Reagált Palkovics minisztériuma: ellenzéki hangulatkeltés az MTA körüli botrány

Ma délután körülbelül 1000-1500 tüntető gyűlt össze a Magyar Tudományos Akadémia épületénél, hogy az MTA egysége, autonómiája és a kutatóintézetek függetlensége mellett tüntessenek. A demonstráció második felében élőlánccal vették körbe az épületet, miközben odabent épp sorsdöntő elnökségi ülés zajlott arról, aláveti-e magát az MTA az akadémiai dolgozók által „Palkovics-tervként” aposztrofált határozatnak. (Még nem tudni, mi lett a döntés, de amint kiderül, megírjuk!)

Az MTA teljes átalakításáért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja a tüntetésre reagálva,

„Az akadémiai kutatóintézetek beadott szabadalmainak száma igen elenyésző volt az elmúlt években, miközben évente 17 milliárd forintos támogatást kapnak az államtól”

A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter üdvözli a nemrég a Professzorok Batthyány Köre által felvázolt alapítványi struktúra lehetőségét, ami a miniszter szerint olyan megoldást jelenthet, amelyben mind a kormány, mind az MTA köztestülete hatékony és független szakmai testületeknek adja át az irányítási jogokat.

A Professzorok Batthyány Köre a Palkovicshoz és Lovász Lászlóhoz, az MTA elnökéhez eljuttatott, alapítványi struktúrát javasló levelében azt írta,

„Véleményünk szerint kiváló kutatás nem képzelhető el alapfinanszírozás nélkül. A pusztán projekt alapú működés bizonytalanságot szül a kutatói körben és feleslegesen nehezíti a működtetést. A hosszabb (évtizedes) távlatban tervezhető életpályamodell nélkül a kutatói pálya vonzerejének vészes csökkenése várható.”

 A minisztérium szerint az új működési elvek lefektetéséről még ezen a héten konstruktív párbeszéd kezdődhet az MTA-val.

Az átalakítás elméletileg semmilyen módon nem érinti az MTA köztestületét, annak működését és finanszírozását, az MTA zavartalan működéséhez szükséges pénzügyi fedezet pedig biztosított.

Persze azért az ellenzéket is sikerült belekeverni az MTA körüli botrányba:

„Sajnálattal látjuk, hogy az MTA ügye az európai parlamenti választási kampány terébe került, és sok szereplőnek a szakmai párbeszéd helyett a hangulatkeltés fontosabb”

– fogalmaz az ITM közleménye.

Mint írják, különösen hiteltelen, hogy

„az éppen kampányoló ellenzéki pártok is beszálltak az MTA körüli hangulatkeltésbe, miközben az MTA-t egyedül a Gyurcsány-kormány akarta beszántani.”

A közlemény felidézi, hogy Kóka János akkori gazdasági miniszter 2006-ban azt mondta, „az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni”.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás
Olvass tovább!