Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pécsen hétközben minden nap folytatják a tiltakozást a rabszolgatörvény ellen

Ez a cikk több mint 5 éves.

Pécsen újabb útzárral tiltakoztak ma hajnali 5 órától délelőtt 10-ig, ráadásul egyszerre a város két végén. A mai, egyelőre figyelmeztető jellegű tiltakozást a Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége szervezte.

Szombaton Pécsen is tüntettek a rab szolgatörvény ellen, erről készült tudósításunkat itt lehet olvasni.

A Mérce élő közvetítésében látszik, hogy sokan dudáltak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a demonstrálókkal, pedig a városban amúgy eléggé kritikus kérdés a közlekedés, így a munkába tartókat meglehetősen érzékenyen érintette az útlezárás.

Sok volt a fiatal a tiltakozáson, körülbelül 35-35 autóval tartott a félpályás útzár 5 órán keresztül. A tervek szerint Pécsen minden nap lesz hasonló tiltakozás, a szervezők várják a további tüntetőket.

A következő napok menetrendjéről itt lehet tájékozódni.

„Ha valaki csak egy fél órát tud ránk szánni, annak is nagyon örülünk” – mondta az egyik szervező, aki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét képviselte, maga is pedagógus, és fontosnak tartja, hogy a kifizetetlen túlórák ellen tiltakozzon.

Pécsen a félpályás útlezárás január 21-25-e kötött reggel 5 óra és délelőtt 10 óra között tart majd, január 27-31-e között viszont már egész napos útzárak jönnek.

A megmozdulásról a Mérce élőben közvetített, ezt itt lehet visszanézni: