Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ellenzéki pártok közösen lépnek fel a közigazgatási bírósági törvény ellen

Ez a cikk több mint 5 éves.

Alkotmánybírósági normakontrollt kér az ellenzék a decemberben az országgyűlésben elfogadott közigazgatási bírósági törvény ügyében. A hat, nagyobb ellenzéki párt – MSZP, DK, Jobbik, Párbeszéd LMP, Momentum képviselői  és két független képviselő, Szél Bernadett és Hadházy Ákos – által jegyzett közlemény szerint azt kérik az Alkotmánybíróságtól:

„… állapítsa meg, hogy a közigazgatási bíróságokról, valamint annak hatálybalépéséről és átmeneti szabályairól szóló törvények egyes rendelkezései ellentétesek az Alaptörvénnyel és ezért azokat visszamenőlegesen semmisítse meg.”

Sérelmezik azt is, hogy nem történt széleskörű szakmai egyeztetés az elfogadás előtt, és úgy látják, hogy a törvény sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, a bíróságok pártatlansága sem biztosított, mert a bírák kinevezése az igazságügyminiszter kizárólagos jogköre. Ezt szerintük tovább fokozza, hogy a pénzügyi költségvetés alakításával is nyomást tudnak gyakorolni ezekre a bíróságokra.

„Mindezen felül a miniszter írhat ki pályázatokat, hallgathat meg jelentkezőket, dönthet vezetői, bírói és egyéb tisztségek betöltéséről, nevezhet ki hivatalvezetőt, dönthet áthelyezésekről, beosztásokról, címek adományozásáról, a szervezeti és működési szabályzatról, valamint a létszámkeretről.”

– fogalmaznak.

A bírói függetlenséggel kapcsolatos aggodalmaik mellett kifejtik, hogy a szavazás szerintük technikai értelemben is alkotmányos kérdéseket vet fel, hiszen azon a napon történt, mikor a rabszolgatörvénnyel egy csokorban rengeteg törvényt elfogadott az Országgyűlés, azonban az ellenzéki képviselők akciójának köszönhetően az ülésvezető nem tudott felmenni a pulpitusra, így a patkóból irányított, ez pedig nem számít szabályos ülésvezetésnek.

Ezenfelül a jegyzők sem tudtak neki segíteni, továbbá Tordai Bence Párbeszédes képviselő élő videóján látszik, hogy a képviselői kártyákkal is probléma volt, lehetett voksolni úgyis, ha a kártyájukat nem dugták be a szavazógépbe, így elméletileg bárki bárkinek odamehetett a helyére és gombot nyomhatott.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd