időtartamokba az utazásra és a parkolókba jutásra fordított idő, nem tartozik bele.

10. A munkáltató a munkavállalók számára biztosítsa a tiszta (rendszeresen naponta takarított), kifestett, világos és karbantartott pihenő- és szociális-helyiségeket, olyan munkakörnyezetet, ahol a takarítás folyamatos, rendszeresen tisztított kényelmes székeket, ülőhelyeket biztosít, amely a pihenésre és étkezésre is alkalmas, a kijelölt pihenőidőkben. A jelenleg használt helyiségek egy része alkalmatlan a munka közbeni szünetekben a pihenésre, étkezésre méret és légköbméter alapján a munkavállalóknak. A szociális-helyiségek állapotát szeretnénk, ha európai szintűre változna, mert például a barakképületben lévő szociális-helységek állapota és körülményei az egészséget is veszélyeztetik.

11. A tapasztalt munkavállalók és újbelépők megtartása érdekében kérjük, hogy a következő javaslatainkat fogadják el.

a.) Lehetőség, javaslat: vagy a teljes Cafetéria összege, vagy az 50%-a beépülne az alapbérbe.

b.) Lehetőség a teljes Cafetéria beépítése.

Bérek és juttatások, az ösztönzés tekintetében kérjük, hogy 2019. január elsejétől visszamenőleg biztosítsa alapbéremelésként a Cafeteria 200.000 Ft/év (16.666 Ft/hó), az 50%-os részmunkaidősöknek 100 ezer Ft/év, a 75%-os részmunkaidősöknek 150ezer Ft/év.

c.) Béremelésként (munkavállalók megtartására) havi 15%-os béremelést javasoltunk.

12. Olyan kiszolgáló eszközök alkalmazása, használata, amely a jelenlegiektől eltérően, a munkavállalók testi épségét, egészséget megóvja, ilyenek például a rugózatlan személyszállító pados-kocsin történő utazás, a nyitott traktorok használata (egész évben, időjárástól függetlenül), vagy a kézzel mozgatott rendkívül súlyos utaslépcsők, kézzel pakolt repülőgépek és rendkívül súlyos bőröndök jelenlegi feltétel rendszerben történő rakodása.

13. Tájékoztattuk a munkáltatót a rakodásban dolgozók (alvállalkozónál) javasolt óradíj emelésének mértékéről.