Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egyelőre megúszták Kövér László büntetéseit az ellenzéki képviselők

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának keddi ülése, amelyen a túlóratörvény megszavazásának ülésnapján pulpitusfoglalással tiltakozó képviselők ügyét tárgyalták volna, érdemben végül el sem kezdődött; a napirendet nem fogadták el, miután az ellenzéki képviselők nyilvános ülésre tettek javaslatot.

Kedden délelőtt 10 órakor kezdődött a december 12-ei, a rabszolgatörvény-ellenes tüntetéssorozatot elindító, botrányba fulladó parlamenti ülésen obstruáló ellenzéki parlamenti képviselők ügyét tárgyaló mentelmi bizottsági ülés, ezen vették volna napirendre az ellenzéki politikusok fegyelmi ügyeit, akik szép számban meg is jelentek a az ülésteremben.

Mint arról korábban írtunk, Kövér László házelnök előterjesztésére összesen 38 képviselőt büntetnének meg egy-egy havi bérére. A DK-s Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Hajdu László, László Imre, Oláh Lajos, Vadai Ágnes, Varju László, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Molnár Gyula, Molnár Zsolt, Szabó Sándor, Tóbiás József, Tóth Bertalan, Varga László, a liberális Bősz Anett, a jobbikos Jakab Péter, a párbeszédes Burány Sándor, Kocsis-Cake Olivio, Szabó Tímea, Tordai Bence, és a független Mellár Tamás, Szabó Szabolcs, Székely Sándor és Szél Bernadett képviselőket egy olyan pont alapján büntetné a házelnök, amely azt szankcionálja, aki „az országgyűlés ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, arra hívott fel, vagy más kivezettetését akadályozta”.

Bár a bizottság tagjai hiánytalanul megjelentek, a mentelmi bizottság azon parlamenti testületek közé tartozik, amelyben nincs többsége a kormánypártoknak.

Az ülés kezdetén a napirendről való szavazás előtt Kocsis-Cake Olivio bizottsági alelnök, valamint Arató Gergely DK-s és Szabó Sándor MSZP-s bizottsági tagok is nyilvános ülésre tettek javaslatot, amit egyébként az ülésre érkező, fegyelmi ügyben érintett ellenzéki politikusok egységesen vállaltak is. Hargitai János fideszes elnök ezt azzal ütötte el, hogy a házszabály szerint nincs erre lehetőség, még akkor sem, ha ezt azok a képviselők kérik, akiknek a védelmében a házszabálynak ez a passzusa megszületett.

Ezután a bizottság tagjai az ellenzéki javaslatra szavazott a házszabály módosításáról, ezt azonban nem, szavazta meg a testület.

Ám ezt követően a napirendet sem sikerült elfogadnia a bizottságnak (a szavazásról készült felvételeken nem látszik egyértelműen, de később megerősítették a képviselők, hogy ez Dúró Dóra független bizottsági tag ellenszavazatán múlt), így még zárt ajtók mögött sem került sor a képviselők ügyének tárgyalására, az ülést feloszlatta az elnök.

Az ülésről élőben bejelentkező Tordai Bence párbeszédes képviselő – akit szintén megbüntetne Kövér – úgy fogalmazott a büntetéssel és a mai üléssel kapcsolatban: a fideszesek összemossák a fizikai erőszakot és a fizikai egy helyben állást, és még egy elsőéves joghallgatót is kivágnának a fogalmak ilyen mértékű összemosásáért.

„Kicsit aggódtunk, hogy az egyik ellenzéki képviselőtársunk nem eléggé ellenzéki, de úgy látszik, hogy Dúró Dóra megemberelte magát, úgyhogy a mentelmi bizottság nem tudta folytatni ezeket a koncepciós eljárásokat” – mondta Tordai az ülés után. A politikus szerint háborút ugyan nem, de csatát nyertek a mai napon az ellenzéki képviselők.

A büntetést azonban jó eséllyel így sem ússzak majd meg az obstruáló politikusok, hiszen a házszabály szerint a javaslat így is az Országgyűlés elé fog kerül, de mivel a bizottság nem tárgyalta az előterjesztést, vita nélkül szavaz majd a parlament.