Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Állami Számvevőszék szóvivője a Momentum mikrofonja előtt magyarázkodott az állami támogatások megvonása miatt

Sajtótájékoztatón reagált az Állami Számvevőszék által szankcionált két ellenzéki párt az eljárásra ma. A Momentum igyekezett részletesen reagálni az állami hivatal vádjaira. Hajnal Miklós, a párt szóvivője azonban nemcsak a sajtó kérdéseire kellett, hogy végül megfeleljen, de a hirtelen megjelenő Horváth Bálint, ÁSZ szóvivő is szabályosan vizsgáztatni kezdte, és egy elektronikus jogtárat tartalmazó pendrive-ot is átnyújtott neki.

Hajnal közölte, a párt „bizonyítani tudja tisztaságát”, ennek bizonyítékául pedig egy a tételes elszámolásról szóló tértivevényt is bemutatott arról, hogy november 9-én az ÁSZ átvette a dokumentumokat.

Hajnal szerint mindennek ellenére függesztették fel állami támogatásukat, ezt pedig szándékosan tették. Elmondta, ő személy szerint „büszke” az esetre, hiszen szerinte Orbán azt támadja, aki veszélyes a hatalmára.

„Most már tudjuk, hogy félnek tőlünk!”

– tette hozzá.

Azt is mondta, a Momentum már a Nolimpia kampányt is állami pénz nélkül vezényelte le, inkább a közösségi adományok rendszerében hisznek, mint a 22 milliós állami támogatásukban. Azt is elmondta, hogy az elmúlt napokban ilyen módon már több, mint 3 millió forintot gyűjtöttek össze.

Sajtókérdésre válaszolva Hajnal közölte, június 10-én választották meg új elnökségüket, ezek után tettek közzé közleményt a Magyar Közlönyben az elszámolásukról, ez tehát „technikai okokból” csúszott kicsit. Kiemelte azonban, hogy ugyanezért például a Jobbikot sem büntették. A Magyar Közlöny szerkesztősége szerinte az elektronikus kapcsolatfelvétel után azonban papíralapú elszámolást is bekért.

A Mérce kérdésére azt is elmondta, még nem pontosan tudják, milyen hivatalos fórumon reagálnak majd az ÁSZ velük kapcsolatban hozott döntésére, de szerinte a „rendszerváltás óta egyedülálló” amit a Számvevőszék velük csinált.

Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője ezek után hirtelen odalépett a Momentum mikrofonjaihoz, és közölte, az ÁSZ „nem folytat politikai támadást” senki ellen, ezek után pedig átadott Hajnal Miklósnak egy pendrive-ot, amelyen amelyen a vonatkozó jogszabályok gyűjteményét találja.

Szerinte a pártok egy része egyszerűen „nincs tisztában” a kampányelszámolások menetével. „Nagyon fontos, hogy a közpénzt a pártok maradéktalanul elszámolva, szabályszerűen használja fel.” tette hozzá.

Azt is kiemelte az állami ellenőrző szerv, hogy 9 pártot kezdtek el ellenőrizni a nyáron, ebből 7-nél mindent rendben találtak, majd ismét elmondta az ÁSZ álláspontját, amely szerint a Momentum Rózsa utcai címén „elérhetetlen” volt. Ugyanezt kifogásolta a Számvevőszék a Párbeszédnél is.

Az ÁSZ-szóvivő azt is hozzátette, a két párt ügyével kapcsolatban nemcsak a forrásokat függesztették fel, hanem az ügyészséghez fordultak, „bűncselekmény alapos gyanújával” és szerinte a két pártnak most bizonyítania kell, törvényesen használták-e fel a forrásokat.

Horváth azt is elárulta, úgy véli, az ÁSZ eljárása teljesen arányos, és egy 3 perces videót is kiadtak arról, szerintük mi a probléma a Momentum és a Párbeszéd elszámolásával.

Azt is közölte, szerinte bármikor benyújthatják a szabályos elszámolásokat a pártok, és ha ez megtörténik, akár elektronikusan is, az ÁSZ azonnal folytatja a támogatások folyósítását.

Hajnal Miklós röviden reagált is a szóvivő szavaira. Elmondta, komikusnak tartja, hogy egy hivatal elmegy egy párt sajtótájékoztatójára cáfolni. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Momentum betartja a törvényeket, de azzal, hogy van egy levél amit tudtak átvenni, és ezért nem is jutott el hozzájuk, de ismerniük kéne, nem is tud a párt mit kezdeni.

Hangsúlyozta, Domokos László – az intézmény vezetője – október 10-én írt arról nekik levelet, hogy az ÁSZ akkor megkezdi az ellenőrzést, ők viszont tértivevénnyel is tudják igazolni, hogy válaszukat átvették, az ÁSZ viszont szerinte valós vizsgálatot nem folytatott és nem is kommunikált velük, így az eljárás egészen abszurd. 

Ezek után rövid szóváltásra is sor került Horváth és Hajnal között: míg előbbi váltig azt erősítette, hogy a Momentum a tavalyi év nagy részében elérhetetlen volt, addig Hajnal Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor viszont már elérhetőek voltak, a Számvevőszék semmiféle adatot nem kért be tőlük.

Párbeszéd: Ellehetetlenítés történik

Csütörtök délben sajtótájékoztatót tartott a Párbeszéd Magyarországért és a is, miután kiderült, hogy az Állami Számvevőszék mégis kezdeményezi a párt állami támogatásának megvonását.

A Párbeszéd cáfolta az ÁSZ és a Fidesz-propaganda állításait, miszerint külföldi támogatást fogadtak volna el, vagy hogy nem léteznének valós számlák és teljesítések. Kocsis-Cake Olivio és Béres András szerint azért is visszásak ezek az állítások, mert annak ellenére, hogy a párt az intézmény részére bocsátotta az összes releváns dokumentumot, a számvevőszék valójában át sem vette, meg sem vizsgálta azokat, így el sem kezdte a valódi ellenőrzést.

A sajtótájékoztatót tartók szóvá tették, hogy a sajtó épp jelenlévő munkatársaival ellentétben a közpénzből kitömött intézmény munkatársai fél év alatt sem tudtak a párt irodájába találni, hogy a dokumentumokat átvegyék. A Párbeszéd azonban továbbra is nyitott a vizsgálatra, össze is gyűjtötték és kamerák előtt prezentálták a szükséges papírokat, pogácsát és vizet is készítettek ki az azokat begyűjteni szándékozóknak, ám mivel a sajtótájékoztató idejére sem élt ezzel a lehetőséggel az ÁSZ, ezért végül ezeket a sajtó munkatársainak kínálták fel.

A párt aggályosnak nyilvánította, hogy egy közintézményt egy volt fideszes pártpolitikus – Domokos László – vezethet úgy, hogy ellenzéki pártok állami támogatását valós indoklás nélkül felfüggesztheti, majd elmagyarázta, hogy mivel ezekre a pénzekre igencsak rászorulnak a pártok, ezért most

tulajdonképpen az ellehetetlenítésük történik.

Mivel a most megvont támogatásokat kampányolásra szerették volna felhasználni, ezért ezek hiányában kérték a szimpatizánsaikat, hogy segítsék őket a közelgő EP-választásokon.

Olvass tovább!