Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Londonban is sárga mellényben tüntettek ezrek a megszorítások ellen

Ez a cikk több mint 5 éves.

Sárga mellényekben vonultak fel szombaton tüntetők London központjában, hogy a brit kormány megszorító politikája ellen, illetve új választások kiírásáért demonstráljanak.

A „Britain is Broken” (Britannia megtört) elnevezésű megmozduláson, amit a Megszorításellenes Népgyűlés (The People’s Assembly Against Austerity) nevű csoport szervezett szakszervezeti képviselők és politikai aktivisták mellett ellenzéki politikusok is felszólaltak.

A brit Munkáspárt képviselője és árnyékkormányának tagja, John McDonnell a tüntetőkhöz intézett beszédében hangsúlyozta, hogy a nyolc évnyi kormánypárti megszorítópolitika „az ország társadalmának szövetét tépi szét.”

A politikus új választások kiírásának fontosságára hívta fel a tüntetők figyelmét, mert szerinte „itt az idő arra, hogy az országnak szocialista miniszterelnöke legyen.”

Laura Pidcock, szintén a Munkáspárt részéről kifejtette, hogy jelenleg az Egyesült Királyságban „milliók szenvednek a szegénység megalázó helyzetében.”

„Egy mozgalom, és egy társadalmi osztály vagyunk a megszorítások elleni harcban, és ezen tény alapján kell összefognunk.”

– tette hozzá a North West Durham-i képviselőnő.

A demonstráció szervezője, Ramona McCartney arról beszélt, hogy a tüntetők célja volt az is, hogy

„szolidaritást mutassnak a francia baloldallal, illetve a munkásosztállyal, és ezért viselteltek sárga mellényeket.”

Mint arról mi is beszámoltunk többször, november közepe óta tart a „sárga mellényesek” mozgalma Franciaország-szerte. Az eredetileg az üzemanyag árának emelése miatt utcára vonuló, elsősorban kisvárosi tüntetők hamar általánosabb igazságossági, a demokratikus intézményrendszerrel és a politikai reprezentációval kapcsolatos követelésekkel álltak elő.

A megmozdulások során gyakran került sor útlezárásokra, illetve szintén gyakran torkolltak a tüntetések a rendőrökkel való összecsapásokba.

Forrás: belfasttelegraph.co.uk, https://www.facebook.com/ThePeoplesAssembly/