Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Törvényt sért a szélsőjobbos Vadhajtások portál, vizsgálat indul

Ez a cikk több mint 5 éves.

A jószerével ismeretlen Kontra Hírügynökség próbált utánajárni, vajon szerepel-e a szélsőjobboldali, kormánypárti Vadhajtások heccportál a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nyilvántartásában.

Tekintve hogy hírportálként (a „legvadabb jobboldali portálként”) aposztrofálják magukat, eleget kellett volna tenniük regisztrációs kötelezettségüknek, mely minden Magyarországon működő online hírportállal szemben fennáll, és melyet indulásuk után hatvan napon belül meg kell tenniük a hatályos törvények szerint.

A portál arra vonatkozó kérdésére, hogy a Vadhajtások eleget tett-e kötelezettségének, az NMHH a következő választ adta:

„A portál nem szerepel a hatóság nyilvántartásában, azaz bejelentés annak közzétevőjétől nem érkezett.”

A hatóság továbbá azt is közölte a portállal, hogy eljárást indítanak a Vadhajtásokkal szemben:

„Levele nyomán az NMHH ellenőrzési eljárást indít az ügyben, melynek eredményéről szintén tájékoztatni fogjuk. (…) Ha a hatóság tudomására jut, hogy indult olyan internetes oldal, ami sajtóterméknek minősülhet, mérlegelési jogkörében ellenőrzést indíthat, melynek keretében adatszolgáltatást kérhet arra vonatkozóan a kiadótól – impresszum hiányában a domain név tulajdonosától –, hogy a jogszabályban foglalt feltételek együttesen teljesülnek-e az oldal esetében.”

Az NMHH nyilvános nyilvántartása mindenki számára kereshető, megtalálható benne például a Mérce is – tekintve hogy regisztrált internetes híroldal vagyunk – valamint más médiumok, a viszonylag egyszerű felület kilistázza az adott médium nevét, fajtáját, netes címét, kiadóját, valamint alapítóját.

A Vadhajtásokra rákeresve azonban a kereső nem talál semmit.

Magyarán a Bede Zsolt néhai fociultrához, ismert szélsőjobboldali, Fidesz-közeli megmondóemberhez köthető tavaly elindított portál nem tett eleget törvényi kötelezettségének. Az eljárás hírét maga a Vadhajtások is átvette, mindössze annyival kommentálta:

„Sok sikert!”

A portál – és az ex-fociultra Bede – legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a becsület napi náci dzsembori elleni „Tőke és fasizmus jegyesek” tüntetésen belekötöttek egymásba a Hallgatói Szakszervezet tagjaival, majd büszkén hirdették, hogy a rendezvény több résztvevőjét bántalmazták az éjszaka folyamán – bár azt nem tudjuk, konkrétan Bedéék voltak-e az elkövetők.

Mindenesetre két bajtársával el szerettek volna menni az eset után a HASZ egy nyitott sörözős beszélgetésére.

Azonban a helyszínen antifasiszták várták őket, így Bedéék néhány perc ordibálás után csúfosan megszégyenülve eloldalogtak.

Arról, hogy Bede és társai milyen bensőséges viszonyt ápolnak a Fidesz prominens támogatóival, például Bayer Zsolttal és a Pesti Srácok kormányzati heccportállal, már beszámoltunk a fent linkelt cikkekben itt a Mércén, ahogy azt is említettük – a 444 összeállítása nyomán – mennyire emlékeztet működése a putyinista médiára.

Mindazonáltal épp a kormánypárttal ápolt jó viszony miatt nem valószínű, hogy az NMHH komolyabb retorziókkal sújtaná Bedét és társait, vagy a Vadhajtásokat. Hisz ahogy arról a HVG is beszámolt, korábban például Bayert és az Echo tévét sem büntették, miközben más médiatermékek túlkapásait – például Sebestyén Balázs valóban kifogásolható stílusú rádiós műsorát – kifejezetten komoly bírságokkal tudnak megrendszabályozni.

Via Mérce / Kontra / 444 / HVG