Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mégsem számolt be ma Palkovics az MTA-ügyről a Költségvetési bizottságnak

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogy azt tegnap mi is megírtuk: ma számolt volna be Palkovics László innovációs miniszter és Lovász László MTA-elnök a parlament költségvetési bizottságának ülésén a kutatóintézetek költségvetésének, finanszírozási rendszerének átalakítására vonatkozó tervekről.

Csakhogy  erre mégsem került sor: a Mérce információi szerint tegnap délelőtt ugyanis a fideszes Dr. Szűcs Lajos, a Költségvetési bizottság alelnöke indítványt nyújtott be Varju Lászlónak (DK), a bizottság elnökének, amelyben a napirend módosítását kezdeményezte.

Egészen pontosan azt, hogy az 1. számú napirendi javaslatot (Tájékoztató a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézetei költségvetésének, finanszírozási rendszerének átalakítására vonatkozó tervekről) ne tűzze napirendre.

Szűcs indoklása a következőképp szólt:

„Meglátásom szerint, amíg folynak a tárgyalások az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) között az MTA kutatóintézeti hálózatának és annak finanszírozásának átalakításáról, addig nem aktuális bármilyen tájékoztató kezdeményezése. Az MTA számára biztosított források a 2019. évi központi költségvetésben rögzítve vannak, azok teljesüléséről és felhasználásáról majd a zárszámadási törvényjavaslat megtárgyalása során érdemes foglalkozni.”

Az alelnök ezen túl jelezte, hogy a bizottság kormánypárti többsége nem fogja támogatni az erre irányuló napirendet, és azt javasolta, hogy Varju a bizottság többi tagját is értesítse erről.

Jellemző egyébként az, hogy a kormánypárti többség a bizottságok munkáját hasonló módszerekkel torpedózza meg, jelen esetben azonban talán annyi pozitívum van a dologban, hogy az indoklás szerint a tárgyalások még folynak.

Ma 14 órakor egyébként az MTA Elnöksége is ülésezik, ők arról döntenek, hogy a kutatóintézetek részt vesznek-e a látszatpályázatokban.

Az MTA-ügyről írt korábbi cikkeink ide kattintva olvashatóak.

Címlapkép: MTI / Czeglédi Zsolt