Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Demonstrálnak a Világgazdasági Fórum helyszínénél

Ez a cikk több mint 5 éves.

A jungewelt.de írta meg, hogy csütörtökön a nagy hidegben több százan tüntettek a Davosban, ahol a Világgazdasági Fórumot tartják –

a több száz tiltakozó a kapitalizmus, a fasizmus és a nacionalizmus ellen lépett fel,

a svájci fiatal szocialisták hívására. A brazil demokráciamozgalom több csoportja is részt vett.

Több beszédben is kritizálták a szélsőjobboldali brazil vezetőnek, Jair Messias Bolsonaronak a meghívását az üzleti elittel való találkozóra. Arról a nemrégiben hatalomra került politikai vezetőről van szó, aki támogatja a katonai diktatúrát, szegényellenes politikát folytat és politikusnőket nevez ribancnak, és akinek beiktatásán részt vett Orbán Viktor is és szélsőjobboldali baráti köre, élükön a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Benjámin Netanjáhú, Izrael elnöke. Bolsonaro egyébként nagyon közkedvelt a Wall Street köreiben, ugyanis piac- és külföldi befektetőbarát politikát folytat.

A tüntetők kiálltak az őslakosok jogai mellett, felszólaltak az egykori elnök, a 2018 óta politikai fogoly munkáspárti Lula da Silva szabadulásáért is, és megemlékeztek Marielle Franco-ról is, akit márciusban Rioban gyilkoltak meg állítólag egy olyan bűnszervezet nevében, amelyik kapcsolatban állt a Bolsonaro-klánnal.

A Világgazdasági Fórum egy informális találkozó, ahol a világ meghatározó üzleti és politikai vezetői gyűlnek össze, a viták során általában kirajzolódik, hogy ezek a szereplők milyen együttműködések, döntések, konfliktusok által tudják fenntartani a számukra kedvező gazdasági rendet.

Bár David Attenborough felhívta a figyelmet a klímaváltozás veszélyére (amiben Bolsonaro egyébként nem hisz) az ENSZ klímacsúcsán, az elit, a vezetők felelősségét hangsúlyozva, illetve leszögezte, hogy a katasztrófa elkerülésének kulcsa a termelési struktúrák megváltoztatása, úgy tűnik, süket fülekre talált: a Világgazdasági Fórum helyszínére, a svájci luxusüdülőhelyre, Davosba kiemelkedően magas arányban érkeznek a résztvevők magángépekkel, és általánosan is nőtt a magángéppel való utazások aránya az elit köreiben, amelyekkel hatalmas környezeti károkat okoznak.

via Junge Welt / Guardian