„[N]e figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”

– Orbán Viktor nem véletlenül szereti ezt hangoztatni.

Mert például az tény, hogy a nagy sorosozás-migránsozás közepette valóban átvezette az országot 2010 óta egy nyílt demokráciából az illiberalizmus köntösébe bújtatva valamiféle torz államformába, és bár a folyamat még tart, nem nehéz megjósolni az irányból, hogy merre.

De persze a miniszterelnök azért a szavak embere is, pontosan érzékeli, hogy szépen csengő bülbül szóval kell körítenie ezt az átmenetet, és remekül adja el (honi és külföldi) híveinek is azt a mesét, amivel legitimálni tudja cselekedeteit.

Épp ezért talán nem érdektelen visszatekinteni, ha csak motívumok szintjén is arra a 21 évre, amióta Orbán évértékelőt tart. És nem csak azért, mert eme évértékelők jelmondatai a mából visszatekintve kifejezetten megmosolyogtatóak, de azért is, mert ha egy kicsit megnézzük azt, amit Orbán mond, és összevetjük azzal, amit tesz, talán az idei évértékelőt is más szemmel tudjuk majd nézni.

1999-ben Orbán Viktor máig tartó hagyományt honosított meg évértékelő beszédével. A kormányra kerülés utáni évben  mára már meglepő módon a miniszterelnök egészen konkrét dolgokról beszélt, az oktatásra fordított pluszforrásoktól a kábítószerhelyzeten át a tömeges munkanélküliség felszámolása érdekében indítandó új közmunkaprogramig. És persze már ekkor is felsejlett a demográfiai topik: Orbán már 1999-ben is nagyon aggódott a családokért.

De visszatekintve talán ez a legizgalmasabb része a beszédnek:

„Magyarország ma szabad ország. Sorsa a mi kezünkben van. Mi választjuk azokat, akik törvényeinket alkotják. S bizony mi vagyunk azok, akik arra hivatottak, hogy betartsák e törvényeket. Így hát, amikor adócsalásról, korrupcióról, törvénytelenségről beszélünk, nem hivatkozhatunk többé a körülmények hatalmára. Pedig önök is tudják: gyakran éppen ezt tesszük… Tisztességes és becsületes országban akarunk élni. Olyan országban, ahol mindenki szemében erény, ha betartjuk a törvényeket, erény, ha tisztességesen adózunk, és erény, ha világos különbséget teszünk jó és rossz között. Olyan országban akarunk mindnyájan élni, amelyet az adófizető polgár a sajátjának érez.”

A 2000-es beszéd hozta el Orbán máig talán legtöbbet emlegetett szlogenjét: itt hangzott el ugyanis a „három szoba, három gyerek, négy kerék”. A polgári jólét országa vázolódott itt fel, a miniszterelnök ugyanis a rendszerváltást az 1999-es évvel lezártnak tekintette, ezen kívül azonban nem nagyon volt mondanivalója.

2001-ben sem történt túl nagy izgalom, hacsak annak nem vesszük, hogy az előző év Orbán szerint a rendszerváltás óta eltelt időszak legsikeresebb esztendeje volt – ami, ha figyelembe vesszük, hogy egy évvel korábban arról beszélt, hogy a rendszerváltás 1999-ben zárult le végleg, igazán nem nagy etvasz. Vízióból persze ekkor sem volt hiány, a miniszterelnök úgy fogalmazott: „szeretnénk hétköznapjainkat az örökléthez igazítani”.

2002-ben viszont már kampányüzemmódba kapcsolt Orbán is, 2001-et az „áttörés évének” nevezte, ígért többek közt négy új Duna-hidat, teljes foglalkoztatottságot és az átlagkeresetek megduplázását, és persze rendületlenül sorolta az elmúlt négy év eredményeit. Mondjuk, az talán beszédes, hogy ez volt az egyik legrövidebb évértékelője, kevesebb, mint 3000 szóból állt.

És ahogy azt már jól tudjuk: egy évvel később Orbán megtartotta első évértékelőjét ellenzékből. Miről esett szó? A „háborúról és a békéről, az európai uniós csatlakozásról, az őszinteségről és az egyenes beszédről, a nyelvről és a szabadságról, majd ha önök még bírják, akkor néhány szóban hazánk közállapotairól, és a polgári politika előtt álló feladatokról. Nincs ok pánikra, rövidebb lesz, mint amilyennek tűnik” – mondta Orbán, és mai szemmel talán az a legérdekesebb része a 2003-as beszédnek (bár volt minden a Bokros-csomag ekézésétől az izraeli titkosszolgálat tevékenységének kritizálásáig, és az iraki háború miatt is rárontott a kormányra), ahogyan az ellenzék vezéreként Orbán az Európai Unió mellett foglalt állást, méghozzá emígy:

„a sok ellenérv mellett a belépés mellett szóló érvek többet nyomnak a latba”.

