Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kihagyta a kormánymédia a CEU-t a sikeres magyar egyetemek közül

Ez a cikk több mint 5 éves.

Kedden tette közzé 2019-es felsőoktatási rangsorait az oktatással foglalkozó brit Quacquarelli Symonds (QS), amelyből kiderül, hogy a magyarországi egyetemek közül a Közép-európai Egyetem (CEU) a világranglista 41. helyén végzett a politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok területén, és 44. helyezést a filozófia, valamint a szociálpolitika és közigazgatás szakirányokban.

Tehát három tudományterületen is a világ 50 legjobb egyetemei közé került a CEU, ezzel pedig hazánkban legjobb eredményt érte el.

Több más magyarországi egyetem is felkerült a ranglistára, még ha kevésbé előkelő helyen is. A Semmelweis Egyetem például a gyógyszerészeti képzés területén bekerült a top 200-ba, az élet- és orvostudományi képzési területen pedig a 308. helyen végzett. A 451. és 500. helyek közé még bekerült a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is.

Utóbbi három sikeréről az MTI és nyomában az Origo, illetve a Magyar Demokrata is beszámolt, a CEU helyezése valamilyen azonban kimaradt ebből a körből.

Mint ismeretes, az Orbán-kormány 2017 márciusa óta áll hadban az egyetemmel, amelynek ellehetetlenítésére külön törvényt is írt. A CEU a fideszes törvény plusz előírásainak is megpróbált megfelelni, de a kormány így sem volt hajlandó teljesíteni az utolsó maga által támasztott elvárást, hogy kétoldalú egyezményt írjon alá New York állammal, ahol a CEU amerikai diplomát nyújtó képzései regisztrálva vannak.

Az intézmény végül tavaly decemberben jelentette be, hogy a 2019 szeptemberében induló képzéseket már Bécsben indítja, de a megkezdett évfolyamok még nagyrészt Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Ezzel pedig Magyarország a legelismertebb felsőoktatási intézményét veszíti el, ezt a friss QS rangsor is alátámasztja.

A QS honlapján található rangsorokban azonban egyértelműen látszik, hogy a CEU képzései mellett helyszínként Magyarországot jelölik meg, így az semmiképp nem magyarázhatja az MTI hallgatását, hogy az intézmény már nem magyarországi egyetem.

Címlapkép: MTI / Kovács Tamás