Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy alaszkai bíró felfüggesztette Trump olajkitermelési engedélyét

Ez a cikk több mint 5 éves.

Egy alaszkai szövetségi bíró, Sharon Gleason felfüggesztette azt az elnöki engedélyt, ami szerint az Északi-Jeges-tenger térségében újból folytatni lehetne az olaj- és földgáz-kitermelést. A bíró értelmezésében a korábbi, Barack Obama által jegyzett tiltás továbbra is érvényben van.

Az indoklás szerint a két korábbi elnöki rendelet (2015-ből, illetve 2016-ból) érvényben maradt, mivel azok szövegezésük szerint „korlátlan időre” szólnak, így hatálytalanításukhoz az amerikai Kongresszus többsége hozzájárulására van szükség.

Az Obama-adminisztráció rendelete értelmében mintegy 15 ezer négyzetkilométert nyilvánítottak védetté, a tengeri emlősök, a mélytengeri korallok, értékes halpopulációk és cetek, valamint az alaszkai őslakosok lakhelyeinek megóvása érdekében.

Donald Trump amerikai elnök köztudottan szkeptikus az ember okozta klímaváltozással kapcsolatban, és ez a fosszilis energiahordozók kitermelésének fokozása is jól jelzi.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának (EPA) honlapján 2017. január 19-én még volt egy klímaváltozással kapcsolatos menüpont ami egy témával foglalkozó aloldalra vezetett, azonban azóta eltűnt – helyén egy sajnálkozó üzenet fogad, miszerint a keresett oldal nem létezik.

A Trump elnök hivatalba lépése előtti időpont a honlapról készült pillanatkép esetében beszédes, tekintve hogy az elnök sokáig tagadta, hogy létezne klímaváltozás. Azóta álláspontja finomodott – a globális klímaváltozás tényét elismeri, csupán azt kérdőjelezi meg, hogy az ember okozná.

Demokrata párti ellenzéki képviselők egy része azonban, Alexandra Ocasio-Cortez vezetésével nem adják viszont fel a klímaváltozás ellen folytatott küzdelmet.

Február elején mutatta be Alexandria Ocasio-Cortez New York-i demokrata képviselő és Ed Markey massachusetts-i demokrata szenátor azt az ambiciózus politikai tervet, amellyel egy évtized alatt karbonsemlegessé változtatnák az Amerikai Egyesült Államokat. A Green New Deal (Zöld Új Megállapodás) névre hallgató elképzelést a két politikus képviselőházi határozattervezetkéntterjesztették elő,

ez az egyik első átfogó dokumentum, amely a gazdasági, társadalmi és környezeti igazságosság szempontjait teszi meg a klímaváltozás elleni küzdelem sarokkövévé.

Forrás: Portfolio