És bár sokan várták, hogy Orbán felvázolja egy új jobboldal megszervezésének forgatókönyvét, ilyesmiről nem esett szó, de azért híveinek jelezte, hogy dolgozik rajta.

2004-ben még akár gondolhattuk is volna, hogy akkor eljött ennek is az ideje, mivel „Rendezni végre közös dolgainkat” mottóval hirdette meg éveleji értékelőjét Orbán, ám aki a jobboldal megújulásába vetette hitét, annak e beszéd nem sok megnyugvást hozott. Az ellenzékből beszélő volt miniszterelnök ugyanis ebben az évben azon túl, hogy hosszasan kárhoztatta a Medgyessy-kormányt, inkább a baloldali szavazókat igyekezett megnyugtatni, és a szélsőjobbhoz is intézett néhány gondolatot, viszont az akkoriban létrehozott polgári körökről egyetlen szót sem szólt.

Azért szállóigéből erre az évre is jutott:

”2003 a magyar családoknak az összezsugorodás, hovatovább az összetöpörödés éve lett” – mondta.

És amit érdemes még kiemelni: egy tanulmány megállapította, hogy Orbán retorikájában 2004-ben állt be látványos változás. Beszédeinek elemzéséből ugyanis kiderült, hogy ettől az évtől Fidesz első emberének nyilvános megszólalásaiban elkezdett központi szerepet kapni a rémisztgetés, ugyanis látványosan megszaporodtak a szorongásra, félelemre és veszteség-érzetre utaló szavak és kijelentések (és hol voltunk még a 2010-es évektől!)

2005 is az összetöpörödés jegyében telt, már amennyiben Orbán Viktor évértékelőjének gerincét az adta, hogy az előző évet a „ráfizetés évének” nevezte. Magyarország „elvesztette a hitét és önbecsülését az elmúlt három évben”, mondta ellenzékből Orbán, és előrevetítette a rezsicsökkentést, amikor a drága távfűtést kárhoztatta. És nem csak azt: baja volt a magas államadóssággal, a kórházak privatizálási szándékával, a magas gyógyszerárakkal és a családi adórendszer hiányával is. Amit még érdemes ebből az évből kiemelni: ekkor kezdett bele Orbán az országjárásba igazán, az évértékelő előtt négy vidéki városban és Budapesten is tartott országértékelő beszélgetést, ahol arra kérte híveit, segítsenek neki abban, hogy kitalálja, milyen témákról beszéljen majd az évértékelőn.

2006-ból nem sok mindent érdemes kiemelni: a puritánságáról ismert Orbán Viktor ebben a választási évben a „luxuskormány” szitokszóval ostorozta az MSZP-SZDSZ koalíciót, mert szerinte az „csak a saját körének teremt kiváltságokat”.

2007-ben viszont újra sikerült nagyot dobnia Orbánnak az „Egy az ország, egy a zászló” szlogennel, ami – az események tükrében nem meglepő módon – az őszödi beszéd köré épült. Azért meghirdette az új többséget is, és már felvillantotta a jövő politikáját, amikor arról beszélt, „hogy visszajuthassunk oda, ahol 2002-ben voltunk, átlagosan jó kormányzás mellett 16 év szükséges. Kiemelkedően sikeres kormányzás esetén pedig 12 év kell.”

„A jövő igennel kezdődik”

– hirdette a 2008-as évértékelő, és talán sosem volt még annyira igaza Orbánnak, mint akkor. Ezév márciusában tartották a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló népszavazást, az évértékelő is ennek jegyében telt, a többit pedig ismerjük: a referendumon elbukó kormánykoalícióból kilépő SZDSZ végleg megindult a felszámolódás útján, az MSZP-re pedig még várt egy gazdasági összeomlás.

Egy mondatot érdemes kiemelni ebből az évértékelőből is, csak hogy 11 év után rácsodálkozhassunk:

„A szabadság mindig többre képes, mint a diktatúra” – jelentette ki Orbán Viktor, akinek láthatóan akkoriban még nem volt baja a népszavazásokkal.

Mivel új többséget már két évvel korábban hirdetett, 2009-re Orbán már új irányban gondolkodott. Nem csoda, hiszen ebben az évben az európai parlamenti választásra gyúrtak a pártok. A Fidesz-vezér leginkább azzal nyugtatta híveit, hogy esze ágában sincs feladni a küzdelmet, mivel sem ő, sem pártja nem végezte még el a 20 évvel ezelőtt megkezdett munkát. És hogy mi ez a munka?

