Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Népszava: 200 dolgozót bocsáthat el a Metro áruház, ha nem engednek a bérköveteléseikből

Ez a cikk több mint 5 éves.

Eredménytelenül zárultak a héten a bértárgyalások a Metro Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között, a szakszervezet ugyanis nem fogadta el a munkáltató ajánlatát.

A Világgazdaság úgy tudja, az áruházi munkakörökben a kezdő bérszintet a tavalyi – garantált bérminimumnak megfelelő – bruttó 180,5 ezer forintról előbb 195, majd 200 ezer forintra volt hajlandó emelni a Metro, a szakszervezet viszont a bruttó 210 ezres szint elérését tűzte ki célul. Emellett 13. és 14. havi fizetést is ad a cég, Karsai Zoltán, a KASZ elnöke szerint azonban ez 8-10 éve még versenyelőnyt jelentett a Metrónak, de ez az előny azóta elveszett, ma már inkább kompenzációként lehet rá tekinteni.

A Metro-dolgozók követelése a legalább 210 ezer forintos alapbér, mert a meglévő 13., 14. havi fizetéssel és a különböző pótlékokkal már elérhető a havi bruttó 240 ezer forintos átlag alapbér, ami már versenyképes lenne a konkurens kereskedelmi láncok béreivel. A munkáltatói oldal azonban azt közölte a szakszervezettel, hogy jelenleg nem tudnak kompromisszumos javaslattal előállni, így azt sem tudni, mikor folytatódhat a bértárgyalás.

A Népszava információi szerint viszont a cég komoly nyomásgyakorlással állt elő:

a körülbelül 2500 embert foglalkoztató Metro akár 200 dolgozót is elbocsáthat, ha nem hajlandóak engedni bérköveteléseikből.

A lap szerint az áruház ezt még csak a dolgozók felé kommunikálta, a szakszervezetet nem értesítette hivatalosan ilyesmiről.

A szakszervezet most konkrét, írásban megfogalmazott érveket kér a munkavállaóktól, ugyanis Karsai szerint arra már kénytelenek reagálni a tárgyalóasztal másik oldalán is, ha azt írják a munkatársak, hogy a versenytársnál dolgozó kolléga hasonló munkakörben és a cégnél eltöltött idővel jóval többet visz haza.

A KASZ jelenleg felméri a dolgozók sztrájkhajlandóságát, ennek ismeretében döntenek majd a folytatásról.

Karsai szerint a győri Audi-sztrájk sikere biztosan ott van az elégedetlen dolgozók fejében, de a sztrájk csak az utolsó fegyver, ami akkor jöhet csak szóba, ha már minden mást megpróbáltak.

Van, ahol már elérkezett ez a pont: a miskolci SEG Automotive gyárban tegnap ugyanis többszáz fős figyelmeztető sztrájkot tartottak a dolgozók az Életre Tervezett Munkavállalók Szakszervezete (ÉTMOSZ) segítségével.

Címlapkép: Pixabay.com