A polgári Magyarország felépítése.

2010-ben az évértékelő idején már nem az volt a kérdés, hogy kormányra kerül-e a Fidesz (meg a KDNP), hanem az, hogy mennyire.

Innen nézve is érthető az a könnyedség, amivel a hosszú ellenzéki időt kibekkelő Orbán látványosan lubickolt beszédének fordulataiban. Ígért 10 év alatt egymillió új munkahelyet, erősebb közbiztonságot, és persze elszámoltatást. A szocialisták elszámoltatásának szemléletes magyarázata a felkészülő miniszterelnök szerint egy viccel írható körül a legjobban. Méghozzá ezzel a viccel:

„Pistike jut az eszembe, aki megkérdezi a tanárnőt: tanárnő, miért kell nekem dolgozatot írni? Azért, mert ha pofára osztályozok, nagyon rosszul jársz.”

2011-ben, immár újra miniszterelnöki pozícióból Orbán Viktor ötéves tervet hirdetett. Így nézett ki:

• 2010 az összefogás éve volt,
• 2011 a megújulás,
• 2012 az elrugaszkodás,
• 2013 az emelkedés,
• 2014 pedig a gyarapodás éve lesz.

Emellett beszélt az új alaptörvényről is, amelynek a magyar szellem megnyilatkozásának kell lennie, és ami szilárd, végleges alapot teremt. Mentségére legyen szólva, hogy itt még nem volt szó gránitszilárdságról, igaz, nem is sejthettük, hogy a 2012. január elsején hatályba lépő új alaptörvényt – csak napjainkig- hétszer módosítják majd.

2012 is hozott egy fordulatot:

„Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol: nagy célokra inspirál, és megakadályozza, hogy elérjük azokat” – vezette fel Orbán ezen az évértékelőjén azt az EU-ellenes retorikát, ami napjainkig tartva egyre csak fokozódik. A beszéd nagyja azonban a szocialista kormányok bűneinek sorolásával telt, az adósságcsapdától a munka becsületének elvesztésén át a tartalékok hiányáig. A miniszterelnök sokat beszélt a középosztályról, amelynek megtámogatására beígérte a devizahitelezés következményeinek orvoslását, az adórendszer átalakítását, a közmunkaprogram megerősítését, a szakképzési rendszer megújítását és a felsőoktatás átszervezését, és már előrevetítette az év végén bejelentett rezsicsökkentést is.

2013-ban pedig már volt is mire büszkének lenni, az évértékelő címe is az volt: „Magyarország jobban teljesít”. Ennek örömére Orbán Viktor is azzal büszkélkedett, hogy „a kisbabáknak kedvük támadt megszületni”, és egy egészen különleges képpel is megörvendeztette konteó-hívőket, amikor kifejtette:

„még mindig vannak olyanok, akik vörös alsóneműjüket narancssárgára cserélték, és úgy viselik gondosan, hogy az kilátszódjon a nadrág alól.”

De nem csak alsókról értekezett, hiszen méltatta a az előző év intézkedéseit is, és legfőképp arról beszélt, hogyan válunk majd világnemzetté:

„Olyan országot építünk, ahol az emberek nem külföldiek hasznáért dolgoznak. Olyan országot, ahol nem bankárok és külföldi bürokraták mondják meg, hogyan éljünk, milyen alkotmányunk legyen, mikor emelhetünk béreket vagy nyugdíjakat. Olyan országot, ahol senki nem kényszerítheti rá mások érdekeit a magyar emberekre”

A bankárok és külföldi bürokraták itt még elég homályos megfogalmazásnak tűntek persze, utólag már szinte meg se hallja őket az ember a sorosozástól meg a brüsszelezéstől, de akkoriban még újszerűnek hatott ez a fajta beszéd, az akkor még arctalan ellenséggel szembeni felvérteződés szükségességének felvetése.

2014-ben erről nem is igazán esett sok szó, hiszen a választás évében Orbán legfőbb üzenete ez volt:

„Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap indulunk!”

Ez az évértékelő leginkább a sztorizás jegyében telt, az IMF hazaküldésétől, a bankok és a multik megadóztatásán át az árvíz elleni küzdelemig sok mindenre volt büszke a miniszterelnök.

2015-ben tartotta először évértékelő beszédét a (kissé hektikusan felújított) Várkert Bazárban. Ahogy azt már megszokhattuk, humorból nem volt hiány:

„Ha nem leszünk észnél, még azok fognak bennünket korrupcióval vádolni, akik szétlopták az országot” – mondta például Orbán, aki szerint 2010-ben beköszöntött a nemzeti politika korszaka. Elsősorban azzal riogatott, hogy ha nem dolgoznak elég keményen, még visszatérhetnek a szocialisták, a legfőbb elérendő célként pedig a „keményen dolgozó kisemberek” segítését jelölte meg.

A 2015-ös beszéd kicsit laposra sikerült, de aztán jött 2016! Bár voltak az évértékelőben olyan izgalmasnak tűnő állítások is, mint például „a magyar reformok működnek”, de 2016-ot már egyértelműen Brüsszel és a migránsozás uralta. Orbán új veszélyt hirdetett, melynek neve népvándorlás, és itt hangzott el először, hogy „Brüsszelt meg kell állítani”, hiszen

„[M]i nem fogunk bűnözést, antiszemitizmust és homofóbiát importálni, itt nem lesznek törvényen kívüli bevándorlónegyedek, nem fognak bandák vadászni a feleségeinkre és lányainkra, még a kísérleteket is megakadályozzuk és megtoroljuk.”

A harcos hangvételű beszédhez képest 2017 a „Most kell szerénynek lenni, mert most van mire!” jegyében telt, legalábbis akkor, ha arra figyeltünk, amit Orbán mondott, és nem arra, amit csinált. De azért azt érdemes jelezni, hogy míg 1999-ben és 2000-ben az Európa, Brüsszel és Unió szavak még kizárólag pozitív vagy semleges szövegkörnyezetben jelentek meg, hosszú ideig pedig legfeljebb említés szintjén foglalkozott a miniszterelnök (vagy éppen ellenzéki politikus) Orbán ezzel a kérdéssel, 2012-től egyre sűrűsödtek a negatív állítások a témakörben, a forduló pedig 2017-lett, ahol már egyértelműen több alkalommal jelent meg Brüsszel és az EU negatív kontextusban a beszédekben.

A gazdasági eredményekről szólva viszont kifejezetten szerényen szólt a miniszterelnök:

„Feketebárányok voltunk, mára sikertörténet lettünk”

– szólt a puritán ítélet, de őszintén szólva az elmúlt évek tendenciáihoz igazodva Orbán ebben az évben az évértékelőn már csak igen kevés konkrétummal és jóval több ideológiai-filozófiai eszmefuttatással örvendeztette meg hallgatóit, egyben az is kiderült, hogy a miniszterelnök szerint immár a nemzetközi színtéren is befolyásoló tényezővé vált Magyarország sajátos útját példaként állítja más nemzetek elé.

2018-ban pedig mindenből egy kicsit több lett: Soros Györgyből, Brüsszelből, migrációból. Méretét tekintve ez is a rövidebb beszédek sorába illeszkedett, de annyiban bizonyosan meglepő volt, hogy az áprilisi országgyűlési választások előtt már szó sem volt benne olyan ígéretcunamiról, amely legalább jelzés szinten érzékeltette volna a választópolgárokkal, hogy az ország irányításába az ő jólétük is beletartozna. A külső ellenséggel szembeni harc tette ki a beszéd ívét, és másra már nem is igen maradt benne hely.

És mindezt Orbán már nem is titkoltan inkább globális vezérlőelvként vezette fel, hiszen hiába volt választási év a tavalyi, azt ő maga is kimondta, hogy nem tekinti ellenfelének az ellenzéket:

„Őrizzük meg a higgadtságunkat, és beszéljünk itt is egyenesen. Ma Magyarországon politikai ellenfeleink reménytelen helyzetben vannak. Nem értették meg az idők szavát.”

Ha valakiről, akkor Orbán Viktorról biztosan nem mondhatjuk el, hogy nem érti az idők szavát. A miniszterelnök ugyanis, ha csak beszédei ívét nézzük, legtöbbször pontosan tudja, hogy mit kell mondania, hogy a saját térfelén egyeduralkodó maradhasson. És bár persze tudjuk, hogy a mondásaival párhuzamosan olyan cselekedetek sora jár (a sajtó bedarálásától az igazságszolgáltatás rabigába hajtásán át az érdekvédelem elértéktelenítéséig, és így tovább), amelyek mind azt szolgálják, hogy csak azt hallhassuk, amit mond, de egyre kevesebbet tudjunk arról, amit csinál.

Lássuk akkor, miről beszél nekünk idén Orbán – aztán majd az is kiderül, mennyire lesz összhangban azzal, amit tesz.